22.rész

Zoey Morgan

Emlékképek villantak be arról a szörnyű napról amikor Mr.Black elrabolt.

Lennon elmesélt nekem mindent,hogy a hasamon találtak egy mély sebet amiről ezidáig fogalmam sem volt,hogy került oda.

*Amikor kiértünk az épületből Theo letett a lábaimra. Mr.Black közeledett felénk.

- Bújj el. - suttogta az unokatestvérem.

- Hová? - kérdeztem kétségbeesetten.

- A bokrok közé. - mutatott egy irányba.

Nehezen de odavánszorogtam a mentséget adó ágakhoz és elbújtam. De a láz annyira elhatalmasodott rajtam,hogy nem vettem észre a mögöttem álló férfit aki betapasztotta a számat és a késével egy mély sebet ejtett a hasamon. De fájdalmat nem éreztem.*

Rémülten ültem fel az ágyamon és a mellettem fekvő Aydenre néztem. Békésen aludt.

Az óra még hajnali két órát mutatott tehát mindenki alszik.

Feltápászkodtam a meleg ágyból és a fürdőszobába vánszorogtam. Az arcomat hideg vízzel megmostam és ahogy belenéztem a tükörbe megláttam a mögöttem nem messze álló Aydent.

- Máskor szólj ha kijössz. - ölelt át.

- Csak ide jöttem. Nem akartalak felébreszteni. - mondtam.

- Akármikor ébressz fel. Tudod,hogy megijedtem? Nem akarom,hogy még egyszer csak így kigyere.

A kezemet megfogva vezetett vissza a szobánkba és az ágyban maga felé fordított.

- Tudom,hogy szereztem a hasamon lévő vágást. - fúrtam a fejemet a mellkasába.

- Elmeséled?

Óvatosan megráztam a fejemet mert még nem álltam készen elmondani neki.

- Soha többé nem engedem,hogy bárki akár egy ujjal is hozzád érjen. Megvédelek mindentől és mindenkitől. - törölte le az arcomról a könnycseppeket amik makacsul előtörtek.

Egy puszit nyomott a hajamba és a hátamat addig simogatta amíg el nem nyomott az álom.

Másnap a fiúk kora reggel elmentek így Lennonal folytattam bizalmas beszélgetést és bolondoztunk mint két kisgyerek. Bár azonban ez nem tartott olyan sokáig mert egy hatalmas csattanás jelezte nekünk,hogy társaságunk akadt.

A bejárati ajtóhoz siettünk és megpillantottuk ott Mr.Wyattot. A félelem felülkerekedett rajtam. Lennonra néztem akinek az arcán hasonló érzelmek futottak végig.

A férfi gonoszul elvigyorodott majd becsukta maga mögött az ajtót és belépett.

- Távozzon! - mondta magabiztosan Lennon.

- Ugyan lányok. Hiszen annyi minden történt az elmúlt hónapokban. Van mit mesélnem. - ült le a kanapéra.

- De nekünk nincs időnk erre. - tártam szét a karomat.

- Nekem sem lett volna időm arra,hogy a gyerekes poénod miatt hasaljak perceket a földön.

Mosolyra húztam a számat ezt meghallva de a következő percben Lennonhoz siettem mert Mr.Wyatt a talajra lökte.

- Kirúgtak az állásomból miattatok! Van mit letörlesztenetek! - kiabált.

- Nem mi tehetünk róla,hogy ilyen béna katona! - szállt szembe vele Lennon.

- Megölték a barátaitok a féltestvéremet erről már csak ti tehettek! - ordított.

Szétnéztem a szobában hátha találok valami használható fegyvert de semmit nem láttam.

Felálltam a földről és Lennont is felsegítettem aki Mr.Wyatt elé lépett és egy csattanós pofont adott az arcára.

A férfi vérben forgó szemekkel meredt a lányra és a nyakára tapasztotta a kezét. Lennon próbálta lefejteni a kezeit magáról de túl erős volt.

Ijedtemben felsikítottam majd egy képkeretet felkapva Mr.Wyatt mögé léptem és a fején széttörtem.

Azonnal elengedte a fuldokló legjobb barátnőmet majd a falnak lökött és a pisztolyát elővéve a homlokomnak nyomta.

- Utolsó kívánság?! - kérdezte.

- Forduljon fel...

Összeszorítottam a szemem és vártam a halálom pillanatát viszont csak egy lövést hallottam és éreztem ahogy a pisztoly csöve már nincs a fejemnél.

Kinyitottam a szememet és Lennon állt előttem a gyilkos fegyverrel.

- Jól vagy? - öleltem át.

- Megmentettél. - suttogta.

- Te is megmentettél engem Lennon. - feleltem.

A bejárati ajtó kinyílt és Aydennék jöttek be rajta.

Tekintetüket a mozdulatlan testre vezették majd ránk és a Lennon kezében lévő fegyverre.

- Mi történt itt? - érdeklődött James.

- Igazi csata. - válaszoltam. - Bocsi a képért. - mutattam fel a maradványokat.

James a szívéhez kapott majd Lennont is én engem is egyszerre az ölelésébe vont míg a többiek csak sokkoltan néztek.

James a következő pillanatban összeborzolta a hajamat mire tarkón csaptam.

- Az anyád úristenit James! - morogtam.

Jack Lennonhoz lépett és az ölelésébe húzta és megcsókolta.

A földön lévő testre néztem és valahogy megnyugodtam. Talán nincs több veszély.

- Minden rendben? - ölelt át fél kézzel Ayden.

- Persze. Vagyis gondolom. - mondtam.

Ajkait az enyémre nyomta és teljesen szembe fordított magával. A derekamra tette a kezeit és a végén Aaron köhögésére váltunk el.

- Itt szinglik is vannak. - mutatott magára és Jamesre.

- Nem tűnt fel. - mosolygott rá Lennon.

- Ez fájt. - legyezte magát drámaian.

- Ezzel itt mi legyen? - bökött James a holttestre.

Mr.Wyattra néztem aki az egyik kezét felemelve Jamesre célzott.

- Vigyázz! - kiáltottam fel.

James lenézett a férfire de már késő volt és a fegyver elsült. Egyenesen James gyomrába repült a golyó. A másik pillanatban még egy lövést lehetett hallani Lennon felől  de semmivel nem törődve James mellé térdeltem.

- James nekem te vagy a legjobb barátom kérlek tarts ki! - kezdtem el könnyezni.

- Mindig is te leszel a törékeny kabalám. - beszélt hozzám fájdalmasan.

- Ne beszélj úgy mint aki meghal. Kérlek. - könyörögtem.

- Vigyétek kórházba én ezt elintézem! - Aaron hangja kemény volt. - Utána megyek!

Az autó út rettenetesen lassan telt és az sem segített hogy James eszméletét vesztette.

A kórházban azonnal a műtőbe vitték a fiút és én egyedül Ayden karjaiban találtam megnyugvást.

Lennon folyamatosan magát hibáztatta,hogy rosszul célzott és mindannyian elmondtuk neki ez nem az ő hibája. Mindenki aggódott.

Nem halhat meg. James erős. Ő a csapat lelke aki mindenből viccet tud csinálni.

Tudom,hogy túléli...muszáj.

21. rész

Lennon Morris

Az agyam ezerrel pörgött és csak csendesen hallgattam a fiúk veszekedését az autóban miután Theo felhívott minket.
-Komolyan mondom! Hogy a fenébe nem veszed észre azt ha valaki bemegy a házba? - csapott Jack a kormányra.
-Szerinted így akartam?! Nyílván azt akartam,hogy az egyetlen személy aki fontos nekem az életembe veszélyben legyen,ugye? Pontosan ezt terveztem! -kiabált Ayden idegesen.
-Igazad van,ne haragudj. - suttogott Jack. Mindenki ideges volt és félt. Ilyenkor könnyebben egymásnak esünk. Jack a kezét a kezemre rakta és próbált engem nyugtatni. Valahogy most ez nem sikerült neki. Nem tudtam ellazulni pedig általában sikerrel szokott járni. Elkezdett fájni a fejem, azt hittem nyomban szétrobban, már a gondolatok sem fértek el a fejemben. Közben Jack száguldott az úton mint egy őrült a legközelebbi kórház felé. A hátsó ülésen Ayden ölében tartotta Zoey ernyedt testét. Egyszer csak rám emelte szemeit, könny csillogott benne. Van az a mondás, hogy a szem a lélek tükre, hát én most láttam Ayden lelkét és összes érzését. Szavak nélkül is megértettük egymást, nem is tudtam volna mondani semmit, köpni nyelni nem tudtam.
- Végre itt vagyunk! - lélegzett fel Jack. Ahogy megérkeztünk azonnal kirobbantunk a kocsiból és Ayden a karjaiban vitte be Zoeyt. Ezután minden olyan gyorsan történt, a dolgok összemosódtak. Arra emlékszem, hogy bevitték a műtőbe, a kötelek össze-vissza vagdosták a kezét és csupa vér volt, majd valaki megragadta a karom és leültetett.

 Pár órával később

Már majdnem leragat a szemem mire az orvosok befejezték az operációt. A kötelek annyira elvágták a kezeit és a lábait, hogy muszáj volt összevarrni, sőt találtak egy nagyon mély vágást a hasán, amiből szinte megállíthatatlanul folyt a vér. De vége, túlélte, élni fog. Zoey láza még az egekben, bár már nem életveszélyes, így meg is engedték, hogy egy rövidke időre bemehessek hozzá. Eszméletlen volt, még nem ébredt fel, nem is csodálkozom rajta. Leültem mellé és megfogtam vékony kezét. Olyan törékenynek tűnt, a szívem szakadt meg, hogy megint ilyen állapotban kell látnom őt.
- Szeretlek Zoey, remélem hallasz engem és tudod én mindig melletted vagyok!

1 hónappal később

A tornácon üldögéltem, a Nap gyengéden sütötte az arcomat és ebben a pillanatban minden tökéletesnek tűnt. Zoey feje az ölemben pihent, éppen sztorikat meséltünk egymásnak. Boldog vagyok ilyen önfeledtnek látni azok után amiken keresztül ment. Egyszer csak eszembe jutott milyen csikis is az én barátnőm és eszeveszetten el kezdtem csikizni. Ő azonnal felvisított és szaladni kezdett.
 - Lennon kérlek fejezd be! Nem kapok levegőt - vihogott és próbált lehagyni. A kertben szaladgáltunk és egyfolytában nevettünk, de egyszer csak a jó kondimnak köszönhetően utolértem és lerántottam magammal a földre.
 - Zoey ígérd meg, hogy mindig ilyen boldognak foglak látni! - mondtam félig mosolyogva, félig komolyan.
- Ígérem, Lennon!

20.rész

Zoey Morgan

Amikor magamhoz tértem egy ismeretlen helyen találtam magam. 

Hirtelen azt sem tudtam mi a nevem. Semmire nem emlékszem. Hogy kerültem én ide?

A kezeim és a lábaim szorosan egymáshoz voltak rögzítve és a számra egy vastag ragasztószalag volt ragasztva. A könnyek mardosták a szememet de nem engedtem utat nekik.

A látásom homályos volt és egyszerre volt melegem és egyszerre fáztam. A lázam az egekbe szökött és nem tudtam semmit sem csinálni. Teljesen tehetetlen voltam egy idegen helyen. 

- Felébredt Ayden pici hercegnője? - vágódott ki hirtelen egy ajtó mire ösztönösen összerezzentem. 

Közelebb lépett hozzám és jobban szemügyre vettem. 

Alacsony és kövér testalkat. Kopasz fej. 

- Most biztosan azon jár a kicsi fejed,hogy miért is vagy te itt. - folytatta. - Az én nevem Mr.Black és a fiúk főnöke vagyok. Jobban mondva a volt főnökük. Kiléptek az én bérgyilkos szervezetemből és én ezt nem akarom. Tudod ők voltak a legjobb embereim. Ezért vagy te itt. Egy kis motivációt adok nekik a munkához. - magyarázott nekem vigyorogva. - Ügyesen átjutottatok a határon. Eszembe se jutott volna,hogy itt vagytok de hát történt veled egy kis baleset és a kórházban mindent adminisztrálnak. 

Bérgyilkos szervezet? A barátom,a bátyám és a barátaim bérgyilkosok lennének? De már nem azok?

Ezer kérdés cikázott a fejemben és egyikre se kaptam semmi választ.
A következő pillanatban újra kinyitódott az ajtó és belépett rajta egy magas alak.
- Theo vigyázz rá! De szem elől ne merd téveszteni! - mutatott fenyegetően rám.
A fiú bólintott majd ahogy Mr.Black kisétált a szobából odasietett hozzám.
Ekkor pillantottam meg Theot. A felismerés rögtön belémhasított. Hiszen ő az unokatestvérem. A szalagot levette a számról és ijedten tette a kezét a homlokomra.
- Basszus... - szitkozódott. - Jól vagy?
- Hogy lennék jól? - kérdeztem.
- Igazad van hülye kérdése volt.
Elővett egy bicskát a farzsebéből minek hatására hátrálni kezdtem de megfogta a lábamat és a köteleket levágta róla. Ezután a kezemhez nyúlt és arról is leszedte.
- Sajnálom Zoey amit tettem. De már szóltam Jacknek,hogy merre vagyunk és úton vannak. Nem sokára ide is érnek. Most pedig kiviszlek innen. - húzott fel a földről.
A lábaim remegni kezdtek és a világ forgott velem. Minden kezdett elsötétedni.
Szó szerint Theo karjaiba borultam és csak annyit éreztem ahogy a térdeim alá nyúl és felemel.
- Nem ájulhatsz el! - indult el velem ki.
- Pedig várnak rám. - motyogtam tudatlanul.
- Igen várnak de nem ott ahol te gondolod. - beszélt hozzám kétségbeesetten.
Az időérzékemet teljesen elvesztettem és fogalmam sem volt,hogy mióta haladunk és mennyit.
A melegség teljesen elárasztott és csak a forgó világra tudtam figyelni.
Léptek ütötték meg a fülemet és félig kinyitottam a szememet.
- Zoey! - kiabált egy hang. Ayden.
Másik kezek nyúltak alám és megéreztem a szerelmem férfias illatát. Szorosan szorított magához és folyamatosan suttogott a fülembe.
- El ne merj ájulni,hallod?! Zoey kérlek tarts ki mindjárt vége ennek az egésznek. - nyomott egy puszit a hajamba.
- Végezzünk azzal a patkánnyal! - kiabált Jack.
- Visszajövök. - suttogta a fülembe Ayden.
Lerakott a puha fűre de nem hagytak egyedül mert Lennon leült mellém bár ebből nem sokat érzékeltem. A láz átrepített egy teljesen másik világba ott ahol nincs fájdalom se szenvedés.
- Zoey nem hagyhatsz itt. - sírt fel Lennon. Lennon sír?
A légzésem egyre nehezebbé vált és éreztem ahogy az agyam kezd kikapcsolni. Nem tudtam semmit.
- Nem teheted ezt! Nem veszíthetem el a legjobb barátnőmet.
- Nem veszítesz el. - dadogtam.
Kinyitottam a szememet majd rögtön be is csuktam azt. Nem volt erőm nyitva tartani.
- Fiúk! - sikított fel Lennon. - Ne! Zoey kérlek ébredj fel!
Lennon a kezét az enyémre tette és ez volt az utolsó érzés amit éreztem. A szél sűvítését hallottam a fülembe és egy nyomást éreztem a tarkómban. A szemem előtt egy pillanat alatt pergett le az életem. Láttam magamat és Jacket ahogy kint játszunk a kertben kicsiként. Ahogy Lennonal sminkeljük magunkat még idétlenül mert csak játszunk. Aztán az első találkozásomat Aydennel,a csókunkat,a gránátot...mindent.
A világ megszűnt körülöttem létezni. Minden elsötétült.