22.rész

Zoey Morgan

Emlékképek villantak be arról a szörnyű napról amikor Mr.Black elrabolt.

Lennon elmesélt nekem mindent,hogy a hasamon találtak egy mély sebet amiről ezidáig fogalmam sem volt,hogy került oda.

*Amikor kiértünk az épületből Theo letett a lábaimra. Mr.Black közeledett felénk.

- Bújj el. - suttogta az unokatestvérem.

- Hová? - kérdeztem kétségbeesetten.

- A bokrok közé. - mutatott egy irányba.

Nehezen de odavánszorogtam a mentséget adó ágakhoz és elbújtam. De a láz annyira elhatalmasodott rajtam,hogy nem vettem észre a mögöttem álló férfit aki betapasztotta a számat és a késével egy mély sebet ejtett a hasamon. De fájdalmat nem éreztem.*

Rémülten ültem fel az ágyamon és a mellettem fekvő Aydenre néztem. Békésen aludt.

Az óra még hajnali két órát mutatott tehát mindenki alszik.

Feltápászkodtam a meleg ágyból és a fürdőszobába vánszorogtam. Az arcomat hideg vízzel megmostam és ahogy belenéztem a tükörbe megláttam a mögöttem nem messze álló Aydent.

- Máskor szólj ha kijössz. - ölelt át.

- Csak ide jöttem. Nem akartalak felébreszteni. - mondtam.

- Akármikor ébressz fel. Tudod,hogy megijedtem? Nem akarom,hogy még egyszer csak így kigyere.

A kezemet megfogva vezetett vissza a szobánkba és az ágyban maga felé fordított.

- Tudom,hogy szereztem a hasamon lévő vágást. - fúrtam a fejemet a mellkasába.

- Elmeséled?

Óvatosan megráztam a fejemet mert még nem álltam készen elmondani neki.

- Soha többé nem engedem,hogy bárki akár egy ujjal is hozzád érjen. Megvédelek mindentől és mindenkitől. - törölte le az arcomról a könnycseppeket amik makacsul előtörtek.

Egy puszit nyomott a hajamba és a hátamat addig simogatta amíg el nem nyomott az álom.

Másnap a fiúk kora reggel elmentek így Lennonal folytattam bizalmas beszélgetést és bolondoztunk mint két kisgyerek. Bár azonban ez nem tartott olyan sokáig mert egy hatalmas csattanás jelezte nekünk,hogy társaságunk akadt.

A bejárati ajtóhoz siettünk és megpillantottuk ott Mr.Wyattot. A félelem felülkerekedett rajtam. Lennonra néztem akinek az arcán hasonló érzelmek futottak végig.

A férfi gonoszul elvigyorodott majd becsukta maga mögött az ajtót és belépett.

- Távozzon! - mondta magabiztosan Lennon.

- Ugyan lányok. Hiszen annyi minden történt az elmúlt hónapokban. Van mit mesélnem. - ült le a kanapéra.

- De nekünk nincs időnk erre. - tártam szét a karomat.

- Nekem sem lett volna időm arra,hogy a gyerekes poénod miatt hasaljak perceket a földön.

Mosolyra húztam a számat ezt meghallva de a következő percben Lennonhoz siettem mert Mr.Wyatt a talajra lökte.

- Kirúgtak az állásomból miattatok! Van mit letörlesztenetek! - kiabált.

- Nem mi tehetünk róla,hogy ilyen béna katona! - szállt szembe vele Lennon.

- Megölték a barátaitok a féltestvéremet erről már csak ti tehettek! - ordított.

Szétnéztem a szobában hátha találok valami használható fegyvert de semmit nem láttam.

Felálltam a földről és Lennont is felsegítettem aki Mr.Wyatt elé lépett és egy csattanós pofont adott az arcára.

A férfi vérben forgó szemekkel meredt a lányra és a nyakára tapasztotta a kezét. Lennon próbálta lefejteni a kezeit magáról de túl erős volt.

Ijedtemben felsikítottam majd egy képkeretet felkapva Mr.Wyatt mögé léptem és a fején széttörtem.

Azonnal elengedte a fuldokló legjobb barátnőmet majd a falnak lökött és a pisztolyát elővéve a homlokomnak nyomta.

- Utolsó kívánság?! - kérdezte.

- Forduljon fel...

Összeszorítottam a szemem és vártam a halálom pillanatát viszont csak egy lövést hallottam és éreztem ahogy a pisztoly csöve már nincs a fejemnél.

Kinyitottam a szememet és Lennon állt előttem a gyilkos fegyverrel.

- Jól vagy? - öleltem át.

- Megmentettél. - suttogta.

- Te is megmentettél engem Lennon. - feleltem.

A bejárati ajtó kinyílt és Aydennék jöttek be rajta.

Tekintetüket a mozdulatlan testre vezették majd ránk és a Lennon kezében lévő fegyverre.

- Mi történt itt? - érdeklődött James.

- Igazi csata. - válaszoltam. - Bocsi a képért. - mutattam fel a maradványokat.

James a szívéhez kapott majd Lennont is én engem is egyszerre az ölelésébe vont míg a többiek csak sokkoltan néztek.

James a következő pillanatban összeborzolta a hajamat mire tarkón csaptam.

- Az anyád úristenit James! - morogtam.

Jack Lennonhoz lépett és az ölelésébe húzta és megcsókolta.

A földön lévő testre néztem és valahogy megnyugodtam. Talán nincs több veszély.

- Minden rendben? - ölelt át fél kézzel Ayden.

- Persze. Vagyis gondolom. - mondtam.

Ajkait az enyémre nyomta és teljesen szembe fordított magával. A derekamra tette a kezeit és a végén Aaron köhögésére váltunk el.

- Itt szinglik is vannak. - mutatott magára és Jamesre.

- Nem tűnt fel. - mosolygott rá Lennon.

- Ez fájt. - legyezte magát drámaian.

- Ezzel itt mi legyen? - bökött James a holttestre.

Mr.Wyattra néztem aki az egyik kezét felemelve Jamesre célzott.

- Vigyázz! - kiáltottam fel.

James lenézett a férfire de már késő volt és a fegyver elsült. Egyenesen James gyomrába repült a golyó. A másik pillanatban még egy lövést lehetett hallani Lennon felől  de semmivel nem törődve James mellé térdeltem.

- James nekem te vagy a legjobb barátom kérlek tarts ki! - kezdtem el könnyezni.

- Mindig is te leszel a törékeny kabalám. - beszélt hozzám fájdalmasan.

- Ne beszélj úgy mint aki meghal. Kérlek. - könyörögtem.

- Vigyétek kórházba én ezt elintézem! - Aaron hangja kemény volt. - Utána megyek!

Az autó út rettenetesen lassan telt és az sem segített hogy James eszméletét vesztette.

A kórházban azonnal a műtőbe vitték a fiút és én egyedül Ayden karjaiban találtam megnyugvást.

Lennon folyamatosan magát hibáztatta,hogy rosszul célzott és mindannyian elmondtuk neki ez nem az ő hibája. Mindenki aggódott.

Nem halhat meg. James erős. Ő a csapat lelke aki mindenből viccet tud csinálni.

Tudom,hogy túléli...muszáj.

21. rész

Lennon Morris

Az agyam ezerrel pörgött és csak csendesen hallgattam a fiúk veszekedését az autóban miután Theo felhívott minket.
-Komolyan mondom! Hogy a fenébe nem veszed észre azt ha valaki bemegy a házba? - csapott Jack a kormányra.
-Szerinted így akartam?! Nyílván azt akartam,hogy az egyetlen személy aki fontos nekem az életembe veszélyben legyen,ugye? Pontosan ezt terveztem! -kiabált Ayden idegesen.
-Igazad van,ne haragudj. - suttogott Jack. Mindenki ideges volt és félt. Ilyenkor könnyebben egymásnak esünk. Jack a kezét a kezemre rakta és próbált engem nyugtatni. Valahogy most ez nem sikerült neki. Nem tudtam ellazulni pedig általában sikerrel szokott járni. Elkezdett fájni a fejem, azt hittem nyomban szétrobban, már a gondolatok sem fértek el a fejemben. Közben Jack száguldott az úton mint egy őrült a legközelebbi kórház felé. A hátsó ülésen Ayden ölében tartotta Zoey ernyedt testét. Egyszer csak rám emelte szemeit, könny csillogott benne. Van az a mondás, hogy a szem a lélek tükre, hát én most láttam Ayden lelkét és összes érzését. Szavak nélkül is megértettük egymást, nem is tudtam volna mondani semmit, köpni nyelni nem tudtam.
- Végre itt vagyunk! - lélegzett fel Jack. Ahogy megérkeztünk azonnal kirobbantunk a kocsiból és Ayden a karjaiban vitte be Zoeyt. Ezután minden olyan gyorsan történt, a dolgok összemosódtak. Arra emlékszem, hogy bevitték a műtőbe, a kötelek össze-vissza vagdosták a kezét és csupa vér volt, majd valaki megragadta a karom és leültetett.

 Pár órával később

Már majdnem leragat a szemem mire az orvosok befejezték az operációt. A kötelek annyira elvágták a kezeit és a lábait, hogy muszáj volt összevarrni, sőt találtak egy nagyon mély vágást a hasán, amiből szinte megállíthatatlanul folyt a vér. De vége, túlélte, élni fog. Zoey láza még az egekben, bár már nem életveszélyes, így meg is engedték, hogy egy rövidke időre bemehessek hozzá. Eszméletlen volt, még nem ébredt fel, nem is csodálkozom rajta. Leültem mellé és megfogtam vékony kezét. Olyan törékenynek tűnt, a szívem szakadt meg, hogy megint ilyen állapotban kell látnom őt.
- Szeretlek Zoey, remélem hallasz engem és tudod én mindig melletted vagyok!

1 hónappal később

A tornácon üldögéltem, a Nap gyengéden sütötte az arcomat és ebben a pillanatban minden tökéletesnek tűnt. Zoey feje az ölemben pihent, éppen sztorikat meséltünk egymásnak. Boldog vagyok ilyen önfeledtnek látni azok után amiken keresztül ment. Egyszer csak eszembe jutott milyen csikis is az én barátnőm és eszeveszetten el kezdtem csikizni. Ő azonnal felvisított és szaladni kezdett.
 - Lennon kérlek fejezd be! Nem kapok levegőt - vihogott és próbált lehagyni. A kertben szaladgáltunk és egyfolytában nevettünk, de egyszer csak a jó kondimnak köszönhetően utolértem és lerántottam magammal a földre.
 - Zoey ígérd meg, hogy mindig ilyen boldognak foglak látni! - mondtam félig mosolyogva, félig komolyan.
- Ígérem, Lennon!

20.rész

Zoey Morgan

Amikor magamhoz tértem egy ismeretlen helyen találtam magam. 

Hirtelen azt sem tudtam mi a nevem. Semmire nem emlékszem. Hogy kerültem én ide?

A kezeim és a lábaim szorosan egymáshoz voltak rögzítve és a számra egy vastag ragasztószalag volt ragasztva. A könnyek mardosták a szememet de nem engedtem utat nekik.

A látásom homályos volt és egyszerre volt melegem és egyszerre fáztam. A lázam az egekbe szökött és nem tudtam semmit sem csinálni. Teljesen tehetetlen voltam egy idegen helyen. 

- Felébredt Ayden pici hercegnője? - vágódott ki hirtelen egy ajtó mire ösztönösen összerezzentem. 

Közelebb lépett hozzám és jobban szemügyre vettem. 

Alacsony és kövér testalkat. Kopasz fej. 

- Most biztosan azon jár a kicsi fejed,hogy miért is vagy te itt. - folytatta. - Az én nevem Mr.Black és a fiúk főnöke vagyok. Jobban mondva a volt főnökük. Kiléptek az én bérgyilkos szervezetemből és én ezt nem akarom. Tudod ők voltak a legjobb embereim. Ezért vagy te itt. Egy kis motivációt adok nekik a munkához. - magyarázott nekem vigyorogva. - Ügyesen átjutottatok a határon. Eszembe se jutott volna,hogy itt vagytok de hát történt veled egy kis baleset és a kórházban mindent adminisztrálnak. 

Bérgyilkos szervezet? A barátom,a bátyám és a barátaim bérgyilkosok lennének? De már nem azok?

Ezer kérdés cikázott a fejemben és egyikre se kaptam semmi választ.
A következő pillanatban újra kinyitódott az ajtó és belépett rajta egy magas alak.
- Theo vigyázz rá! De szem elől ne merd téveszteni! - mutatott fenyegetően rám.
A fiú bólintott majd ahogy Mr.Black kisétált a szobából odasietett hozzám.
Ekkor pillantottam meg Theot. A felismerés rögtön belémhasított. Hiszen ő az unokatestvérem. A szalagot levette a számról és ijedten tette a kezét a homlokomra.
- Basszus... - szitkozódott. - Jól vagy?
- Hogy lennék jól? - kérdeztem.
- Igazad van hülye kérdése volt.
Elővett egy bicskát a farzsebéből minek hatására hátrálni kezdtem de megfogta a lábamat és a köteleket levágta róla. Ezután a kezemhez nyúlt és arról is leszedte.
- Sajnálom Zoey amit tettem. De már szóltam Jacknek,hogy merre vagyunk és úton vannak. Nem sokára ide is érnek. Most pedig kiviszlek innen. - húzott fel a földről.
A lábaim remegni kezdtek és a világ forgott velem. Minden kezdett elsötétedni.
Szó szerint Theo karjaiba borultam és csak annyit éreztem ahogy a térdeim alá nyúl és felemel.
- Nem ájulhatsz el! - indult el velem ki.
- Pedig várnak rám. - motyogtam tudatlanul.
- Igen várnak de nem ott ahol te gondolod. - beszélt hozzám kétségbeesetten.
Az időérzékemet teljesen elvesztettem és fogalmam sem volt,hogy mióta haladunk és mennyit.
A melegség teljesen elárasztott és csak a forgó világra tudtam figyelni.
Léptek ütötték meg a fülemet és félig kinyitottam a szememet.
- Zoey! - kiabált egy hang. Ayden.
Másik kezek nyúltak alám és megéreztem a szerelmem férfias illatát. Szorosan szorított magához és folyamatosan suttogott a fülembe.
- El ne merj ájulni,hallod?! Zoey kérlek tarts ki mindjárt vége ennek az egésznek. - nyomott egy puszit a hajamba.
- Végezzünk azzal a patkánnyal! - kiabált Jack.
- Visszajövök. - suttogta a fülembe Ayden.
Lerakott a puha fűre de nem hagytak egyedül mert Lennon leült mellém bár ebből nem sokat érzékeltem. A láz átrepített egy teljesen másik világba ott ahol nincs fájdalom se szenvedés.
- Zoey nem hagyhatsz itt. - sírt fel Lennon. Lennon sír?
A légzésem egyre nehezebbé vált és éreztem ahogy az agyam kezd kikapcsolni. Nem tudtam semmit.
- Nem teheted ezt! Nem veszíthetem el a legjobb barátnőmet.
- Nem veszítesz el. - dadogtam.
Kinyitottam a szememet majd rögtön be is csuktam azt. Nem volt erőm nyitva tartani.
- Fiúk! - sikított fel Lennon. - Ne! Zoey kérlek ébredj fel!
Lennon a kezét az enyémre tette és ez volt az utolsó érzés amit éreztem. A szél sűvítését hallottam a fülembe és egy nyomást éreztem a tarkómban. A szemem előtt egy pillanat alatt pergett le az életem. Láttam magamat és Jacket ahogy kint játszunk a kertben kicsiként. Ahogy Lennonal sminkeljük magunkat még idétlenül mert csak játszunk. Aztán az első találkozásomat Aydennel,a csókunkat,a gránátot...mindent.
A világ megszűnt körülöttem létezni. Minden elsötétült.

19. rész

Lennon Morris

Nagyon mérges voltam először a fiúkra, de nem vagyok egy haragtartó típus, ezért nem tudtam olyan sokáig neheztelni rájuk. Miután visszaértünk a házhoz Aaron és James vacsorával vártak minket. Le voltam nyűgözve, látszott rajtuk mennyire próbálnak Zoey kedvében járni, hogy megbocsájtson nekik. Persze én tudtam, hogy ha szándékosan tették is volna akkor se lenne mérges. Zoeynak olyan nagy szive van, ezt mindig is irígyeltem tőle. Jack és Ayden már nem bocsájtottak meg a fiúknak ilyen könnyen. Nekik a tudat, hogy a legjobb barátnőmet baleset érte sokkal jobban fájt mint Zoeynak az egész baleset.

- Ne haragoskodj már! - fordultam Jack felé.

- Hogyne haragudnék?! Egy vacsora miatt szerinted majd meggyógyul Zoey keze? - morgott rám.

- Nem! De ha a testvéred nem haragszik rájuk akkor neked sem kellene! - feletem neki.

- Majd én tudom,hogy nekem kell-e vagy.... - Jack nem tudta befejezni a mondandóját mert fölémásztam és az ajkaimat az övére nyomtam. Egy csókkal hallgatattam el mert nem akartam vele vitába keveredni. Kezét a csípőmre tette mire elváltam tőle.

- Ne szemtelenkedj! - vigyorogtam rá.

- Ne? - vonta fel fél szemöldökét majd fordított a helyzetünkön és én kerültem alulra.

- Tudom, hogy tombol benned a vágy de most nem lehet. - sóhajtottam fel fájdalmasan. Nagy sóhaj kíséretében legördült rólam és elterült az ágyon. Ezen csak felnevettem és közelebb bújtam hozzá. Gyors puszit nyomtam az arcára majd lehunytam a pilláimat és beléptem nem is olyan sokára az álmok világába.

3 hónap múlva

Kereken három hónap telt azóta amióta Angliába szöktünk. Senki nem tud rólunk semmit. Lehet azt hiszik meghaltunk vagy elképzelésem sincs. Zoey keze szinte már teljesen meggyógyult és a két fiú is megbocsájtott a másik két fiúnak. Jack volt az aki legkésőbb hiszen Zoey tudott hatni Aydenre aki a lány minden kívánságát figyeli. Egyik nap elmentünk bevásárolni, csak Zoey és Ayden maradtak a házban. Zoey nem érezte túl jól magát és Ayden természetesen felajánlotta hogy gondoskodik szerelméről. Amint visszaértünk egyből barátnőm szobája felé vettem az utat. A konyha mellett elhaladva Aydent pillantottam meg, aki éppen kaját készített. Megálltam és köszöntem neki.

- Szia.

- Szia. Visszaértetek? Mindent megvettetek?

- Igen, persze. Zoey?

- Fent alszik a szobában. Szinte mióta elmentetek alszik. Úgy gondoltam csinálok valamit mire felkel  mert még nem ebédelt. Felmennél felkölteni? Én még befejezem ezt.
Megint elindultam a szoba felé. Amikor benyitottam nem találtam senkit. Biztos a fürdőszobában van. Bekopogtam, de senki nem válaszolt. Kezdtem megijedni. Mindegyik szobába benyitottam, de sehol se volt. Lekocogtam a konyhába ahol Ayden tartózkodótt.

- Hol van Zoey? Nincs fent sehol - ekkor a többiek bejöttek, a megvásárolt cuccokkal a kezükben.

- Mi az, hogy nincs sehol? - a fiúk mind oda néztek ránk.

- Mi történt? - kérdezte Jack.

- Eltűnt Zoey! - mondta Ayden, de már rohantam kifelé az utcára, hogy Zoey keresésére induljak. Előbb kinéztem a kertbe hátha csak ki ment levegőzni, de ott se találtam sehol. Elkezdtem rohanni az utcán, mindenhol az ő arcát láttam, de igazából senki nem az ő szép és természetes arcát viselte. Azt se tudtam merre menjek csak rohantam amerre a lábam vitt. Az gondolatok cikáztak a fejemben, egyszerre árasztott el a kétségbeesés és a harag keserű íze. A lábam elkezdett remegni, olyan volt mint egy kocsonya, már majdnem feladták a szolgálatot, amikor hirtelen valaki megragadta a vállam. Jack volt az és egy papírt szorongatott a kezében.

- Elrabolták. Hagytak itt egy levelet. Lennon az a mocskok rabolták el és azt akarják, hogy visszamenjünk. Azért rabolták el, hogy megint részt vegyünk a piszkos ügyeikben. Ha nem megyünk vissza megölik.

18.rész

Zoey Morgan

A ház egyszerűen csodálatos. 

Igaz eléggé kicsi de a legfontosabb az,hogy itt biztonságban vagyunk. Senki nem sejti,hogy merre is vagyunk pontosan azt pedig főleg nem gondolják,hogy Angliában. 

Gondolatmenetemből az szakított ki,hogy Ayden közelebb húzott magához. 

- Hiányoztál. - motyogta édesen álmában.

Megforuldtam a karjai között és halvány mosollyal az arcomon figyeltem őt ahogy alszik. Az arca megtört volt, nem olyan mint a tábor előtt. Ez nagyon elszomorított hiszen nem tudom mi történt ott velük. 

Egy apró puszit nyomtam az arcára majd felkeltem az ágyról és annak reményében indultam el a nappaliba,hogy rajtam kívül valaki ébren van. A nappaliból kiszűrődő hangok alapján a két jómadár pedig nagyon is maguknál vannak.

- Te fogsz a földön aludni! - morogta Aaron.

- Te fogsz a földön aludni! - kontrázott rá James.

Megráztam a fejemet és leültem a kanapéra mire felém kapták a fejüket. James diadalittasan elvigyorodott majd felém fordult.

- Zoey drága,kérlek téged mond meg ki aludjon a földön? - mutogatott maguk között.

- Miért nem alszotok egymás mellett? - kérdeztem.

- Mert nekünk csak egy egy személyes ágy jutott. - magyarázta meg Aaron.

- Akkor Aaron aludjon a földön. - rántottam vállat.

- Miért én?! - visított fel a fiú.

- James az én lelkitársam. 

Aaron összeszűkült szemekkel méregetett majd megfogott egy pohár vizet az asztalról és elindult felém. Ijedten néztem rá és védekezően magam elé tettem a kezeimet. Most komolyan le akar engem önteni? 

James a cselekedetét látván kiverte a kezéből a poharat ami hangos csörömpöléssel csattant a földön ezer apró szilánkba végződve. Minden olyan gyorsan történt. Aaron neki ugrott Jamesnek és mivel láttam,hogy a kanapé felé zuhannak amilyen gyorsan csak tudtam felálltam de ugyanazzal a lendülettel meg is csúsztam a vizes padlón és beletenyereltem a szilánkokba. 

Fájdalmasan felsikítottam és a vérző kezemre kaptam a tekintetemet. A fiúk ijedten pillantottak rám és idegesen.

- Aaron te állat. - lökött még egy utolsót James a srácon.

Nem telt el szerintem fél perc sem mire az emeleten alvók is felébredtek és lejöttek minket megnézni.

Felváltva kapkodták a tekintetüket köztem és a fiúk között. Lennon hozzám lépett és segített felállni a földről. Megnézte a tenyeremet majd hagyta,hogy Ayden vegye át a helyét aki behúzott a fürdőszobába és megmosta a kezemet.

- Ti vadbarmok! - hasított bátyám hangja a levegőben. - Mit csináltatok?

Hallottam ahogy James remegő,bűnbánó hangon elmeséli a történteket és ezután hatalmas csönd támadt.

- Ti isten csapásai! Hogy lehettek ilyen idióták? - kiabált Lennon.

Ayden eltorzult arccal mosta le a kezemről a saját véremet és miután végzett egy zsebkendőt helyezett rá. A másik kezemet megfogva húzott vissza ahol minden szempár ránk szegeződött.

- Komolyan mondom ha ez mégegyszer előfordul én agyonverlek titeket. Tőlem üthetitek egymást ott ahol akarjátok de ha kárt mertek benne okozni csupán még véletlenül is én olyat csinálok veletek amibe még én sem merek belegondolni. - közölte a fiúkkal olyan hidegen a dolgot,hogy még nekem én is kellemetlenül éreztem magam. - Hol van itt orvos? Kórház?

- Olyan csúnya? - jött oda hozzám Jack és a kezemet a kezébe véve kezdte el tanulmányozni a sebeket. 

- Mint láthatod te is szerintem nem fog itthon magától meggyógyulni.

A kórházban hamar végeztünk ugyanis alig volt pár ember. A rendelőbe Lennon kísért be mert Ayden és Jack nem szeretik az ilyen helyeket. A kezemet öt öltéssel kellett összevarrni ami nagyon kellemetlen volt de teljesen kibírható. Egy hét múlva fogják a varratokat kivenni addig is át kell majd kötözni és ha szükséges visszamenni vele az orvoshoz. Csak engem érhetnek ilyen balesetek. 

A kocsiban elől foglaltam helyet Ayden mellett aki komoly tekintettel nézte az utat. Néha-néha a kezét a combomra tette de ezt a hátul ülő Jack hangos nem tetszéssel fejezte ki. 

Miután leparkoltunk az autóval senkit meg nem várva mentem be a házba ahol legnagyobb meglepetésemre a fiúk azonnal a nyakamba ugrottak. 

Kérdéseikkel bombázva kezdtek el tolni a konyhába ahol az asztalon vacsora várt minket és terített asztal. 

- Fiúk ezt nem kellett volna. - mosolyogtam rájuk.

- Dehogynem. Ez a legkevesebb. - legyintettek.

- Ugye tudjátok,hogy én nem haragszom rátok? - kérdeztem tőlük.

Hálásan elmosolyodtak és kihúzták nekem a széket és miután leültem be is tolták. Aaron szedett nekem az ételből és elkezdte felkockázni. 

- Úristen Aaron! Nem vagyok béna. - nevettem fel. - Ne vágd fel nekem.

Erre a mondatomra Ayden és a többiek ültek le az asztalhoz. Ayden a székével közelebb jött és egy csókot nyomott az ajkaimra. Lennon velem szembe foglalt helyet és mellette Jack ült. 

Mindenki neki látott a vacsorának és amikor végeztünk a mellettem ülő barátom a desszertért nyúlt mire Aaron tágra nyílt szemekkel nézett rá.

- Hess onnan! Az Zoey sütije. - csapkodott összevissza.

- Én megosztom vele. - bújtam közelebb hozzá mire mindenki húgatni kezdett.

Ez van ilyen a szerelem. 

A szobánkba felérve Ayden a derekamnál fogva húzott magához és ajkait az enyémekre nyomta. 

Teljesen egymásnak préselődtünk és csak levegő hiányában voltunk képesek elválni egymástól.

- Végre kettesben. - súgta ajkaimra.

- Ideje volt. - mosolyogtam rá.

Féloldalas mosolyra húzta a száját és még kaptam egy rövid csókot. 

Ezután a fürdőszobába siettem és egy gyors zuhanyt vettem. Nagyon jólesett magamat áztatni a forró vízben és lemosni magamról a mai nap piszkát. A kezem miatt csak egy kézzel tudtam hajat mosni de ezt is megoldottam nehezen.

Amint végeztem visszasiettem a szobába és bedőltem az ágyba. Ayden is elment zuhanyozni és már csak annyit észleltem,hogy bedől mellém az ágyra mert ekkor magával ragadott az álom világ.

17. rész

Lennon Morris

Hosszú idő óta végre rendesen fel tudtam lélegezni. A kocsi felé rohanva azon gondolkodtam, hogy mikor fog végre felrobbanni az egész kóceráj. Bepattantunk a járműbe és amilyen gyorsan csak tudtunk elmentünk onnan. Mindenki nagyon feszült volt, Jack vezetett, mert a másik három fiú képtelen volt rá. Bár Jack is nagyon ideges volt, a keze szó szerint remegett a kormányon. Egyszer csak hátrafordultam Zoeyhoz. Nagyon foglalkoztatott valami a szöktetéssel kapcsolatban.
- Miért nem robbant fel a gránát?
- Mert az egész egy kamu volt. Nem volt igazi a gránát - szólalt meg a kormánynál Jack.
- Micsoda?! És erről mi miért nem tudtunk? - háborodott fel mögöttem James.
- Azt akartuk Jackkel, hogy hihető legyen az egész, ezért nem szóltunk - mondta Zoey fáradtan. Szép arca sápadt és koszos. Megviselte ez az egész helyzet.
 - És most mi lesz? Hova megyünk egyâltalán, mert hogy haza nem mehetünk az biztos - érdeklődtem a többiektől. Jack egy pillanatra rám nézett.
- Angliába megyünk - közölte velem. Ezer meg ezer gondolat futott végig az agyamon. Anglia? Hogy kelünk át a falon? Találkozok még a szüleimmel? És ha sikerül átjutni onnan hova tovább? Jack a kezét a lábamra simította és gyengéden megszorította. Rápillantottam, arcán láttam hogy ideges viszont az is tükröződött tökéletes arcán, hogy nem terv nélkül vág neki ennek az őrültségnek.
Újra a hátul ülő társaságra néztem akik halkan suttogtak és feltűnt, hogy Ayden egy pillanatra sem engedi el Zoey kezét.
- Akkor mindent a terv szerint kell csinálnunk. Nem kezdünk el őrül módjára szaladgálni. Ugye Zoey? - szólalt meg James.
- Miért én? - kapott a szívéhez legjobb barátnőm.
- Nem is tudom. - röhögött fel. - Maradhat a mi titkunk.
Zoey dühösen méregette a mellette ülő fiút. Nem lennék most James helyébe.
Őszintén szólva már nagyon hiányzott számomra az örökös civakodásuk. Ez az a társaság ahol mindig feltöltődöm energiával és akármilyen rossz is a napom mindig sikerül mosolyt csalniuk az arcomra. Ez az én csapatom, a családom. Ők majd segítenek nekem elfeledni azokat a szörnyű emlékeket amiket a táborban szereztem.
- Nekem nem kellene tudnom a tervről? - eszméltem fel bambulásomból.
- A lányok csak maradjanak ki ebből. - nyújtott át egy pisztolyt Aaron Aydennek.
- Igen? Akkor te mégis miért veszel részt benne? - oltottam le egy pillanat alatt.
A beszólásomat Jack és Zoey hangos nevetéssel jutalmazta míg a másik kettő fiú csak halkan kuncogott. Bár a durcás Aaron ott ült hátul így nem csodálkozom ezen.

Az út borzalmasan hosszú volt így bevallom őszintén el is aludtam a felénél. Egyszerűen csak jó volt úgy aludni, hogy tudtam nem kell semmitől sem félnem. Jack biztonságot nyújtott nekem csak a puszta jelenlétével is. Az is nyugalommal árasztott el, hogy kivilágosodott tehát reggel van.
Ahogy kinyitottam a szemem pedig az ő mosolygós arcával találtam szembe magam. Egy lágy csókot nyomtam az ajkaira és közelebb húzódtam hozzá.
- Annyira jó érzés, hogy újra itt vagy. - motyogta.
- Hol vagyunk? - kérdeztem.
- A faltól nem messze. - válaszolta. - Csak megálltunk pihenni.
- Nem kellene indulni? - húzódtam el tőle és idegesen kiszálltam az autóból.
- Ne aggódj. - követte mozdulatomat majd egy puszit nyomott a homlokomra.
Ezután pedig egyedül maradtam így szemeimmel Zoeyt kezdtem el keresni akit elég hamar meg is találtam. A tájat kémlelte így kihasználva ezt a ritka pillanatot mögé osontam és nagy lendülettel a hátára ugrottam. Az egyensúlyát elvesztette így mindketten a földön kötöttünk ki sikítás és nevetés kíséretében.
- Ismerős a helyzet Zoey! - kiabálta James.
- Esküszöm, hogy megfojtalak még a mai nap folyamán. - kiabálta vissza a barátnőm.
Értetlenül néztem rájuk majd figyelmesen hallgattam Zoeyt aki elmesélte miről is van szó. Miket meg nem tesz értem. Ő egy igaz barát..
Amikor feltápászkodtam a földről Jackhez sétáltam ugyanis Ayden Zoeyhoz sietett így nem akartam őket zavarni.
- Mi a terv? - kérdeztem Jacket.
- Neked a testvéremmel kell maradnod. Én és a fiúk elintézzük az őröket a falnál ti pedig ha jelet adunk elindultok kocsival értünk. - húzott közelebb magához.
- De Jack...mi nem tudunk vezetni. - mutattam rá a dolgokra.
- Tévedés. Zoey tud vezetni ugyanis megtanítottam neki pár dolgot amíg ti távol voltatok. - vigyorgott rám majd csókot nyomott a számra.
Bólintottam egyet majd elhúzódtam tőle mert a terv kezdetét vette.
Bepattantam Zoey mellé az autóba és lassan indultunk meg a fiúk után akik gyalog vágtak neki az útnak.
- Aggódom. - suttogta Zoey amikor megálltunk.
- Nem lesz semmi baj. - nyugtattam őt is és magamat is. Csak küldjék már azt az átkozott jelet.
Kis idő elteltével az égen egy éles fény tűnt fel és Zoey már rá is lépett a gázpedálra. A fiúk körülbelül 5 méterre voltak tőlük, de nem voltak egyedül. Egy dühös férfi szaladt utánnuk pisztollyal a kezében. Nem is gondolkodtam, mikor felkaptam egy fegyvert, kipattantam a kocsiból és lábonlőttem a fickót. Mindenki csodálkozva meredt rám.
- Ez igen kisanyám! - füttyentett James, kissé bicegve közeledett a kocsihoz.
- Azért valamire csak hasznos volt az a tábor, de mi történt veled? - kérdeztem.
- Egy golyó súrolta a lábam, de jól vagyok.
- Akkor mindenki jól van? Induhatunk? - hajolt ki Zoey a kocsi ablakán. Mindenki bólintott és elindultunk.
A fiúk beültek hátra és egy szempillantás alatt kerültünk a fal másik oldalára.
A jármű sebesen száguldott és biztos vagyok benne, hogy átléptük a sebesség határt de ott abban a pillanatban ez senkit sem zavart.
Viszont egy dolgot nem tudok kiverni a fejemből. A fiúk mit csináltak az őrökkel? Nem merem nekik feltenni ezt a kérdést. Félek a választól.

- Megérkeztünk! - jelentette ki Zoey mosolyogva.
- El sem hiszem. - nyújtottam ki végtagjaimat.
Szinte egyszerre ugrottunk ki a kocsiból és mosolyogva figyeltem ahogy Ayden Zoeyt magához húzza és egy puszit nyom a hajába. Annyira aranyosak együtt.
A házba beérve csodálkozva néztem körbe. Nem nagy lakás de otthonos.
- Figyelem! Három szoba van. Én Lennonal alszom míg Zoey Aydennel. De figyelmeztetlek ha rosszat hallok megfosztalak attól a bizonyos szerszámodtól mint egy jó testvér. - nézett fenyegetően Aydenre. - Nos fiúk...ti pedig együtt.
- Mi?! - visított fel Aaron.
James idegbeteg módjára kezdett el rohangálni a nappaliba a hírt meghallva és én mint egy remek legjobb barátnő észrevétlenül kiraktam a lábamat így pontosan Zoey előtt esett el.
- De ismerős szituáció. - pacsizott le velem Zoey.
- Ez most fájt. - kelt fel James nyögdécselve a fölről.
Miután kiröhögtük magunkat boldogan indult el mindenki a szobájába és már beakartam csukni az ajtót,hogy Jackel lehessek de Zoey két utazótáskát tett le elém.
- A tiéd és a bátyámé. Tudod én is tudom használni a nagy fát. - kacsintott majd besietett Ayden mellé a szobájába.
A szoba ajtót becsuktam magunk után miután bepakoltam a táskákat és levetődtem Jack mellé az ágyra.
Szorosan magához húzott és belélegeztem férfias illatát. Így nyomott el mindkettőnket az álom. Békében és nyugalomban.

16.rész

Zoey Morgan

Fájdalom.

Ez az egy érzelem van bennem amióta az életemből két fontos személy is kilépett. 

Nem tudom feldolgozni ezt az egész helyzetet. Azt,hogy nem beszélhetek Lennonal akkor amikor én akarok és nem csókolhatom meg Aydent akkor amikor én akarom. Egyszerűen borzalmas számomra ez az egész.

Egyedül Jack az aki egy kis lelket tud önteni belém. Mindketten ugyanazon megyünk át. Elvesztette a legjobb barátját és a szerelmét. Erősnek mutatja magát mindenki előtt de én látom,hogy hiányzik neki Lennon.

Sűrűn hallom ahogy álmában a nevét mondogatja és nem is önmaga. Tényleg szereti Lennont.

Aaron és James is nehezen viseli a dolgot hiszen a mi kis csapatunk csonka lett. Amikor találkozunk sem olyan minden mint régen. Négyen nem tudunk olyan jót beszélgetni és mindenkinek csak a tervemen jár az esze. Megszakad a szívem. Candacet és Mirtillt is besorozták a katonai táborba a diákok nagy örömére.

Hiszen most ők is megtudják milyen az amikor valakit megaláznak. Itt nem ők lesznek a menő,gazdag lányok akiktől mindenki fél. Ugyanolyan besorozott katonák ők is.

- Nem sokára ott vagyunk! - jelentette ki Aaron aki éppen vezetett.

- Még mindig nem értem,hogy honnan tudtátok megszerezni a pontos címet. - mosolyogtam rájuk.

- Vannak kapcsolataink! - vigyorgott rám Jack.

- 2 hónapig szenvedtél Zoey drága. - bökött oldalba James minek hatására felsikítottam.

- Ne bántsd a testvéremet te fiú. - kelt a védelmemre Jack.

Hirtelen a kocsi lefékezett és nem messze tőlünk megpillantottam egy hatalmas épületet amit egy magas drótkerítés vett körül. Megérkeztünk.

A kocsiból szinte azonnal kipattantam de nem tudtam sokat haladni ugyanis Aaron teste az utamat állta. 

- Mi a baj? - néztem fel rá.

- Tudom jól,hogy mióta várod ezt de nem csinálhatsz hülyeséget. - intett le. - James veled megy.

- Miért én? Ha valami baja esik akkor Jack és Ayden is a fejemet veszi! - ijedt meg James.

- Te vagy a legerősebb közöttünk. - felelte Jack.

- Na meg a leghelyesebb. - túrt bele a hajába mire Jack tarkón csapta.

Fájdalmasan felszisszent majd mellém állt és a tervem alapján elindultunk. 

A hatalmas kapuhoz érve Aaron elővette a hangtompítós pisztolyát és a lakatot egy laza mozdulattal szétlőtte. Elismerően néztem rá de nem volt időm sokáig bámulni őt mert James már húzott is maga után egyenesen az épülethez ahol a falnak simultunk.

- Látod azt a kis házat? Nekem oda be kell néznem! - suttogtam neki.

- Nem kell benézned. - válaszolt némán.

Megráztam a fejemet de amint megláttam Lennont ahogy felül abban a házban egyszerűen nem volt többé maradásom. 

Eszeveszetten kezdtem el futni felé és igazán meglepett ahogy valaki hátulról a földre taszított. 

- Szép darab vagy mondhatom. - jelent meg felettem egy nagy darab fickó.

- Az lehet, de nem magának. - hallottam meg James hangját és a fegyverét elővette amivel már le is ütötte. 

A földről felsegített majd ijedten forgatott körbe valami sérülést keresve rajtam de nem látott semmit ugyanis nem sérültem meg.

- Menjünk már! - rángattam meg a karját és az ablakhoz húztam. 

Amint bepillantást nyertem a helységbe boldogan kopogtattam be az ablakon mire Lennon meglepetten nézett vissza rám és a szemét dörzsölgetve pislogott. Itt vagyunk Lennon nem álmodsz.

- Gyere! - súgta James mire az ajtóhoz rohantam és már Lennon karjaiba is vetődtem.

- Tényleg eljöttél! - nevetett fel és erősen magához szorított.

- Megígértem. - húzódtam el tőle. 

- Na induljunk meg lányok. - rontotta el a pillanatot James ezért Lenonnal meglehetősen csúnyán néztünk rá. 

A kis épületből kilépve még boldogabb lettem mint eddig voltam. A mosolyom csak még szélesebb lett amikor Ayden alakját láttam közeledni Jack és Aaron oldalán. 

- Haver. - ütögette meg a hátát Aaron amire Ayden is felnézett. A tekintetét egyből rám szegezte és láttam rajta a megkönnyebbülést.

Aranyosan elmosolyodott és a lépteit megszaporázva lépett oda hozzám és az ölelésébe vont. Ajkait rögtön az enyémekre nyomta és csak azután váltunk el egymástól miután elfogyott a levegőnk. 

- Remélem nem csak álmodom. - simított végig hosszú hajamon.

- Nem,nem álmodsz.

A pillanatunkat egy hangos kiabálás szakította félbe minek hatására összerezzentem. Elhúzódtam Aydentől és picit taszítottam rajta,hogy meneküljön de ő megfogta a kezemet és húzni kezdett maga után. 

A kapu előtt pár méterre azonban valaki hátulról megfogta a derekamat és elszakított tőle. 

Lebuktunk.

- Itt maradtok. Mind a hatan! - kiabálta az a katona aki először is a földre terített. 

- Te pedig Smith ne merj közelebb jönni mert nem érdekel,hogy ki ő lelövöm. - üvöltött Mr.Wyatt mellőlem minek hatására Ayden szemében a félelem csillant meg. 

A lábamat felemeltem és egy jól irányzott mozdulattal tökön rúgtam a mögöttem álló személyt és a kabátomból elővettem egy gránátot.

- Senki ne mozduljon! - kiáltottam.

Mr.Wyatt ijedten nézett rám majd egy kézmozdulattal jelezte a katonáknak,hogy ne jöjjenek közelebb. 

- Ha eldobod te is meghalsz Morgan. Ne légy hülye. - mondta nyugodt hangon. 

- És ha képes vagyok feláldozni magam értük? - hátráltam óvatosan. - Mi most elmegyünk innen maga pedig nem fog semmit tenni.

- Amikor a választás után utánam jöttél is láttam,hogy nem fogod könnyen feladni. Nem mentek sehová! Nincs visszaút!

- Indítsd a kocsit Aaron! - fordultam hátra. - Ayden te pedig menj ki a többiekhez. - mutattam Jackre.

Mindannyiuk arcán döbbenetet és féltést láttam. Féltek,hogy mi lesz. 

- Nem hagylak itt! - simította kezét a derekamra Ayden. 

- Jaj de aranyosak vagytok..felrobbantok együtt? - gúnyolódott Mr.Wyatt.

- Itt egyedül maga fog felrobbanni a dühtől,hogy megszökünk erről a helyről! - vicsorgott rá Ayden.

A kocsi zúgását ahogy meghallottam kihúztam a gránát kihúzó szálát és eldobtam. Mindenki elsietett az ellenkező irányba majd lehasaltak a fölre azt gondolván hiába futnak egyszerűen innen nincs menekvés.

Ugyan ebben a pillanatban Ayden maga előtt tolni kezdett és rohantunk.

Ha tudnák az igazat.....

15. rész

Lennon Morris

Már nem tudtam sírni, csak üveges szemmel bámultam a vézna testet, ahogyan a föld alá temetem. A gondolataim ellepték az agyam, hirtelen azt sem tudtam mit csináljak. Végül elhatároztam, hogy erőt veszek magamon és tisztességesen eltemetem. A kezeim a földtől piszkosak lettek és a körmeim alá is beférkőztek a földdarabok. Ezután már másra se tudtam gondolni, hogy végre hazaérjek. De ahogy a házunkhoz értem az ablakon keresztül megláttam a szüleimet és Jackket a nappalikba beszélgetni. Mindannyiuk arcára fájdalom telepedett, anya sírt is, a kezében zsebkendőt szorongatott és gyönyörű arca éveket öregedett. Nem akartam nyakig piszkosan bemenni, na meg az a gondolat se tetszett, hogy ha így bemegyek biztosan elkezdenek faggatni. Ezért a számomra könnyebb utat választottam. A házunk mögé sétáltam és próbáltam felcsimpaszkodni arra a hatalmas tölgyfára, ami az én szerencsémre pont az ablakom alatt volt. Kis híján leestem amikor a legfelső galyra kapaszkodtam fel, de sikeresen bejutottam a szobámba. Sose voltam olyan aki csak úgy elcsodálkozik dolgokon, most viszont, hogy tudatosult bennem talán ez az utolsó alkalmam a szobámban. Semmi extra, csak az egyszerűségre törekedtem amikor berendeztem. Világoskék falak, fehér bútorok, fém rácsos ágy, ami az ablakom alá van tolva. Az egyedüli dísz az asztalom felett lévő képek sokasága. Kicsiként a szüleim sok fényképet csináltak rólam és Zoeyról, amikor átjött hozzánk játszani és sok olyan fénykép is helyet kapott amit az osztálytársainkkal csináltunk vagy éppen a szomszéd sráccal aki mindig figyelt minket mikor Zoeyval kint szorakoztunk a kertben és amikor észrevettük mindig áthívtuk hozzánk. A képeket nézegetve elmosolyodtam, de eszembe jutott kik is vannak lent a nappaliban és elindultam letusolni. Miután lemostam a mocskot magamról vzes hajjal kibattyogtam a szobámból és elindultam lefelé. Mikor megjelentem a nappaliban mindhárman felém kapták a fejüket, anya rögtön a karjaimba vetette magát.

 - Kincsem, nagyon sajnálom! - mondta anya a vállamba zokogva. Tovább szorított és apa is oda lépett hozzánk. Egy idő után elengedtek és tettek egy lépést hátra.

- Lennon szívem el se hiszem, hogy ez történt. Ebbe bele fogok pusztulni. Nem veszíthetlek el téged! - mondt anya könnyes arccal, majd apa felé fordult.

 - Robert nem veszíthetjük el a lányunkat! - apa ölelésbe vonta anyát. - Lennon most felkísérem anyádat. Ti beszéljetek csak nyugodtan - szólt és anyával együtt felmentek a szobájukba. Ezután Jack felé fordultam. Az arcán csak úgy tomboltak az érzelmek. Szomorúság és félelem keveréke. Szinte szó szerint a karjaiba zuhantam. Az örökké valóságig tudtam volna ölelgetni, de tudtam hogy beszélnünk kell, ezért kiléptem szorításából.

- El sem hiszem hogy elmész. Egyszerűen nem tudom, hogy tudnálak elengedni azok utána, hogy végre bevallottuk az érzelmeinket egymás iránt. Olyan kevés időt töltöttünk még együtt. Lennon nem akarlak elveszíteni téged.

 - Én sem akarlak téged elveszíteni. Annyira félek, hogy az kimondhatatlan. Félek a haláltól. Még nem akarok meghalni, mert ha itt háború lesz és nekem harcolnom kell biztosan végem van.

- Ki fogunk valamit találni. Ne félj! Én mindig melletted vagyok - a kezét az arcomra simította és lassan, gyengéden megcsókol. Úgy hiányzott már az ajka érintése, egy pillanatra sikerült velem elfeledtetnie velem, hogy mi vár rám másnap. A csókunk után felmentünk a szobámba és szerelmünk végre kiteljesedett. Egy utolsó gyönyörű éjszakára együtt, Ő az enyém, s Én az övé.

Másnap elbúcsúztunk mindannyian egymástól. Annyira elszorult a torkom a szomorúságtól, nyelni is alig bírtam. A tábor felé menet Zoey utolsó szavai kattogtak a fejemben. Aztán a mellettem ülő Aydenre pillantottam akinek az enyéimhez hasonló érzelmek tükröződtek az arcáról.

2 hónappal később

Rick már megint a padlón van. Nem ellenfél nekem. Magas, izmos testalkata van, de gyáva a harcban kezdeményezi ezért mindig nyerek vele szemben. Már két hónapja itt vagyunk Aydennel. Sok kiképzést kaptunk és egyre többet fejlődtünk. Én voltam mindenki számára a legmegdöbbentőbb. Az újoncok között én voltam a legjobb, bárkit le tudtam győzni akit elém állítottak. Ha csináltam a dolgomat békén hagytak, viszont ha nem csináltam meg amit akartak megfenyítettek vagy megvonták a napi étel adagomat. Szóval nem volt fenékig tejfel az élet. Egyre gyorsabb és ügyesebb lettem, de sok időbe telt mire megszoktam ezt az egészet. A nyilvános zuhanyzó volt az egyik legförtelmesebb és az se javított a helyzeten, hogy szobatársak lettünk Mirtillel.

- Elég lesz Morris! Pihenhet - mondta az edző. Tekintetemmel Aydent kerestem. Megbeszéltünk egy tervet, hogy megpróbálunk kiszökni. Ilyenkor voltunk kint mindketten az udvaron. Egyszer csak megláttam őt a kerítésnél. Itt az idő! A könyökömmel állon csaptam az edzőt és elkezdtem eszeveszetten szaladni, a társaim csodálkozva figyeltek. Nem törődtem a fáradsággal ami már napok óta kínozott és futottam tovább. Egyszer csak kicsúszott a lábam alól a talaj és a földre zuhantam. Egy böhöm nagy fickó szaladt nekem oldalról és döntött le a lábamról. Próbált lábra kényszeríteni, az erőlködéstől a tüdőmből kiszaladt a levegő, de sikerült talpra kecmeregnem. A fickó már a kezeimet hátra is szorította, ekkor észre vettem Aydent aki felém igyekezet. Rémült volt ahogy én is, de ha hagytam volna odajönni azt megbántam volna. Azóta mióta ott voltunk Aydennel összebarátkoztunk, többet beszéltünk mint valaha. Elmondta az érzései és én is neki, de ha nem is mondott volna a szemében csillogó fájdalom mindent elárult. Mindkettőnket elválasztottak a szerelmünktől, én voltam az egyetlen abban a francos táborban aki megértette őt, de szemeiben a Zoey iránti őszinte szerelme is tükröződött. Néha csak egy baráti ölelésre volt szüksége, semmi többre. A beszélgetéseink is nagyrész Zoeyról és Jackről szóltak, elmondtam neki mit mondott nekem utoljára Zoey és Ayden nagyon ideges lett miatta. Az mondta belepusztulna ha bármi baja esne. Nem tehettem meg ez egyikőjükkel sem.

- Nee! Fuss, menj innen! - ordítottam neki. Megdöbbent arcot vágott. Tétovázott. - Fuss már! - és futott, reménykedtem, hogy senki nem látta az arcát. A nagydarab ember elkezdett cibálni a főtérre. A kezeimmel körbeöleltetett egy oszlopot és összekötözte a kezem. Térdre kényszerített, elővette a kését és a hátamnál felvágta a pólómat. Egyre többen gyűltek körém és várták, hogy mi lesz a sorsom.

- Ez történik azokkal akik szökni próbálnak! - kiáltott fel. Váratlanul ért a hirtelen fájdalom a hátamon, az ostor villámcsapásnak hatott. A hangzavar egyre élesedett, és a kín egyre jobban és többször belém hasított. Próbáltam visszafolyatni a könnyeimet, de nem bírtam ki és éreztem ahogy a vérem végigfolyik a hátamon. Homályos tekintetemmel előre bámultam, a könnyeim a földre cseppentek és csak egyszerűen vártam mikor lesz már vége a szenvedésnek.

Egy hét múlva már egész jól vagyok. Még mindig nem kelhetek fel, csak ha nagyon muszáj, az ilyen sebek nehezen gyógyultak. Egyedül voltam a szobába bár már estefelé járt. Egyszer csak valami kopogást hallottam. Időbe telt mire rájöttem, hogy nem az ajtó hanem az ablak felől jön a zaj. A rácsos ablakhoz fordultam, ahol olyan látvány fogadott amire nem számítottam. A túloldalon Zoey állt. 

Végre eljött értem!

14.rész

Zoey Morgan

Szomorúság. Düh. Aggodalom.

Ezek az érzések suhantak át bennem miután meghallottam,hogy a legjobb barátnőmet és a fiút aki tetszik besorozták egy katonai fogolytáborba.

Miután a cseppet sem szimpatikus Sebastian Wyatt a nevek kihúzása után elhagyta a termet amilyen gyorsan csak tudtam utána szaladtam. Nem tudtam,hogy miért teszem amit teszek csak a saját fejem után mentem.

- Álljon meg! - kiabáltam a férfi után minek hatására lefékezett és felém fordult.
- Mondjad csak aranyom. - köpte oda flegmán.
- Miért csinálja ezt? Szétszakít családokat és barátokat csak mert maguk úgy látják jónak! - tártam szét a karomat dühösen.
- Semmit sem tudtok itt ti elkényeztetett huligánok. Maradj ki a dolgokból vagy meglátod,hogy te is bekerülsz a táborba! - lépett felém egyet és erősen meglökte a vállamat mire hátra estem.
Mérgesen pislogtam Mr.Wyatt után majd a nadrágomat leporolva felálltam és visszasiettem a tornaterembe ahol szívszorító látvány fogadott. A kiválasztottak a barátaik karjaiban zokogtak vagy éppen keservesen kiabáltak. Aydenre terelődött a tekintetem aki szintén engem nézett és a fejemmel jeleztem neki,hogy kövessen az udvarra.
- Besoroztak téged Ayden. - mondtam amikor megéreztem a tenyerét a hátamon.
- Sajnálom Zoey.  
- Mégis mit? Hiszen ez nem a te hibád. - fordultam vele szembe.
- Nem azt sajnálom,hogy besoroztak. Hanem,hogy nem tettem ezt meg hamarabb. - hajolt közelebb hozzám.

A derekamra simította a kezét és magához húzva ajkait az enyémekre nyomta. Megcsókolt. Ayden Smith megcsókolt. A hajába túrva követeltem tőle,hogy jöjjön még közelebb hozzám de ez már lehetetlen volt hiszen így is teljesen össze voltunk préselődve. 

- Azóta tetszel nekem Zoey amióta Jack mutatott rólad egy képet. Amikor pedig megláttalak élőben rögtön belédszerettem. Fizikai fájdalom számomra az amikor nem vagy mellettem és a szívem szakad meg ha szenvedni látlak. Lehet,hogy önző vagyok de csak magamnak akarlak. És jól tudom,hogy ez most milyen nyálasan hangzik de nem baj hiszen ezt érzem irántad. - suttogta ajkaimra miután elváltunk.

- Szeretlek Ayden. - feleltem elhaló hangon.

A másnap túlságosan is hamar eljött ez pedig csak annyit jelentett,hogy elérkezett az utazás órája.
Az összes diák kint várakozott a bánatos szülőkkel együtt. Mindenki búcsúzkodik.
- Kiszabadítalak titeket Lennon. - szorítottam magamhoz a magát erősnek mutató lányt.
- Lehetetlen. - válaszolta.
- Számomra nincs lehetetlen. - néztem a szemébe majd elengedtem.
A következő pillanatban Jack lépett oda hozzá és egy csókot nyomott a szájára.
Én pedig Ayden mellé mentem akit megöleltem. A fejemet a mellkasába fúrtam és utat engedtem a könnyeimnek. Én ezt nem akarom.
- Ne sírj. - puszilt a hajamba Ayden.
- De elmész és itt kell hagynod. - néztem fel rá.
- Mindössze pár év. Én kitartok. - mosolygott rám.
- Szerinted én nem? - kérdeztem.
- Ismerlek így pontosan tudom,hogy te is. -bólintott.
Könnyes szemekkel vizsgáltam az arcát ami számomra teljesen tökéletes volt. Szeretem őt.
- Indulás! - lépett le egy katona a buszról ami tőlünk nem messze állt.
Újra Aydenre kaptam a tekintetemet aki egy hosszú csókot nyomott az ajkaimra majd a homlokomra is kaptam egy puszit.
Elindult. A kezét továbbra is fogtam így ahogy megindult elszakadtak a kezeink és már nem értem el. A zokogás kitört belőlem amire Jack átkarolt és ő is komoran figyelte a barátnőjét ahogy egy utolsót intve fellép a buszra ami gyors sebességgel elhajtott. Abban a pillanatban Aaron és James odajöttek hozzánk és megöleltek minket és lett belőle egy csoportos ölelés.

2 hét telt el azóta amióta elvitték Aydent és Lennont a kisvárosból. Ez mindenki számára nagyon nehéz volt. Főleg azoknak akik elmentek.
Komoly tekintettel néztem a plafonomat a szobámba és csak gondolkoztam. Azon járt a eszem,hogy miképpen tudnám őket kiszabadítani onnan.
Amint meghallottam,hogy Aaron és James megérkeztek hozzánk semmivel nem törődve rontottam át a bátyám szobájába ahol minden szem rámszegeződött.
- Ki kell hoznunk onnan őket. - jelentettem ki.
- Van terved? - érdeklődött Jack.
- Persze,hogy van. Minek nézel te engem? - nevettem fel egy picit.
Mind a három fiú elismerően mosolygott rám amíg a tervemet meséltem nekik így én is nagy élvezettel magyaráztam a dolgokat.
- Benne vagytok?
- Persze hugi. - tartotta fel a tenyerét a bátyám amire belecsaptam.
Vigyázz kiképző tábor mert jövünk!

13. rész

Lennon Morris

Reggel hangos kiabálásra ébredtünk fel. Félkómásan vergődtünk ki a sátrunkból, én kis híján hasra estem a saját lábamban. A nagy hangzavar okozója Candace és Mirtil volt.

 - Te ostoba! Hogy lehetsz ilyen béna, hogy megetted az arckrémemet?! Legalább ízlett neked?!

 - Candace kérlek ne haragudj! Azt hittem a csipszhez hoztad mártogatósnak. Egyáltalán nem tűnt krémnek, sőt nagyon is finom volt.

 - Persze, hogy finom volt. Teljesen természetes összetevőkből készült.

Irigyeltem ezeknek a lányoknak a problémáit, míg én a besorozáson idegeskedtem. Mi lesz ha valamelyikőnket kiválasztanak?

 - Csajok fejezzétek be azonnal! - szólt rájuk Ayden.

 - De megette a drága arckrémemet. Követelem, hogy vegyél nekem egy másikat!

 - Szerintem ezt a beszélgetést hagyjátok későbbre, miután hazaértünk annyit veszekedtek amennyit akartok. Különben is reggeli után indulunk haza - mondta mindenkinek Jack.

A száraz ételt komótosan fogyasztottuk el miközben sztorizgattunk és Aaron disznó vicceit hallgattuk, amik egyáltalán nem voltak jó. Ezután sikeresen lebontottuk a sátrat, majd nagy nehezen sikerült elindulnunk. A csoport végén Zoey és Ayden folytattak bizalmas beszélgetés miközben mi Jackvel kézenfogva haladtunk a sor elején. Végre egy kicsit tudtunk beszélgetni a többiektől távolabb. A kezdeti nehézségek ellenére úgy éreztem, hogy ő az a fiú akinek bármit elmondhatok, de nyugtalanított a titkolózása előttem miközben én mindent el mondok neki. A kiruccanás alatt nem akartam felhozni a témát, sőt a besorozásig semmi rossz témával nem akartam előállni, inkább kiélveztem a pillantott, hogy a vállára hajthatom a fejem és egyszerűen érezhetem édes illatát. A hazaút kellemesen telt bár Candace és Mirtil sipítozását távolról hallottuk.

Nem számítottam rá kiskoromban hogy valaha is megtalálom a boldogságot. Úgy gondoltam mindig meg tudok majd egyedül állni a saját lábamon és ha egy barátom se lesz akkor is erős maradok. Ez volt a varázserőm, a képességem. Boldugolok egyedül. De megváltozott minden. Nem vagyok benne biztos volna-e jó életem a barátaim, a családom és Jack nélkül... Azon a napon az életem összeomlani látszott, de nem csak egyedül az enyém.

Reggel gyomorgörccsel ébredtem. A sorozás napja szokatlanul rosszul kezdődött, nem csak a borús idő miatt, hanem Zoey máskor életvidám kedve is szomorúra váltott.

  - Mi lesz ha valakit közülünk visznek el? - aggodalmaskodott legjobb barátnőm.

Egész nap nem tudtam figyelni az órákon. A matekórán Mr. Gray kérdezett tőlem valamit, de még az óra anyagáról se volt semmi fogalmam, persze az osztály többsége ezt jókedvűen fogadta. Aztán végül ötödik óra után mindenkit a tornaterembe szólítottak mindenkit. Zoey és Jack között ültem, mindketten erősen szorították a kezem.

Sebastian Wyatt újra feltűnt a színen és szokásos arogáns stílusával belekezdett mondandójába.

 - Üdvözöllek újra benneteket diákok!  Bizonyára tudjátok miért találkozunk megint. Szóval nem is szaporítanám tovább a szó. Kezdjük a sorsolás!

Már négy fiú neve elhangzott, különösebben egyikőjüket sem ismertem. Már alig bírtam idegekkel mire kihúzták az utolsó fiú nevet.

 - És az utolsó férfi aki bátran szolgálhatja hazáját nem más mint Ayden Smith.

Zoey keze megmerevedett a szorításban. Az alattun két sorral ülő Ayden állkapcsa is megfeszült.

Ezután feszült csendben folytatódott a sorsolás. Mellettem halk szipogás hallatszott. Nyugtatásképpen erősebben szorítottam, amivel sikerült egy nem túl őszinte mosolyt varázsolnom az arcára. Annyira lefoglalt Zoey nyugtatása, hogy meglepődtem amikor a nevemet hallottam. Egy fél perc kellett mire tudatosult benne, hogy éppen akkor soroztak be. Megszűnt körülöttem a világ. Mi lesz most velem, az életemmel? A sorsolás vége után szélvészként rohantam ki az iskolából és rohantam az erdőbe ahogy csak a lábam bírta. Már annyira messze jártam, de egyszer csak megbotlott a lábam valamiben, a fejem bevertem egy kőbe és elsötétült a világ.

Legközelebb amikor magamhoz tértem ugyanott hevertem, ahol elestem. Még világos volt, a lábam felé fordultam mert iszonyúan sajgott. A látványra ami fogadott nem voltam felkészülve, egy fiatal fiú holtteste terült el mellettem és most nem tudtam visszatartani a sikítást...

12.rész

Zoey Morgan

- Ti meg mi a fenét csináltok? - szólalt meg egy nagyon ismerős hang.

- Aaron? Mi semmit sem csinálunk! - pattant fel Ayden mellőlem.

- Komolyan? Nekem nem úgy tűnt. - dőlt neki Aaron a falnak.

Kínosan pillantottam a két fiúra akik farkasszemet néztek egymással. Lehet csak nekem tűnt úgy de mintha vibrálna közöttük a levegő. Pedig barátok. Jobban mondva eddig úgy gondoltam.

A szám szélét rágva gondolkoztam,hogy ezt a kellemetlen csendet hogyan is kellene feloldani. De semmi nem jutott eszembe.

- Maguk mit csinálnak itt? - lépett be az igazgató hirtelen.

- Éppen indulni készültünk. - felelte Ayden.

- Menjenek is mivel órán kívül a tornaterembe tartózkodni tilos. Bár magukat ez nem érdekli. Annyi szabályt áthágtak már ebben az iskolában,hogy a két kezem nem elég arra,hogy megszámoljam. Most pedig induljanak meg. - tapsolt kettőt.

A férfi mereven nézte minden mozdulatunkat,majd ahogy kiértünk a teremből hangosan becsapta annak ajtaját. Összerezzentem a hangos zajra majd ránéztem Aydenre aki szintén engem nézett.

- Beszélnünk kellene Ayden. - mondta Aaron halkan.

- Beszéljünk akkor.

- Akkor én hagylak titeket beszélgetni. Holnap találkozunk. - mosolyogtam erőltetetten a két fiúra.

Hosszú léptekkel indultam meg a suli kijárata felé és elindultam haza. Az esőben..egyedül.

Amint hazaértem köszöntem a szüleimnek akik épp a nappaliban csináltak valamit és már rohantam is fel a szobámba. Elfeküdtem az ágyamon és elkezdtem a plafont bámulni.

Legszívesebben ordítottam,sikítottam volna,hogy ez a nap már nem is lehetne rosszabb. Elveszítettem a legjobb barátnőmet,katonai besorozás van az iskolában és nem tudom mi lett volna ha Aaron nem jön be a tornaterembe. Lehet megcsókolt volna Ayden?

Gondolatmenetemet egy halk kopogás zavarta meg ami arra késztetett,hogy felálljak az ágyamról. Amikor kinyílt az ajtó pedig Lennon jött be rajta. Ezután pedig beállt a csend.

- Szia! Szerintem beszélnünk kéne. - kezdte.

- Hát eddig nem igazán akartál velem beszélni.

- Figyelj Zoey! Én nagyon sajnálom. Nem akartam veled összeveszni, de akkor azt tűnt a leghejesebbnek. Olyan dolgoknak voltam a szemtanúi amikről azt gondoltam, hogy sose kell látnom. Erről nem akarok beszélni senkivel. Féltem, hogy előtted nem tudnám titokban tartani, hisz te vagy az egyetlen ember aki elől nem tudnám elrejteni az igazságot. Kérlek bocsájts meg nekem! Te vagy a legjobb barátom, tudom hogy én vagyok a világ legnagyobb seggfeje.

- Tényleg nagy seggfej voltál, de megbocsájtok. Tudod hogy nem tudnék rád haragudni. És ha nem szeretnéd elmondani nekem, akkor nem fogom kényszeríteni, de ha készen állsz rá én itt leszek neked. - mosolyodtam el halványan.

- Nem érdemlek meg egy ilyen jó barátnőt.

Hirtelen hozzám lépett és nagy erővel megölelt. Kissé meglepett a gesztusa de azonnal visszaöleltem.

- Ezzel nem vitatkozom - vigyorogtam folyamatosan.

Mindketten hangosan felnevettünk majd kis idő múlva elengedtük egymást.

- Zoey,ma délután Jack megcsókolt... - hajtotta le Lennon a fejét szégyenlősen.

- Tényleg? Na és összejöttetek végre? - kezdtem el ugrálni mint egy öt éves.

- Azt hiszem igen. - mosolygott rám.

- Na végre! Azt hittem már soha nem fogtok összejönni. - ugrottam a nyakába.

Egész délután Lennonal és Jackkel voltam. Sugárzott róluk a boldogság ami engem is boldoggá tett. Nem gondoltam volna,hogy mások örömének is lehet ennyire örülni. De most rájöttem,hogy lehet.

- Jack mi ez a megvilágosult fej? - nyögtem fel miután Jack sejtelmesen húzogatta a szemöldökét.

- Holnap elkellene menni sátorozni.

- Mikor és hova? Holnap iskola van. - nézett rá Lennon.

- Az iskola miatt nem kell aggódni. Szerzek igazolást mindenkinek. Délelőtt indulnánk és az erdőbe mennénk.

- Kik? - érdeklődtem.

- Ayden,James,Aaron,te,Lennon és én. - felelte.

Ayden nevére egy nagyot dobbant a szivem és megszakítottam a bátyámmal a szemkontaktust.

Zavartan körbenéztem és a telefonomért nyúltam.

- Benne vagyok. Menjünk. - mondtam.

- Király. Akkor mindent leszervezek. - állt fel Jack a helyéről.

Amint Jack elhagyta a helyiséget Lennon gyanakvóan kezdett el méregetni mire küldtem felé egy nagy mosolyt és elmélyedtem a telefonomba.

- Nem igaz,hogy ez az Ayden állandóan késik. - mérgelődött James kora délelőtt.

- Vitatkoznék de ezzel egyetértek. - kuncogtam.

- Jack,hogy jött ez az ötlet? - nézett Aaron az említett személyre.

- Mostanában sok volt a konfliktus barátok között és családon belül is. Nem mellesleg itt van ez a katonai besorozás. Nem tudhatjuk,hogy kiket visznek el. Jó lenne egy kis időt együtt tölteni. - mosolyodott el keserűen.

A következő pillanatban pedig meghallottunk egy éles női kacajt ami a világ legidegesítőbb személyétől jött. Candace Ford. Kiskorunk óta vagyunk ellenségek egymással. Természetesen Lennon is rettentően gyűlöli és egy kiskanál vízben is megtudná fojtani. Mellette lépkedett a legjobb barátnője Mirtill Peterson. Szorosan őket pedig Ayden követte.

- Nem úgy volt,hogy csak hatan megyünk? Ezek mit keresnek itt? - csattant fel Lennon idegesen.

- Azt én is szeretném tudni. - tettem csípőre a kezem.

- Ne haragudjatok a késésért. De akadt egy kis problémám. - mutatott lihegve Ayden a két lányra.

- Ezt te kis problémának hívod? - kérdeztem mire mindenki felnevetett.

- Jajj Zoey ne légy ilyen. Hidd el remekül szórakozunk majd mi így együtt. - válaszolt költői kérdésemre Candace és fújt egy buborékot a rágójával.

Hitetlenül megforgattam a szemem és tekintetemet Aydenre vezettem aki annyit suttogott nekem,hogy "sajnálom".

- De mégis miért jöttek veled Ayden? - törte meg a csendet Lennon.

- Candace az...unokatesóm.

Az erdőbe kiérve eluralkodott rajtam a nyugalom. A madarak szépen énekeltek és minden olyan békés volt. Lassan lépkedtem a többiek mögött és hallgattam a beszélgetésüket.

De nekem most nem igazán volt kedvem társalogni. Jól esett őket hallgatni.

- Zoey olyan csendes vagy. - várt meg Ayden.

- Jól esik csendben lenni. - adtam választ neki.

- Én sem akarom,hogy itt legyenek Candacék. Nem vagyunk jóban egymással.

- Nem vagytok jóban? Honnan tudta meg akkor?

- A szüleink nincsenek haragban. És az az ötletük támadt,hogy ez majd közelebb hoz minket egymáshoz és szóltak Candace szüleinek akik beleegyeztek.

- És miért nem vagytok jóban?

- Csak nézz rá. Nem szeretem a kényeskedő lányokat,akiknek semmi nem érték. Ott van például Mirtill. Szerinted barátok? Candace csak azért van vele,hogy kihasználja.

- Igazad van. Kiskorunk óta vagyunk ellenségek.

- Komolyan?

- Komolyan. Mindig is örömét lelte abban ha engem és Lennont piszkálhatott. - sóhajtottam fel.

- Ez a hely jó lesz. - kiáltott fel Jack hangosan.

Lennon elengedte Jack kezét és odajött hozzám,hogy állítsuk fel a sátrat.

Csak tulajdonképpen egyikünk sem tudott sátrat verni.

Ennek ellenére sikerült a fiúk segítségével.

- Mirtill gyerünk már nem igaz még ezt sem tudod megcsinálni. - sipákolt a "hercegnő".

- Talán ha segítenél neki gyorsabban menne. - morogta Aaron.

- Én? Neki segíteni? Normális vagy? Letörik a körmöm. Elég nagy kihívás,hogy a földön aludjak.

- Akkor minek jöttél Candace? - kérdezte mérgesen Lennon.

- Az a buli nem buli ahol én nem vagyok jelen. - legyintett.

- Ahol te jelen vagy az maga a pokol. - húztam el a szám.

- Pacsi. - tartotta a tenyerét Lennon mire belecsaptam.

Candace dühösen nézett ránk amikor Mirtillhez léptünk és segítettünk neki abban amiben ő nem.

Be kell vallanom,hogy Mirtill is egy nagyon idegesítő személyiség de nem gonosz. És ez egy jó pont.

Szerintem vele nem lenne baj igazából ha kikerülne Candace karmai közül.

- Ennél még én is jobban csinálom. - puffogott.

- Tényleg? Akkor csináld. - szólalt meg Mirtill idegesen. - Vagyis kérlek.

- Ne beszélj velem így! - háborodott fel.

- Megérdemled. - kelt a lány védelmére Jack.

Jack kijelentésére Candace elővette a telefonját és elkezdett játszani rajta. Köszi a segítséget.

A délelőtt és a délután hamar elrepült és nagyon jól éreztük magunkat. Addig amíg Candace és Mirtill a sátrukban pihentek. 

Már csak azt vettük észre,hogy a tábor tűznél ülünk és énekelgetünk.

Mosolyogva néztem végig a többieken. Jack és Lennon egymás kezét szorongatva csókolóztak ami senkit sem zavart mert aranyosak voltak együtt. James és Aaron azzal szórakoztak,hogy ki mennyi ideig tudja a kezét a tűz fölött tartani. Candace éppen veszekedett Mirtillel mert nem hozott neki "normális táplálékot" mert ő nem eszik azt amit mi. Ez lehangoló. Ayden pedig mellettem ülve meredt a tábor tűzre és gondolkozott.

- Mi jár a fejedben? - bújtam oda hozzá mire a kezét átlendítette a vállamon.

- Azon,hogy most olyan jó minden. - mosolygott rám.

- Szerintem is. Bárcsak örökké tartana ez a pillanat. 

Ezután nem beszéltünk többet hanem élveztük egymás közelségét és illatát.

Tényleg olyan jó lenne ha ez a pillanat örökké tartana. Nem sokszor voltunk még Aydennel ilyen közel egymáshoz. Csak tegnap amit Aaron szerencsésen megzavart...

11. rész

Lennon Morris

Még mielőtt átgondolhattam volna mit is mondok a szavak csak úgy kicsúsztak a számon. Zoey arcán hitetlenséget és szomorúságot véltem felfedezni. El kellett onnan rohannom. Neki nem tudnék hazudni, Ő az egyetlen ember aki képes belátni akár a lelkem legsötétebb sarkaiba. A mondandóm talál legnagyobb igazsága az, hogy bennem van a hiba. Tudom nem lesz könnyebb ha titkolom, de nem akartam, hogy mások lelkét is nyomja a dolog. Talán a bűntudat játszott velem kegyetlen tréfát. A tudat, hogy esetleg tudtam volna segíteni annak a nőnek, talán emiatt nem akartam senki tudtára hozni, mert féltem a kritikák miatt. Egy gyáva nyomorult vagy Lennon. Azzal próbáltam magam nyugtatni, hogy ha közbeavatkozom nem értem volna el semmit, csak magamat is megöletem.
Hazaérve rögtön felrohantam a szobámba, de alig hogy ledobtam magam az ágyra elkezdtek dörömbölni az ajtómon. Nagy nehezen összeszedtem magam és levánszorogtam.
Egy dühös Jackkel találtam szembe magam. Ahogy kinyitottam az ajtót már rontott is befele, bevágta maga után és karon ragadva bevonszolt a nappalinkba.
 - Most már elegem van Lennon! Azt még elviselem, hogy engemet lekoppintottál, de hogy még a húgom érzelmeit is a sárba tiporod.
 - Na álljon meg a menet! Először is. Nem is tudom hány alkalommal próbáltad meg elérni, hogy ne barátkozzunk egymással és most kérdőre mered vonni a döntésemet miszerint már nem vagyunk barátok? Hogy mersz velem ilyen hangnemben beszélni? Szinte kiskorunk óta ismerjük egymást és azóta már kaptam tőled épp elég hideget-meleget. Elegem van már az állandó hangulat ingadozásaidból. Sose tudok rajtad kiigazodni. Évek óta ezt a játékot űzzük egymással. Te nem unod egy kicsit?
 - Képzeld el már nekem is nagyon elegem van. Kibaszottul nem érdekel, hogy mit mondtam korábban. Rájöttem azzal nem védhetem meg ha nem barátkozik másokkal. Rád igen is szüksége van, eddig te tartottad benne a lelket. Nehéz beismernem, de sose voltam olyan jó testvére, amilyen te jó barátja voltál. Én csak meg akarom védeni, mert szeretem, ahogy téged is szeretlek. - ezt most jól hallottam? Komolyan azt mondta szeret?
Látva ledöbbent arcomat elégedetten elmosolyodott.
 - Jól hallottad te bolond! - nevetett fel - Csak túl vak voltál észrevenni és túl makacs elfogadni. Még akkor se voltál képes elfogadni mikor először vallottam be. Na mi az? Elvitte a cica a ....
Már nem volt ideje befejezni a mondat, mert nagy lendülettel a nyakába ugrottam és ajkaimat rögtön az övére tapasztottam. Szenvedélyes csókolózásba kezdtünk, alig kaptam levegőt. A kezeimet szorosan a nyaka köré kulcsoltam és soha többé nem akartam elengedni. Végül nagy nehezen elszakadtunk egymástól. A homlokainkat egymásnak döntöttük és úgy beszélt hozzám.
 - Mióta vártam már erre... - mondta mélyen a szemembe nézve.
 - Miért bonyolult ennyire minden? Bárcsak mindez hamarabb történt volna. Itt van ez a hülye besorozás és a tetejébe Zoeyval is összevesztem. Most te vagy az egyetlen biztos pont az életemben, kérlek ne hagyj el!
 - Eszem ágában sincs elhagyni téged. Szeretlek.
 - Én is szeretlek - mondtam.
Ezután lassan oda hajolt és lassan megcsókolt. Ez a csók más volt, sokkal gyengédebb mint az előző. Elvesztünk egymás érintéseiben, azt se tudtam hirtelen hol vagyok. Lassan ledőltünk a kanapénkra és a csók után a fejemet a mellkasának döntöttem. Hallgattam szíve ritmusát, minden egyes lélegzetvételére figyeltem. Sokáig nem szólaltunk meg, csak élveztük egymás társaságát.
- És most mit fogunk csinálni? - kérdeztem.
- Először is nem gondolkozunk azon, hogy mi lesz, hanem élvezzük a pillanatot. Másodszor pedig kérlek beszélnél Zoeyval? Szeretném ha újra barátok lennétek. Ugye megígéred nekem, hogy kibékültök?
- Ezt megígérhetem.
Jackkel megérkeztünk a házukhoz. Kinyitotta az ajtót miközben rá pillantott és egy ragyogó mosolyt küldött felém. Beléptünk a házunkba és levettük fekete bakancsainkat. A nappalijuk felé tartottunk, ahol találkoztunk Jack anyukájával.
- Jó napot Mrs. Morgan! Hogy halad a festményével? - érdeklődtem.
- Szia Lennon! Köszönöm, hogy kérdezted, szerintem holnap sikerül befejeznem - mosolygott rám kedvesen.
- Anya mi most felmegyünk - szólalt meg Jack.
- Menjetek csak nyugodtan.
Jack karon ragadott és már a lépcsőn haladtunk fölfelé. Amikor felértünk szembe fordult velem és a szemembe nézett.
- Kérlek beszéljétek meg! Szüksége van rád.
Lassan bólintottam és Zoey szobájának ajtaja elé léptem majd bekopogtam. Hallottam ahogy felkel az ágyához, de nem vártam meg amíg az ajtóhoz ért, hanem benyitottam. Zoey döbbent tekintettel meredt rám. A beállt csendet én szakítottam meg.
- Szia! Szerintem beszélnünk kéne.
- Hát eddig nem igazán akartál velem beszélni.
- Figyelj Zoey! Én nagyon sajnálom. Nem akartam veled összeveszni, de akkor azt tűnt a leghejesebbnek. Olyan dolgoknak voltam a szemtanúi amikről azt gondoltam, hogy sose kell látnom. Erről nem akarok beszélni senkivel. Féltem, hogy előtted nem tudnám titokban tartani, hisz te vagy az egyetlen ember aki elől nem tudnám elrejteni az igazságot. Kérlek bocsájts meg nekem! Te vagy a legjobb barátom, tudom hogy én vagyok a világ legnagyobb seggfeje.
- Tényleg nagy seggfej voltál, de megbocsájtok. Tudod hogy nem tudnék rád haragudni. És ha nem szeretnéd elmondani nekem, akkor nem fogom kényszeríteni, de ha készen állsz rá én itt leszek neked.
- Nem érdemlek meg egy ilyen jó barátnőt.
A karjai közé vetettem magam és szorosan megöleltem.
- Ezzel nem vitatkozom - mondta, majd mindketten hangosan felnevettünk.

10.rész

Zoey Morgan

Egész délután csak azon gondolkoztam,hogy mekkora idióta is vagyok pontosan. Miért kell nekem mindent túlreagálnom? Ayden végülis semmi rosszat nem mondott nekem én mégis felkaptam a vizet. Nem ennyire idióta még én sem lehetek.

Gondolataimból egy éles női sikítás ragadott ki ami nem messze tőlem jött. A pánik elhatalmasodott rajtam és csak most vettem észre,hogy tulajdonképpen besötétedett. Elakartam szaladni de a lelkiismeretem nem engedte. Segítenem kellett azon aki bajba keveredett.

Óvatosan közelítettem meg a sikátor bejáratát amikor is egy kéz megragadta a derekamat és számra tapasztotta kezét és a következő pillanatban pedig elrántott onnan.

- Shh csak én vagyok az James. - suttogta.

- Megőrültél? A szívbajt hoztad rám. - mondtam neki idegesen.

- Én őrültem meg? Te akartad magad megöletni nem én. - emelte fel védekezően a kezeit.

- Én nem akartam magam megöletni. Csak segíteni egy bajba jutottnak. - tettem csípőre a kezem.

- A nő már nem él. - felelte majd megragadta a kezem és elkezdett húzni.

Honnan tudja,hogy nem él? Annyira biztos benne. Ez pedig még nagyobb félelmet keltett bennem.

Egészen addig csendben követtem őt amíg ki nem értünk a már számomra is ismerős útra.

- Honnan tudod James? Honnan? - kérdeztem.

- Azt,hogy nem él? Onnan Zoey,hogy nem abban a világban élünk amit te hiszel. Csak mindenki megakar óvni téged. És ha Jack megtudja,hogy ennyit elmondtam neked akkor holnapra már én sem fogok élni. - felelte. - Nem beszélve Aydenről ha megtudja. - tette hozzá halkan.

- Nem mondok neki semmit. Csak mesélj nekem többet. - torpantam meg.

- Nem lehet. - mondta.

Másnap délelőtt úgy döntöttem,hogy átmegyek Lennonhoz és elmesélem neki a történteket. Benne megbízom és tudom a titkom nála titok marad.

De amikor bekopogtattam az ajtón nem ő nyitott ajtót hanem az anyukája ami még nem is lett volna furcsa de ahogy meglátott engem a mosoly lehervadt az arcáról.

- Jónapot Mrs. Morris. - mosolyogtam rá kedvesen. - Lennon itthon van?

- Igen. De nagyon beteg és nem szeretne senkit sem látni. - válaszolt.

- Beteg? Mi a baj? - kérdeztem aggódva.

- Tüdőgyulladás.

- Megmondaná neki,hogy hívjon majd fel? És,hogy gyógyuljon meg minél hamarabb.

- Persze. - bólintott és rám csukta az ajtót.

Szomorúan indultam el hazafelé. Nem értettem,hogy Lennon miért nem akar látogatókat fogadni. Hiszen amikor valamelyikünk beteg mindig elmegy hozzá a másik és ott van vele. De most egyszerűen nem kíváncsi senkire. Mrs. Morris reakciójából ítélve pedig legfőképpen rám nem kíváncsi. Hirtelen a zsebemben elkezdett rezegni a telefonom. Egy SMS-em érkezett.

"Szia! Tudnánk találkozni a park mellett? Úgy fél óra múlva? A."

Ez a kis üzenet magam sem tudom miért de megmelengette a szívemet. Jól esett.

Nem is gondolkoztam sokat már írtam is neki a választ azzal egy időben pedig indultam is a találkozó helyre.

- Szia Ayden - léptem oda hozzá szégyenlősen.

- Zoey. Látom te is hamarabb ideértél. - vakargatta meg a tarkóját.

- Igen. Figyelj tudom mit akarsz mondani. - hajtottam le a fejem.

- Tényleg? - lepődött meg.

- Hát gondolni való. Azt,hogy én vagyok a világ leghisztisebb teremténye. - nevettem fel kínosan.

- Nem pont egyre gondolunk. Én azt akartam neked mondani,hogy sajnálom a tegnapit. Lekezelő voltam és nem érdemelted meg. - nézett mélyen a szemeimbe. - Ráadásul ha James nincs jókor jó helyen még bajod is esett volna.

- Elmondta neked? - kérdeztem.

- Persze. De ne beszéljünk többet erről. - legyintett.

Óvatosan elmosolyodtam és átöleltem. Legalább ő itt van nekem akkor amikor mások nem tudnak velem lenni. Legyen szó betegségről vagy éppen fontos dolgokról. Néha elszomorított a tudat, hogy mennyire megváltozott az életem amióta Jack ezekkel a fiúkkal barátkozik. De mára már örülök mivel akkor nem ismerhettem volna meg ezt a csodás embert aki jelenleg is féltően ölel át. Szerencsésnek mondhatom magam. Azt hiszem..

2 hét múlva

Kereken 2 hét telt el azóta amióta Lennonal nem beszéltem. Hiába próbáltam elmenni hozzájuk nem tudtam. Hiába próbáltam hívni vagy kinyomott vagy egyszerűen fel sem vette nekem a telefont.

De ma már itt van iskolába így tudok majd vele beszélni. Ha ő is akar.

Bár abból ítélve,hogy rám sem néz gondolom a válasz teljesen egyértelmű. Egész nap csak egyedül ült ha pedig odaakartam menni hozzá egyszerűen csak elszaladt.

Ebédszünetben Ayden mellett foglaltam helyet aki mindenféle vicces dologgal akart felvidítani. Kevés sikerrel. Végig azt mondogatta nekem,hogy Lennon biztos csak hangulatember nem kell vele foglalkozni majd megbékél. De én ismertem őt. Lennon korántsem ilyen. Valamivel vagy nagyon megbánthattam vagy nem akar nekem elmondani valamit. Biztos ez lehet az oka.

- Kérünk minden diákot a tornaterembe! Köszönjük. - hallottuk meg a sulirádióba imádott igazgatónk hangját.

- Vajon mit akarhat? - néztem Aydenre.

- Fogalmam sincs de ha nem megyünk be nem is tudjuk meg. - mosolygott rám.

Mosolyogva bólintottam neki és elindultunk a tornaterem felé.

Rengeteg diák özönlött be a nagy terembe de mivel még az elején érkeztünk jutott hely a hátsó sorban. Jackék is követték a példánkat így én Jack és Ayden között foglaltam helyet.

Mikor minden diák megérkezett belépett az igazgató mire hatalmas csend lett. De nem volt egyedül. Egy ismeretlen férfi is szorosan a nyomába lépkedett. Nem is húzták sokáig az időt mire az ismeretlenbelekezdett a mondandójába.

- Sziasztok! Én Sebastian Wyatt vagyok. Azért jöttem el ma hozzátok, mert Doyl kormányzó megkért, hogy hívjam fel a figyelmeteket a hazánkban és más országokban lévő helyzetre. Mint tudjátok nagy áldozatok árán teremtettük meg a Földünkön a békét. Azonban mostanság egy igen csak figyelemre méltó problémával állunk szemben. Újabb háborús helyzetek alakultak ki világszerte és hazánk megóvása érdekében a kormányzó parancsára minden városból, faluból és más településből elviszünk tíz fiatalt katonának és harcolniuk kell, ha a haza védelme ezt kívja. Fele-fele arányban toborozzuk a katonákat. Lesznek lányok és fiúk. Természetesen lehet önként jelentkezni és ezzel megóvhatjátok barátaitokat, diáktársaitokat a besorozástól, viszont ha nem lesz önként jelentkező neveket fogunk húzni. Kaptok gondolkodási időt kedves tanulók. Pontosan egy hét múlva ugyan itt találkozunk. Viszlát! - közölte velünk szárazon majd amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is ment.

A teremben pedig megfagyott a levegő. Jack és Ayden mindketten rám néztek de nem tudtak sokáig figyelni mert felpattantam a helyemről és kiszaladtam az udvarra.

Az eső hirtelen szakadni kezdett de ekkor megpillantottam egy alakot..Lennon.

- Héé Lennon. Mit tettem? Miért nézel engem levegőnek? - kérdeztem tőle.

- Sajnálom Zoey. - felelte.

- Mit sajnálsz? Figyelj ha megbántottalak azt őszintén sajnálom.

- Nem miattad van ez Zoey. Miattam.

- Nem értelek.

- Nem tudom folytatni ezt tovább. A kettőnk barátságát. - fordult meg így már láthattam sajnálkozó tekintetét.

Nem tudtam mit reagálni erre a kijelentésére. A lábaim egész egyszerűen felmondták a szolgálatot és lerogytam a földre. Miért történik ma ez? Miért ilyen szörnyű ez a nap? Először a katonaság,most pedig elvesztettem a legjobb barátnőmet.

Karokat éreztem magam körül ami megakadályozta,hogy tovább gondolkodjak. Az egésznapi feszültség kijött rajtam és a könnyeim mint a zápor úgy ömlöttek. Elkeveredve az arcomon az eső hűs cseppjeivel.

- Zoey. Nem maradhatsz itt. - suttogta Ayden a fülembe.

Abban a pillanatban pedig felkapott az ölébe és úgy vitt el egészen a tornateremig ahol már csak mi ketten voltunk. 

- Mi lesz Ayden? Katonaság? Mi lesz ha kihúznak minket? Téged,Jacket,Lennont vagy engem? Mi lesz akkor velünk? 

- Figyelj rám Zoey. - szorított magához. - Hatalmas ez a suli. Annyira kevés az esélye,hogy pont minket húznak ki. Nem lesz semmi baj,érted? Rengeteg diák jár még ide rajtunk kívül. 

Lágyan eltolt magától és a szemeimbe nézett. Még levegőt is elfelejtettem venni amikor tudatosult bennem,hogy az arca milyen közel is van az enyémhez. A távolság pedig egyre csak csökkent amikor is..

- Ti meg mi a fenét csináltok? 

9.rész

Lennon Morris

Természetesen nem Jackhez mentem. Elegem volt az egész helyzetből. Úgy voltam vele míg van szabad akaratom addig azt csinálok amit szeretnék és a Jackkel való beszélgetés nem volt a terveim között. Lehet, hogy tetszik, de erre a beszélgetésre még nem álltam készen.
Az erdő felé vettem az irányt. Eljött egy pillanat mikor azt se tudtam hol vagyok és bevallom egy kicsit be is pánikoltam, pedig az erdőt úgy ismertem, mint a tenyeremet. Próbáltam kiutat találni, sikertelenül. Már lejártam a lábam, de hirtelen fényes épületek jelentek meg előttem. Valamilyen táborszerűség lehetett. Iszonyatosan nagy területen helyezkedett el, közelebb merészkedtem és ezután olyan dolgok történtek, amit reméltem, hogy sosem kell végignéznem. Két szekrénynagyságú férfi lépett ki az ajtón és egy szegényes öltözetű nőt vonszoltak maguk után. Az egyik fickó letérdeltette és a másik egyenesen az asszonyra célzott. Iszonyatos sikítás tört fel torkából. Durr. Meghalt. A szemem láttára ölték meg. Nagy erőfeszítések árán sikerült visszatartanom a feltörekvő ordítást. A kezemet a számra szorítottam, a szememből patakokban folytak a könnyek. Óvatosan visszaszaladtam az erdőbe és csak futottam ahogy a lábam bírta. Ismerős környékre értem, átszaladtam a vámhídon, hallottam a patak csobogását. Hirtelen elcsúsztam a vizes talajon és a patak medrében találtam magam. Esés közben beverhettem a fejem valamibe, mert alig értem a vízhez elveszítettem az eszméletem és csak a nagy sötétségre emlékszem.
Amikor magamhoz tértem azt se tudtam ki vagyok. Iszonyúan fájt a fejem és nagyon fáztam, mivel félig a patakban voltam. Nehezen sikerült állásba parancsolnom magam. Alig bírtam elvonszolni magam a házunkig és mikor végre megérkeztem szinte szó szerint be estem a házba. Édesanyám azonnal rohant hozzám amikor meghallotta, hogy haza értem. Kétségbe esett tekintettel mért végig, beszélt hozzám, de nem értettem mit mond. Próbálkozásom a beszédre sikertelen volt, kiszáradt a szám és egy hang se jött ki a torkomon. Még mindig a látottak hatása alatt álltam. Anya a fürdőbe vitt és a forró vizes kádba terelgetett. Egy órán keresztül aludtam nyitott szemmel a kádban, amiben a víz sajnos elég hamar kihűlt. Ezután pizsamába bújtam. Anya hozott be nekem meleg teát, nagyon jól esett a törődése. Nem kérdezett ezután semmit csak magamra hagyott, hogy tudjak aludni. Életem egyik legszörnyűbb éjszakája volt. Ha nem a köhögő roham tört rám akkor a szörnyű este emlékei fészkelték be magukat a fejembe.
Másnap anyám áthívta a háziorvosunkat, mert nem akart abba maradni a köhögésem és be is lázasodtam. Azt mondta a doki,hogy tüdőgyulladásom van és sokáig ágyban kell maradom. Természetesen nem bántam, hogy otthon kellett maradnom, sőt örültem is az ágyban maradás lehetőségének. Zoey sokszor próbált eljönni hozzám, de megkértem anyát, hogy ne engedje be őt. Nem akartam senkit sem látni, főleg őt nem. Előtte nem tudtam volna eltitkolni amit azon az este láttam, már pedig én elakartam titkolni mindenki elöl.
A lehető leghosszabb ideig próbáltam nem menni iskolába, de két hét után anya megelégelte és nagy bánatomra nem tudtam eljátszani, hogy még beteg vagyok, így kénytelen voltam suliba menni.
Egész nap sikerült elkerülni mindenkit akit elakartam. Viszont az ebészünet előtti óra utolsó felében a sulirásióba bemonták, hogy minden diákot kérnek a szünetben a tornaterembe.
A diákok nagy része már jelen volt, az utolsók között érkeztem. Körülbelül egy perc telhetett el mikor megjelent az igazgató jobbján egy ismeretlen férfival. A fickó alacsony és kövér testalkatú. Hájtól húrkázodó tokája csak úgy csüngött, a fején csak nyomokban lehetett látni hajat, a tetejében még a fogai sárgák voltak. Szájszag és dohány keverékétől bűzlött, amit az első sorban nagyon is éreztem. Elegáns öltönyt és nadrágot viselt, de a hónaljánál izzadság folt ütött át. Hányingerem volt attól az embertől. Aztán lassan a tanulók felé fordult és belekezdett mondandójába.
- Sziasztok! Én Sebastian Wyatt vagyok. Azért jöttem el ma hozzátok, mert Doyl kormányzó megkért, hogy hívjam fel a figyelmeteket a hazánkban és más országokban lévő helyzetre. Mint tudjátok nagy áldozatok árán teremtettük meg a Földünkön a békét. Azonban mostanság egy igen csak figyelemre méltó problémával állunk szemben. Újabb háborús helyzetek alakultak ki világszerte és hazán megóvása érdekében a kormányzó parancsára minden városból, faluból és más településből elviszünk tíz fiatalt katonának és harcolnik kell, ha a haza védelme ezt kívja. Fele-fele arányban toborozzuk a katonákat. Lesznek lányok és fiúk. Természetesen lehet önként jelentkezni és ezzel megóvhatjátok barátaitokat, diáktársaitokat a besorozástól, viszont ha nem lesz önként jelentkező neveket fogunk húzni. Kaptok gondolkodási időt kedves tanulók. Pontosan egy hét múlva ugyan itt találkozunk. Viszlát!
Te szentséges ég...