22.rész

Zoey Morgan

Emlékképek villantak be arról a szörnyű napról amikor Mr.Black elrabolt.

Lennon elmesélt nekem mindent,hogy a hasamon találtak egy mély sebet amiről ezidáig fogalmam sem volt,hogy került oda.

*Amikor kiértünk az épületből Theo letett a lábaimra. Mr.Black közeledett felénk.

- Bújj el. - suttogta az unokatestvérem.

- Hová? - kérdeztem kétségbeesetten.

- A bokrok közé. - mutatott egy irányba.

Nehezen de odavánszorogtam a mentséget adó ágakhoz és elbújtam. De a láz annyira elhatalmasodott rajtam,hogy nem vettem észre a mögöttem álló férfit aki betapasztotta a számat és a késével egy mély sebet ejtett a hasamon. De fájdalmat nem éreztem.*

Rémülten ültem fel az ágyamon és a mellettem fekvő Aydenre néztem. Békésen aludt.

Az óra még hajnali két órát mutatott tehát mindenki alszik.

Feltápászkodtam a meleg ágyból és a fürdőszobába vánszorogtam. Az arcomat hideg vízzel megmostam és ahogy belenéztem a tükörbe megláttam a mögöttem nem messze álló Aydent.

- Máskor szólj ha kijössz. - ölelt át.

- Csak ide jöttem. Nem akartalak felébreszteni. - mondtam.

- Akármikor ébressz fel. Tudod,hogy megijedtem? Nem akarom,hogy még egyszer csak így kigyere.

A kezemet megfogva vezetett vissza a szobánkba és az ágyban maga felé fordított.

- Tudom,hogy szereztem a hasamon lévő vágást. - fúrtam a fejemet a mellkasába.

- Elmeséled?

Óvatosan megráztam a fejemet mert még nem álltam készen elmondani neki.

- Soha többé nem engedem,hogy bárki akár egy ujjal is hozzád érjen. Megvédelek mindentől és mindenkitől. - törölte le az arcomról a könnycseppeket amik makacsul előtörtek.

Egy puszit nyomott a hajamba és a hátamat addig simogatta amíg el nem nyomott az álom.

Másnap a fiúk kora reggel elmentek így Lennonal folytattam bizalmas beszélgetést és bolondoztunk mint két kisgyerek. Bár azonban ez nem tartott olyan sokáig mert egy hatalmas csattanás jelezte nekünk,hogy társaságunk akadt.

A bejárati ajtóhoz siettünk és megpillantottuk ott Mr.Wyattot. A félelem felülkerekedett rajtam. Lennonra néztem akinek az arcán hasonló érzelmek futottak végig.

A férfi gonoszul elvigyorodott majd becsukta maga mögött az ajtót és belépett.

- Távozzon! - mondta magabiztosan Lennon.

- Ugyan lányok. Hiszen annyi minden történt az elmúlt hónapokban. Van mit mesélnem. - ült le a kanapéra.

- De nekünk nincs időnk erre. - tártam szét a karomat.

- Nekem sem lett volna időm arra,hogy a gyerekes poénod miatt hasaljak perceket a földön.

Mosolyra húztam a számat ezt meghallva de a következő percben Lennonhoz siettem mert Mr.Wyatt a talajra lökte.

- Kirúgtak az állásomból miattatok! Van mit letörlesztenetek! - kiabált.

- Nem mi tehetünk róla,hogy ilyen béna katona! - szállt szembe vele Lennon.

- Megölték a barátaitok a féltestvéremet erről már csak ti tehettek! - ordított.

Szétnéztem a szobában hátha találok valami használható fegyvert de semmit nem láttam.

Felálltam a földről és Lennont is felsegítettem aki Mr.Wyatt elé lépett és egy csattanós pofont adott az arcára.

A férfi vérben forgó szemekkel meredt a lányra és a nyakára tapasztotta a kezét. Lennon próbálta lefejteni a kezeit magáról de túl erős volt.

Ijedtemben felsikítottam majd egy képkeretet felkapva Mr.Wyatt mögé léptem és a fején széttörtem.

Azonnal elengedte a fuldokló legjobb barátnőmet majd a falnak lökött és a pisztolyát elővéve a homlokomnak nyomta.

- Utolsó kívánság?! - kérdezte.

- Forduljon fel...

Összeszorítottam a szemem és vártam a halálom pillanatát viszont csak egy lövést hallottam és éreztem ahogy a pisztoly csöve már nincs a fejemnél.

Kinyitottam a szememet és Lennon állt előttem a gyilkos fegyverrel.

- Jól vagy? - öleltem át.

- Megmentettél. - suttogta.

- Te is megmentettél engem Lennon. - feleltem.

A bejárati ajtó kinyílt és Aydennék jöttek be rajta.

Tekintetüket a mozdulatlan testre vezették majd ránk és a Lennon kezében lévő fegyverre.

- Mi történt itt? - érdeklődött James.

- Igazi csata. - válaszoltam. - Bocsi a képért. - mutattam fel a maradványokat.

James a szívéhez kapott majd Lennont is én engem is egyszerre az ölelésébe vont míg a többiek csak sokkoltan néztek.

James a következő pillanatban összeborzolta a hajamat mire tarkón csaptam.

- Az anyád úristenit James! - morogtam.

Jack Lennonhoz lépett és az ölelésébe húzta és megcsókolta.

A földön lévő testre néztem és valahogy megnyugodtam. Talán nincs több veszély.

- Minden rendben? - ölelt át fél kézzel Ayden.

- Persze. Vagyis gondolom. - mondtam.

Ajkait az enyémre nyomta és teljesen szembe fordított magával. A derekamra tette a kezeit és a végén Aaron köhögésére váltunk el.

- Itt szinglik is vannak. - mutatott magára és Jamesre.

- Nem tűnt fel. - mosolygott rá Lennon.

- Ez fájt. - legyezte magát drámaian.

- Ezzel itt mi legyen? - bökött James a holttestre.

Mr.Wyattra néztem aki az egyik kezét felemelve Jamesre célzott.

- Vigyázz! - kiáltottam fel.

James lenézett a férfire de már késő volt és a fegyver elsült. Egyenesen James gyomrába repült a golyó. A másik pillanatban még egy lövést lehetett hallani Lennon felől  de semmivel nem törődve James mellé térdeltem.

- James nekem te vagy a legjobb barátom kérlek tarts ki! - kezdtem el könnyezni.

- Mindig is te leszel a törékeny kabalám. - beszélt hozzám fájdalmasan.

- Ne beszélj úgy mint aki meghal. Kérlek. - könyörögtem.

- Vigyétek kórházba én ezt elintézem! - Aaron hangja kemény volt. - Utána megyek!

Az autó út rettenetesen lassan telt és az sem segített hogy James eszméletét vesztette.

A kórházban azonnal a műtőbe vitték a fiút és én egyedül Ayden karjaiban találtam megnyugvást.

Lennon folyamatosan magát hibáztatta,hogy rosszul célzott és mindannyian elmondtuk neki ez nem az ő hibája. Mindenki aggódott.

Nem halhat meg. James erős. Ő a csapat lelke aki mindenből viccet tud csinálni.

Tudom,hogy túléli...muszáj.

21. rész

Lennon Morris

Az agyam ezerrel pörgött és csak csendesen hallgattam a fiúk veszekedését az autóban miután Theo felhívott minket.
-Komolyan mondom! Hogy a fenébe nem veszed észre azt ha valaki bemegy a házba? - csapott Jack a kormányra.
-Szerinted így akartam?! Nyílván azt akartam,hogy az egyetlen személy aki fontos nekem az életembe veszélyben legyen,ugye? Pontosan ezt terveztem! -kiabált Ayden idegesen.
-Igazad van,ne haragudj. - suttogott Jack. Mindenki ideges volt és félt. Ilyenkor könnyebben egymásnak esünk. Jack a kezét a kezemre rakta és próbált engem nyugtatni. Valahogy most ez nem sikerült neki. Nem tudtam ellazulni pedig általában sikerrel szokott járni. Elkezdett fájni a fejem, azt hittem nyomban szétrobban, már a gondolatok sem fértek el a fejemben. Közben Jack száguldott az úton mint egy őrült a legközelebbi kórház felé. A hátsó ülésen Ayden ölében tartotta Zoey ernyedt testét. Egyszer csak rám emelte szemeit, könny csillogott benne. Van az a mondás, hogy a szem a lélek tükre, hát én most láttam Ayden lelkét és összes érzését. Szavak nélkül is megértettük egymást, nem is tudtam volna mondani semmit, köpni nyelni nem tudtam.
- Végre itt vagyunk! - lélegzett fel Jack. Ahogy megérkeztünk azonnal kirobbantunk a kocsiból és Ayden a karjaiban vitte be Zoeyt. Ezután minden olyan gyorsan történt, a dolgok összemosódtak. Arra emlékszem, hogy bevitték a műtőbe, a kötelek össze-vissza vagdosták a kezét és csupa vér volt, majd valaki megragadta a karom és leültetett.

 Pár órával később

Már majdnem leragat a szemem mire az orvosok befejezték az operációt. A kötelek annyira elvágták a kezeit és a lábait, hogy muszáj volt összevarrni, sőt találtak egy nagyon mély vágást a hasán, amiből szinte megállíthatatlanul folyt a vér. De vége, túlélte, élni fog. Zoey láza még az egekben, bár már nem életveszélyes, így meg is engedték, hogy egy rövidke időre bemehessek hozzá. Eszméletlen volt, még nem ébredt fel, nem is csodálkozom rajta. Leültem mellé és megfogtam vékony kezét. Olyan törékenynek tűnt, a szívem szakadt meg, hogy megint ilyen állapotban kell látnom őt.
- Szeretlek Zoey, remélem hallasz engem és tudod én mindig melletted vagyok!

1 hónappal később

A tornácon üldögéltem, a Nap gyengéden sütötte az arcomat és ebben a pillanatban minden tökéletesnek tűnt. Zoey feje az ölemben pihent, éppen sztorikat meséltünk egymásnak. Boldog vagyok ilyen önfeledtnek látni azok után amiken keresztül ment. Egyszer csak eszembe jutott milyen csikis is az én barátnőm és eszeveszetten el kezdtem csikizni. Ő azonnal felvisított és szaladni kezdett.
 - Lennon kérlek fejezd be! Nem kapok levegőt - vihogott és próbált lehagyni. A kertben szaladgáltunk és egyfolytában nevettünk, de egyszer csak a jó kondimnak köszönhetően utolértem és lerántottam magammal a földre.
 - Zoey ígérd meg, hogy mindig ilyen boldognak foglak látni! - mondtam félig mosolyogva, félig komolyan.
- Ígérem, Lennon!

20.rész

Zoey Morgan

Amikor magamhoz tértem egy ismeretlen helyen találtam magam. 

Hirtelen azt sem tudtam mi a nevem. Semmire nem emlékszem. Hogy kerültem én ide?

A kezeim és a lábaim szorosan egymáshoz voltak rögzítve és a számra egy vastag ragasztószalag volt ragasztva. A könnyek mardosták a szememet de nem engedtem utat nekik.

A látásom homályos volt és egyszerre volt melegem és egyszerre fáztam. A lázam az egekbe szökött és nem tudtam semmit sem csinálni. Teljesen tehetetlen voltam egy idegen helyen. 

- Felébredt Ayden pici hercegnője? - vágódott ki hirtelen egy ajtó mire ösztönösen összerezzentem. 

Közelebb lépett hozzám és jobban szemügyre vettem. 

Alacsony és kövér testalkat. Kopasz fej. 

- Most biztosan azon jár a kicsi fejed,hogy miért is vagy te itt. - folytatta. - Az én nevem Mr.Black és a fiúk főnöke vagyok. Jobban mondva a volt főnökük. Kiléptek az én bérgyilkos szervezetemből és én ezt nem akarom. Tudod ők voltak a legjobb embereim. Ezért vagy te itt. Egy kis motivációt adok nekik a munkához. - magyarázott nekem vigyorogva. - Ügyesen átjutottatok a határon. Eszembe se jutott volna,hogy itt vagytok de hát történt veled egy kis baleset és a kórházban mindent adminisztrálnak. 

Bérgyilkos szervezet? A barátom,a bátyám és a barátaim bérgyilkosok lennének? De már nem azok?

Ezer kérdés cikázott a fejemben és egyikre se kaptam semmi választ.
A következő pillanatban újra kinyitódott az ajtó és belépett rajta egy magas alak.
- Theo vigyázz rá! De szem elől ne merd téveszteni! - mutatott fenyegetően rám.
A fiú bólintott majd ahogy Mr.Black kisétált a szobából odasietett hozzám.
Ekkor pillantottam meg Theot. A felismerés rögtön belémhasított. Hiszen ő az unokatestvérem. A szalagot levette a számról és ijedten tette a kezét a homlokomra.
- Basszus... - szitkozódott. - Jól vagy?
- Hogy lennék jól? - kérdeztem.
- Igazad van hülye kérdése volt.
Elővett egy bicskát a farzsebéből minek hatására hátrálni kezdtem de megfogta a lábamat és a köteleket levágta róla. Ezután a kezemhez nyúlt és arról is leszedte.
- Sajnálom Zoey amit tettem. De már szóltam Jacknek,hogy merre vagyunk és úton vannak. Nem sokára ide is érnek. Most pedig kiviszlek innen. - húzott fel a földről.
A lábaim remegni kezdtek és a világ forgott velem. Minden kezdett elsötétedni.
Szó szerint Theo karjaiba borultam és csak annyit éreztem ahogy a térdeim alá nyúl és felemel.
- Nem ájulhatsz el! - indult el velem ki.
- Pedig várnak rám. - motyogtam tudatlanul.
- Igen várnak de nem ott ahol te gondolod. - beszélt hozzám kétségbeesetten.
Az időérzékemet teljesen elvesztettem és fogalmam sem volt,hogy mióta haladunk és mennyit.
A melegség teljesen elárasztott és csak a forgó világra tudtam figyelni.
Léptek ütötték meg a fülemet és félig kinyitottam a szememet.
- Zoey! - kiabált egy hang. Ayden.
Másik kezek nyúltak alám és megéreztem a szerelmem férfias illatát. Szorosan szorított magához és folyamatosan suttogott a fülembe.
- El ne merj ájulni,hallod?! Zoey kérlek tarts ki mindjárt vége ennek az egésznek. - nyomott egy puszit a hajamba.
- Végezzünk azzal a patkánnyal! - kiabált Jack.
- Visszajövök. - suttogta a fülembe Ayden.
Lerakott a puha fűre de nem hagytak egyedül mert Lennon leült mellém bár ebből nem sokat érzékeltem. A láz átrepített egy teljesen másik világba ott ahol nincs fájdalom se szenvedés.
- Zoey nem hagyhatsz itt. - sírt fel Lennon. Lennon sír?
A légzésem egyre nehezebbé vált és éreztem ahogy az agyam kezd kikapcsolni. Nem tudtam semmit.
- Nem teheted ezt! Nem veszíthetem el a legjobb barátnőmet.
- Nem veszítesz el. - dadogtam.
Kinyitottam a szememet majd rögtön be is csuktam azt. Nem volt erőm nyitva tartani.
- Fiúk! - sikított fel Lennon. - Ne! Zoey kérlek ébredj fel!
Lennon a kezét az enyémre tette és ez volt az utolsó érzés amit éreztem. A szél sűvítését hallottam a fülembe és egy nyomást éreztem a tarkómban. A szemem előtt egy pillanat alatt pergett le az életem. Láttam magamat és Jacket ahogy kint játszunk a kertben kicsiként. Ahogy Lennonal sminkeljük magunkat még idétlenül mert csak játszunk. Aztán az első találkozásomat Aydennel,a csókunkat,a gránátot...mindent.
A világ megszűnt körülöttem létezni. Minden elsötétült.

19. rész

Lennon Morris

Nagyon mérges voltam először a fiúkra, de nem vagyok egy haragtartó típus, ezért nem tudtam olyan sokáig neheztelni rájuk. Miután visszaértünk a házhoz Aaron és James vacsorával vártak minket. Le voltam nyűgözve, látszott rajtuk mennyire próbálnak Zoey kedvében járni, hogy megbocsájtson nekik. Persze én tudtam, hogy ha szándékosan tették is volna akkor se lenne mérges. Zoeynak olyan nagy szive van, ezt mindig is irígyeltem tőle. Jack és Ayden már nem bocsájtottak meg a fiúknak ilyen könnyen. Nekik a tudat, hogy a legjobb barátnőmet baleset érte sokkal jobban fájt mint Zoeynak az egész baleset.

- Ne haragoskodj már! - fordultam Jack felé.

- Hogyne haragudnék?! Egy vacsora miatt szerinted majd meggyógyul Zoey keze? - morgott rám.

- Nem! De ha a testvéred nem haragszik rájuk akkor neked sem kellene! - feletem neki.

- Majd én tudom,hogy nekem kell-e vagy.... - Jack nem tudta befejezni a mondandóját mert fölémásztam és az ajkaimat az övére nyomtam. Egy csókkal hallgatattam el mert nem akartam vele vitába keveredni. Kezét a csípőmre tette mire elváltam tőle.

- Ne szemtelenkedj! - vigyorogtam rá.

- Ne? - vonta fel fél szemöldökét majd fordított a helyzetünkön és én kerültem alulra.

- Tudom, hogy tombol benned a vágy de most nem lehet. - sóhajtottam fel fájdalmasan. Nagy sóhaj kíséretében legördült rólam és elterült az ágyon. Ezen csak felnevettem és közelebb bújtam hozzá. Gyors puszit nyomtam az arcára majd lehunytam a pilláimat és beléptem nem is olyan sokára az álmok világába.

3 hónap múlva

Kereken három hónap telt azóta amióta Angliába szöktünk. Senki nem tud rólunk semmit. Lehet azt hiszik meghaltunk vagy elképzelésem sincs. Zoey keze szinte már teljesen meggyógyult és a két fiú is megbocsájtott a másik két fiúnak. Jack volt az aki legkésőbb hiszen Zoey tudott hatni Aydenre aki a lány minden kívánságát figyeli. Egyik nap elmentünk bevásárolni, csak Zoey és Ayden maradtak a házban. Zoey nem érezte túl jól magát és Ayden természetesen felajánlotta hogy gondoskodik szerelméről. Amint visszaértünk egyből barátnőm szobája felé vettem az utat. A konyha mellett elhaladva Aydent pillantottam meg, aki éppen kaját készített. Megálltam és köszöntem neki.

- Szia.

- Szia. Visszaértetek? Mindent megvettetek?

- Igen, persze. Zoey?

- Fent alszik a szobában. Szinte mióta elmentetek alszik. Úgy gondoltam csinálok valamit mire felkel  mert még nem ebédelt. Felmennél felkölteni? Én még befejezem ezt.
Megint elindultam a szoba felé. Amikor benyitottam nem találtam senkit. Biztos a fürdőszobában van. Bekopogtam, de senki nem válaszolt. Kezdtem megijedni. Mindegyik szobába benyitottam, de sehol se volt. Lekocogtam a konyhába ahol Ayden tartózkodótt.

- Hol van Zoey? Nincs fent sehol - ekkor a többiek bejöttek, a megvásárolt cuccokkal a kezükben.

- Mi az, hogy nincs sehol? - a fiúk mind oda néztek ránk.

- Mi történt? - kérdezte Jack.

- Eltűnt Zoey! - mondta Ayden, de már rohantam kifelé az utcára, hogy Zoey keresésére induljak. Előbb kinéztem a kertbe hátha csak ki ment levegőzni, de ott se találtam sehol. Elkezdtem rohanni az utcán, mindenhol az ő arcát láttam, de igazából senki nem az ő szép és természetes arcát viselte. Azt se tudtam merre menjek csak rohantam amerre a lábam vitt. Az gondolatok cikáztak a fejemben, egyszerre árasztott el a kétségbeesés és a harag keserű íze. A lábam elkezdett remegni, olyan volt mint egy kocsonya, már majdnem feladták a szolgálatot, amikor hirtelen valaki megragadta a vállam. Jack volt az és egy papírt szorongatott a kezében.

- Elrabolták. Hagytak itt egy levelet. Lennon az a mocskok rabolták el és azt akarják, hogy visszamenjünk. Azért rabolták el, hogy megint részt vegyünk a piszkos ügyeikben. Ha nem megyünk vissza megölik.

18.rész

Zoey Morgan

A ház egyszerűen csodálatos. 

Igaz eléggé kicsi de a legfontosabb az,hogy itt biztonságban vagyunk. Senki nem sejti,hogy merre is vagyunk pontosan azt pedig főleg nem gondolják,hogy Angliában. 

Gondolatmenetemből az szakított ki,hogy Ayden közelebb húzott magához. 

- Hiányoztál. - motyogta édesen álmában.

Megforuldtam a karjai között és halvány mosollyal az arcomon figyeltem őt ahogy alszik. Az arca megtört volt, nem olyan mint a tábor előtt. Ez nagyon elszomorított hiszen nem tudom mi történt ott velük. 

Egy apró puszit nyomtam az arcára majd felkeltem az ágyról és annak reményében indultam el a nappaliba,hogy rajtam kívül valaki ébren van. A nappaliból kiszűrődő hangok alapján a két jómadár pedig nagyon is maguknál vannak.

- Te fogsz a földön aludni! - morogta Aaron.

- Te fogsz a földön aludni! - kontrázott rá James.

Megráztam a fejemet és leültem a kanapéra mire felém kapták a fejüket. James diadalittasan elvigyorodott majd felém fordult.

- Zoey drága,kérlek téged mond meg ki aludjon a földön? - mutogatott maguk között.

- Miért nem alszotok egymás mellett? - kérdeztem.

- Mert nekünk csak egy egy személyes ágy jutott. - magyarázta meg Aaron.

- Akkor Aaron aludjon a földön. - rántottam vállat.

- Miért én?! - visított fel a fiú.

- James az én lelkitársam. 

Aaron összeszűkült szemekkel méregetett majd megfogott egy pohár vizet az asztalról és elindult felém. Ijedten néztem rá és védekezően magam elé tettem a kezeimet. Most komolyan le akar engem önteni? 

James a cselekedetét látván kiverte a kezéből a poharat ami hangos csörömpöléssel csattant a földön ezer apró szilánkba végződve. Minden olyan gyorsan történt. Aaron neki ugrott Jamesnek és mivel láttam,hogy a kanapé felé zuhannak amilyen gyorsan csak tudtam felálltam de ugyanazzal a lendülettel meg is csúsztam a vizes padlón és beletenyereltem a szilánkokba. 

Fájdalmasan felsikítottam és a vérző kezemre kaptam a tekintetemet. A fiúk ijedten pillantottak rám és idegesen.

- Aaron te állat. - lökött még egy utolsót James a srácon.

Nem telt el szerintem fél perc sem mire az emeleten alvók is felébredtek és lejöttek minket megnézni.

Felváltva kapkodták a tekintetüket köztem és a fiúk között. Lennon hozzám lépett és segített felállni a földről. Megnézte a tenyeremet majd hagyta,hogy Ayden vegye át a helyét aki behúzott a fürdőszobába és megmosta a kezemet.

- Ti vadbarmok! - hasított bátyám hangja a levegőben. - Mit csináltatok?

Hallottam ahogy James remegő,bűnbánó hangon elmeséli a történteket és ezután hatalmas csönd támadt.

- Ti isten csapásai! Hogy lehettek ilyen idióták? - kiabált Lennon.

Ayden eltorzult arccal mosta le a kezemről a saját véremet és miután végzett egy zsebkendőt helyezett rá. A másik kezemet megfogva húzott vissza ahol minden szempár ránk szegeződött.

- Komolyan mondom ha ez mégegyszer előfordul én agyonverlek titeket. Tőlem üthetitek egymást ott ahol akarjátok de ha kárt mertek benne okozni csupán még véletlenül is én olyat csinálok veletek amibe még én sem merek belegondolni. - közölte a fiúkkal olyan hidegen a dolgot,hogy még nekem én is kellemetlenül éreztem magam. - Hol van itt orvos? Kórház?

- Olyan csúnya? - jött oda hozzám Jack és a kezemet a kezébe véve kezdte el tanulmányozni a sebeket. 

- Mint láthatod te is szerintem nem fog itthon magától meggyógyulni.

A kórházban hamar végeztünk ugyanis alig volt pár ember. A rendelőbe Lennon kísért be mert Ayden és Jack nem szeretik az ilyen helyeket. A kezemet öt öltéssel kellett összevarrni ami nagyon kellemetlen volt de teljesen kibírható. Egy hét múlva fogják a varratokat kivenni addig is át kell majd kötözni és ha szükséges visszamenni vele az orvoshoz. Csak engem érhetnek ilyen balesetek. 

A kocsiban elől foglaltam helyet Ayden mellett aki komoly tekintettel nézte az utat. Néha-néha a kezét a combomra tette de ezt a hátul ülő Jack hangos nem tetszéssel fejezte ki. 

Miután leparkoltunk az autóval senkit meg nem várva mentem be a házba ahol legnagyobb meglepetésemre a fiúk azonnal a nyakamba ugrottak. 

Kérdéseikkel bombázva kezdtek el tolni a konyhába ahol az asztalon vacsora várt minket és terített asztal. 

- Fiúk ezt nem kellett volna. - mosolyogtam rájuk.

- Dehogynem. Ez a legkevesebb. - legyintettek.

- Ugye tudjátok,hogy én nem haragszom rátok? - kérdeztem tőlük.

Hálásan elmosolyodtak és kihúzták nekem a széket és miután leültem be is tolták. Aaron szedett nekem az ételből és elkezdte felkockázni. 

- Úristen Aaron! Nem vagyok béna. - nevettem fel. - Ne vágd fel nekem.

Erre a mondatomra Ayden és a többiek ültek le az asztalhoz. Ayden a székével közelebb jött és egy csókot nyomott az ajkaimra. Lennon velem szembe foglalt helyet és mellette Jack ült. 

Mindenki neki látott a vacsorának és amikor végeztünk a mellettem ülő barátom a desszertért nyúlt mire Aaron tágra nyílt szemekkel nézett rá.

- Hess onnan! Az Zoey sütije. - csapkodott összevissza.

- Én megosztom vele. - bújtam közelebb hozzá mire mindenki húgatni kezdett.

Ez van ilyen a szerelem. 

A szobánkba felérve Ayden a derekamnál fogva húzott magához és ajkait az enyémekre nyomta. 

Teljesen egymásnak préselődtünk és csak levegő hiányában voltunk képesek elválni egymástól.

- Végre kettesben. - súgta ajkaimra.

- Ideje volt. - mosolyogtam rá.

Féloldalas mosolyra húzta a száját és még kaptam egy rövid csókot. 

Ezután a fürdőszobába siettem és egy gyors zuhanyt vettem. Nagyon jólesett magamat áztatni a forró vízben és lemosni magamról a mai nap piszkát. A kezem miatt csak egy kézzel tudtam hajat mosni de ezt is megoldottam nehezen.

Amint végeztem visszasiettem a szobába és bedőltem az ágyba. Ayden is elment zuhanyozni és már csak annyit észleltem,hogy bedől mellém az ágyra mert ekkor magával ragadott az álom világ.

17. rész

Lennon Morris

Hosszú idő óta végre rendesen fel tudtam lélegezni. A kocsi felé rohanva azon gondolkodtam, hogy mikor fog végre felrobbanni az egész kóceráj. Bepattantunk a járműbe és amilyen gyorsan csak tudtunk elmentünk onnan. Mindenki nagyon feszült volt, Jack vezetett, mert a másik három fiú képtelen volt rá. Bár Jack is nagyon ideges volt, a keze szó szerint remegett a kormányon. Egyszer csak hátrafordultam Zoeyhoz. Nagyon foglalkoztatott valami a szöktetéssel kapcsolatban.
- Miért nem robbant fel a gránát?
- Mert az egész egy kamu volt. Nem volt igazi a gránát - szólalt meg a kormánynál Jack.
- Micsoda?! És erről mi miért nem tudtunk? - háborodott fel mögöttem James.
- Azt akartuk Jackkel, hogy hihető legyen az egész, ezért nem szóltunk - mondta Zoey fáradtan. Szép arca sápadt és koszos. Megviselte ez az egész helyzet.
 - És most mi lesz? Hova megyünk egyâltalán, mert hogy haza nem mehetünk az biztos - érdeklődtem a többiektől. Jack egy pillanatra rám nézett.
- Angliába megyünk - közölte velem. Ezer meg ezer gondolat futott végig az agyamon. Anglia? Hogy kelünk át a falon? Találkozok még a szüleimmel? És ha sikerül átjutni onnan hova tovább? Jack a kezét a lábamra simította és gyengéden megszorította. Rápillantottam, arcán láttam hogy ideges viszont az is tükröződött tökéletes arcán, hogy nem terv nélkül vág neki ennek az őrültségnek.
Újra a hátul ülő társaságra néztem akik halkan suttogtak és feltűnt, hogy Ayden egy pillanatra sem engedi el Zoey kezét.
- Akkor mindent a terv szerint kell csinálnunk. Nem kezdünk el őrül módjára szaladgálni. Ugye Zoey? - szólalt meg James.
- Miért én? - kapott a szívéhez legjobb barátnőm.
- Nem is tudom. - röhögött fel. - Maradhat a mi titkunk.
Zoey dühösen méregette a mellette ülő fiút. Nem lennék most James helyébe.
Őszintén szólva már nagyon hiányzott számomra az örökös civakodásuk. Ez az a társaság ahol mindig feltöltődöm energiával és akármilyen rossz is a napom mindig sikerül mosolyt csalniuk az arcomra. Ez az én csapatom, a családom. Ők majd segítenek nekem elfeledni azokat a szörnyű emlékeket amiket a táborban szereztem.
- Nekem nem kellene tudnom a tervről? - eszméltem fel bambulásomból.
- A lányok csak maradjanak ki ebből. - nyújtott át egy pisztolyt Aaron Aydennek.
- Igen? Akkor te mégis miért veszel részt benne? - oltottam le egy pillanat alatt.
A beszólásomat Jack és Zoey hangos nevetéssel jutalmazta míg a másik kettő fiú csak halkan kuncogott. Bár a durcás Aaron ott ült hátul így nem csodálkozom ezen.

Az út borzalmasan hosszú volt így bevallom őszintén el is aludtam a felénél. Egyszerűen csak jó volt úgy aludni, hogy tudtam nem kell semmitől sem félnem. Jack biztonságot nyújtott nekem csak a puszta jelenlétével is. Az is nyugalommal árasztott el, hogy kivilágosodott tehát reggel van.
Ahogy kinyitottam a szemem pedig az ő mosolygós arcával találtam szembe magam. Egy lágy csókot nyomtam az ajkaira és közelebb húzódtam hozzá.
- Annyira jó érzés, hogy újra itt vagy. - motyogta.
- Hol vagyunk? - kérdeztem.
- A faltól nem messze. - válaszolta. - Csak megálltunk pihenni.
- Nem kellene indulni? - húzódtam el tőle és idegesen kiszálltam az autóból.
- Ne aggódj. - követte mozdulatomat majd egy puszit nyomott a homlokomra.
Ezután pedig egyedül maradtam így szemeimmel Zoeyt kezdtem el keresni akit elég hamar meg is találtam. A tájat kémlelte így kihasználva ezt a ritka pillanatot mögé osontam és nagy lendülettel a hátára ugrottam. Az egyensúlyát elvesztette így mindketten a földön kötöttünk ki sikítás és nevetés kíséretében.
- Ismerős a helyzet Zoey! - kiabálta James.
- Esküszöm, hogy megfojtalak még a mai nap folyamán. - kiabálta vissza a barátnőm.
Értetlenül néztem rájuk majd figyelmesen hallgattam Zoeyt aki elmesélte miről is van szó. Miket meg nem tesz értem. Ő egy igaz barát..
Amikor feltápászkodtam a földről Jackhez sétáltam ugyanis Ayden Zoeyhoz sietett így nem akartam őket zavarni.
- Mi a terv? - kérdeztem Jacket.
- Neked a testvéremmel kell maradnod. Én és a fiúk elintézzük az őröket a falnál ti pedig ha jelet adunk elindultok kocsival értünk. - húzott közelebb magához.
- De Jack...mi nem tudunk vezetni. - mutattam rá a dolgokra.
- Tévedés. Zoey tud vezetni ugyanis megtanítottam neki pár dolgot amíg ti távol voltatok. - vigyorgott rám majd csókot nyomott a számra.
Bólintottam egyet majd elhúzódtam tőle mert a terv kezdetét vette.
Bepattantam Zoey mellé az autóba és lassan indultunk meg a fiúk után akik gyalog vágtak neki az útnak.
- Aggódom. - suttogta Zoey amikor megálltunk.
- Nem lesz semmi baj. - nyugtattam őt is és magamat is. Csak küldjék már azt az átkozott jelet.
Kis idő elteltével az égen egy éles fény tűnt fel és Zoey már rá is lépett a gázpedálra. A fiúk körülbelül 5 méterre voltak tőlük, de nem voltak egyedül. Egy dühös férfi szaladt utánnuk pisztollyal a kezében. Nem is gondolkodtam, mikor felkaptam egy fegyvert, kipattantam a kocsiból és lábonlőttem a fickót. Mindenki csodálkozva meredt rám.
- Ez igen kisanyám! - füttyentett James, kissé bicegve közeledett a kocsihoz.
- Azért valamire csak hasznos volt az a tábor, de mi történt veled? - kérdeztem.
- Egy golyó súrolta a lábam, de jól vagyok.
- Akkor mindenki jól van? Induhatunk? - hajolt ki Zoey a kocsi ablakán. Mindenki bólintott és elindultunk.
A fiúk beültek hátra és egy szempillantás alatt kerültünk a fal másik oldalára.
A jármű sebesen száguldott és biztos vagyok benne, hogy átléptük a sebesség határt de ott abban a pillanatban ez senkit sem zavart.
Viszont egy dolgot nem tudok kiverni a fejemből. A fiúk mit csináltak az őrökkel? Nem merem nekik feltenni ezt a kérdést. Félek a választól.

- Megérkeztünk! - jelentette ki Zoey mosolyogva.
- El sem hiszem. - nyújtottam ki végtagjaimat.
Szinte egyszerre ugrottunk ki a kocsiból és mosolyogva figyeltem ahogy Ayden Zoeyt magához húzza és egy puszit nyom a hajába. Annyira aranyosak együtt.
A házba beérve csodálkozva néztem körbe. Nem nagy lakás de otthonos.
- Figyelem! Három szoba van. Én Lennonal alszom míg Zoey Aydennel. De figyelmeztetlek ha rosszat hallok megfosztalak attól a bizonyos szerszámodtól mint egy jó testvér. - nézett fenyegetően Aydenre. - Nos fiúk...ti pedig együtt.
- Mi?! - visított fel Aaron.
James idegbeteg módjára kezdett el rohangálni a nappaliba a hírt meghallva és én mint egy remek legjobb barátnő észrevétlenül kiraktam a lábamat így pontosan Zoey előtt esett el.
- De ismerős szituáció. - pacsizott le velem Zoey.
- Ez most fájt. - kelt fel James nyögdécselve a fölről.
Miután kiröhögtük magunkat boldogan indult el mindenki a szobájába és már beakartam csukni az ajtót,hogy Jackel lehessek de Zoey két utazótáskát tett le elém.
- A tiéd és a bátyámé. Tudod én is tudom használni a nagy fát. - kacsintott majd besietett Ayden mellé a szobájába.
A szoba ajtót becsuktam magunk után miután bepakoltam a táskákat és levetődtem Jack mellé az ágyra.
Szorosan magához húzott és belélegeztem férfias illatát. Így nyomott el mindkettőnket az álom. Békében és nyugalomban.