4.rész

Zoey Morgan

Ahogy Lennon kiejtette a száján a kérdését,még jobban összezavarodtam.

Kik ők és miért zsarolnák a bátyámat és a szüleimet?

Igen,elég veszélyesnek látszanak,de nem hiszem,hogy ezt tennék.

Erre a kérdésre nem lehetett normális választ adni. Így egy kicsit kikeltem magamból. Lehet durva voltam..de Lennon is ilyen lenne a helyemben.

Teljesen tehetetlen voltam,és a helyzetemen nem könnyített az sem,hogy a barátnőm csak így kirohant a szobámból.

Nagyot sóhajtva rogytam le a földre s temettem arcomat kezeimbe. Ezt most nagyon elrontottam.

Odakint már kezdett sötétedni és ilyenkor már nem nagyon járkálhatok az utcákon.

De aggódtam Lennon miatt,és mivel a telefonját sem vette fel tudtam,hogy utána kell mennem.

Hangtalanul nyomtam le az ajtóm kilincsét s mielőtt kiléptem volna a folyosóra óvatosan szétnéztem.

De mivel nem volt senki a környéken így kiléptem.

Hangokat hallottam a konyhából. Gondolataim szerint Jack és Ayden beszélgetnek.

Ez számomra jó dolog mivel így nyugodtan vehetem fel a cipőmet és mehetek ki.

Sikeres akcióm után egy dolog jutott eszembe.

Hol keressem Őt?

Otthon biztosan nincs. Mert akkor felvette volna a telefonjukat.

Így első ötletem a kis park volt ahol régebben voltunk.

Elindultam és az emlékeinken gondolkoztam.

Mindig kint voltunk és beszélgettünk. A fiúkról,a sminkekről,a ruhákról. De Jack ilyen durva lett mint most jelenleg és nem engedett el sötétedés után sehová. Sőt mindig otthon kellett lennem és kell is.

Csalódott lettem,ahogy megpillantottam az üres parkot. Nincs itt.

Nagyot sóhajtva túrtam bele hajamba és vártam az újabb ötletet a fejemben.

Hirtelen eszembe jutott egy ötlet. Az erdő. Talán ott van.

Amikor megfordultam tengelyem körül egy hatalmasat sikítottam.

Mögöttem ugyanis ott állt Ayden.

- Ma már másodjára. - fogta be a fülét.

- Talán nem sikítoznék ha nem úgy közlekednél,mint egy szellem. - vontam vállat.

- Mit keresel ilyenkor kint? Nem lenne szabad kint lenned. - nézett órájára a fiú.

- Mintha lenne bármi akadálya,hogy kint legyek. - legyintettem.

Már épp indultam,hogy kikerülöm amikor megfogta a karomat.

- Na most pedig elkísérlek a házatokhoz. - mondta.

- Nem kell. Nagy vagyok már. - vágtam rá egy grimaszt.

- Nekem mégis csak jobb lesz a lelkiismeretem ha én viszlek el innen. Nem neked való Aberystwyth ilyen későn. - mosolyodott el.

S elindult a házunk irányába. Én pedig csak néztem utánna s valami azt súgta,hogy jobb ha követem Őt.

Olyan biztonság érzetem volt ha vele voltam.

Pedig alig ismerem még..

- Honnan tudtad hol vagyok? - kérdeztem tőle ahogy beértem.

- Hazafelé tartottam amikor megláttalak. - felelte.

- Öhm..értem. - motyogtam halkan.

Az út csendesen telt. Csak annyit tudtam meg,hogy a bátyámmal nagyon jó kapcsolatban van és hogy a szüleivel de főleg apukájával nagyon jó viszonyt ápol.

- Itt vagyunk. - jelentette ki.

- Akkor jó éjt. - intettem egyet bénán.

- Jó éjt. Még majd találkozunk. - tette zsebre kezeit.

Ahogy beértem a házba még figyeltem ahogy elmegy.

A nappaliban pedig a dühös Jackel találtam szembe magam.

- Hol voltál Zoey? - vont kérdőre.

- Sétáltam. - hajtottam le a fejemet.

- Sötétedés után? - förmedt rám.

- Igen. Semmi nem történt itt vagyok! - válaszoltam én is hasonló hangnembe.

- De történhetett volna! - kiabált.

- Aj Jack. Elegem van,hogy így féltesz! Nem vagyok kisgyerek. Hagyjatok élni kérlek! - szaladtam fel a szobámba és vágtam be hangosan az ajtót.

Elegem van az állandó aggodalomból és hogy csak én nem élhetek átlagos életet.

Mert már suli után is haza kell jönnöm. Nem mehetek el szórakozni soha.

S most még Lennon is haragszik rám,vagy nem tudom.
Minden olyan nehéz és bonyolult lett.
S a gondolataim is csak egy felé forogtak.
Ayden....