Zoey Morgan
Mosolyogva ültem a kanapén és a mai délutánra gondoltam amit Aydennel töltöttem.
Egyszerűen csodálatos volt. Jobban megismertem és ha ennyi idő után mondhatom akkor azt hiszem nem közömbös számomra. Eddig is éreztem valami különleges dolgot kettőnk között de ezek után kijelenthetem, hogy jól gondoltam. De nem volt időm sokáig gondolkozni, mert hirtelen Jack vetődött le mellém idegesen.
- Jack. Veled meg mi történt? - kaptam rá a tekintetem.
- Nem akarlak terhelni. - vont vállat.
- Nem terhelsz semmivel. - ráztam a fejem. - A húgod vagyok.
- Tetszik nekem Lennon. Ma pedig bevallottam neki és lekoptatott. - sóhajtott.
Nem tudtam mit mondhatnék neki ilyen helyzetben. Szorosan megöleltem amit rögtön viszonzott.
Most mellette kell lennem. A bátyám, ha én nem támogatom akkor ki fogja?
Szombat délután van.
Türelmetlenül csengettem be Lennonék házába. Lehet, hogy mérges vagyok de vele is beszélnem kell. Az ő szemszögét is meghallgatom.
Nem telt el sok idő mire kinyílt az ajtó és ott állt a barátnőm.
- Tudom mit tettél Lennon. - kezdtem köszönés nélkül.
- Gyere be. - sóhajtott.
Tettem amit mondott. Nem lett volna jó ezt az ajtóban megbeszélni.
A cipőmet lerúgtam magamról és követtem Lennont a jól ismert úton.
- Gondolom Jack elmondta. - jelentette ki mire bólintottam. - Én nem tudom mit érzek. Egyszerűen tudod te is, hogy viselkedett velem. Nem tűnt úgy mint aki kedvel és csak úgy szerelmet vall. Nem könnyű ez nekem.
- Miért gondolod azt, hogy neki könnyű? Neki sem az. Lazának tűnik de közben én látom otthon, hogy milyen. Már régóta észrevettem, hogy tetszel neki. - feleltem higgadtan.
- Ő ezt érzi, én nem. Sajnálom. - suttogta.
- Ne mond már ezt nekem. Látom rajtad is és ne tagadd le. Ha a közelében vagy elpirulsz és dadogni kezdesz. - ráztam meg a fejem. - Legalább nekem ne tagadd Lennon.
- Igen ez így van. Van valami furcsa érzés a gyomromban olyankor. - dörzsölte meg az arcát.
- Azt úgy hívják, hogy szerelem. - mosolyodtam el halványan.
Rám kapta a tekintetét láttam rajta, hogy végre kitisztult előtte a kép. Talán most mind a ketten boldogok lehetnek. Ő is és Jack is. Ez a legnagyobb vágyam.
- Beszélj vele. - kértem izgatottan.
- Utál. - motyogta .
- Nem utál. Csak szomorú. - mondtam.
Megértően bólintott és szaggatottan kifújta a levegőt. Óvatosan megsimítottam a vállát mire átölelt.
A legjobb barátnőm és a bátyám együtt? Nem is rossz.
Lennon elment megbeszélni a dolgokat a bátyámmal. Én pedig készségesen felajánlottam, hogy elmegyek a parkba a nyugalmuk kedvéért. Belegyezett rögtön.
A parkhoz megérkezve rögtön meghallottam Ayden hangját éppen Jamesel beszélgetett. Szégyenlősen lehajtottam a fejem és elfojtottam a mosolyomat. Nem fogom most őket megzavarni.
Csendesen egy padhoz léptem és leültem rá. A szemem sarkából őket figyeltem és annyira..odaakarok hozzá menni. Miért vagyok ilyen gyáva? Miért nem merek odamenni hozzá?
Úgy voltam vele, hogy majd ha akar odajön hozzám ezért elővettem a telefonom. Elkezdtem rajta képeket szerkeszteni és a következő pillanatban ismét felnéztem de eltűntek.
Hova lettek? Felálltam és a keresésükre indultam, de már a fél parkot bejártam és sehol sem találtam őket.
- Zoey! Te mit keresel itt? - szólalt meg mögöttem Ayden idegesen.
- Csak erre sétáltam. - fordultam meg.
- Értem. Nem kellene még haza menned? - kérdezte.
- Mi bajod van? Nem vagy az apám. Miért kell ennyire félteni az embert? Tudok vigyázni magamra, nem vagyok kislány. - válaszoltam idegesen.
Láttam rajta, hogy meglepődik ezért az alkalmat kihasználva otthagytam.
Nem tudtam merre megyek de éreztem el kell onnan jönnöm.
Elegem volt...