12.rész

Zoey Morgan

- Ti meg mi a fenét csináltok? - szólalt meg egy nagyon ismerős hang.

- Aaron? Mi semmit sem csinálunk! - pattant fel Ayden mellőlem.

- Komolyan? Nekem nem úgy tűnt. - dőlt neki Aaron a falnak.

Kínosan pillantottam a két fiúra akik farkasszemet néztek egymással. Lehet csak nekem tűnt úgy de mintha vibrálna közöttük a levegő. Pedig barátok. Jobban mondva eddig úgy gondoltam.

A szám szélét rágva gondolkoztam,hogy ezt a kellemetlen csendet hogyan is kellene feloldani. De semmi nem jutott eszembe.

- Maguk mit csinálnak itt? - lépett be az igazgató hirtelen.

- Éppen indulni készültünk. - felelte Ayden.

- Menjenek is mivel órán kívül a tornaterembe tartózkodni tilos. Bár magukat ez nem érdekli. Annyi szabályt áthágtak már ebben az iskolában,hogy a két kezem nem elég arra,hogy megszámoljam. Most pedig induljanak meg. - tapsolt kettőt.

A férfi mereven nézte minden mozdulatunkat,majd ahogy kiértünk a teremből hangosan becsapta annak ajtaját. Összerezzentem a hangos zajra majd ránéztem Aydenre aki szintén engem nézett.

- Beszélnünk kellene Ayden. - mondta Aaron halkan.

- Beszéljünk akkor.

- Akkor én hagylak titeket beszélgetni. Holnap találkozunk. - mosolyogtam erőltetetten a két fiúra.

Hosszú léptekkel indultam meg a suli kijárata felé és elindultam haza. Az esőben..egyedül.

Amint hazaértem köszöntem a szüleimnek akik épp a nappaliban csináltak valamit és már rohantam is fel a szobámba. Elfeküdtem az ágyamon és elkezdtem a plafont bámulni.

Legszívesebben ordítottam,sikítottam volna,hogy ez a nap már nem is lehetne rosszabb. Elveszítettem a legjobb barátnőmet,katonai besorozás van az iskolában és nem tudom mi lett volna ha Aaron nem jön be a tornaterembe. Lehet megcsókolt volna Ayden?

Gondolatmenetemet egy halk kopogás zavarta meg ami arra késztetett,hogy felálljak az ágyamról. Amikor kinyílt az ajtó pedig Lennon jött be rajta. Ezután pedig beállt a csend.

- Szia! Szerintem beszélnünk kéne. - kezdte.

- Hát eddig nem igazán akartál velem beszélni.

- Figyelj Zoey! Én nagyon sajnálom. Nem akartam veled összeveszni, de akkor azt tűnt a leghejesebbnek. Olyan dolgoknak voltam a szemtanúi amikről azt gondoltam, hogy sose kell látnom. Erről nem akarok beszélni senkivel. Féltem, hogy előtted nem tudnám titokban tartani, hisz te vagy az egyetlen ember aki elől nem tudnám elrejteni az igazságot. Kérlek bocsájts meg nekem! Te vagy a legjobb barátom, tudom hogy én vagyok a világ legnagyobb seggfeje.

- Tényleg nagy seggfej voltál, de megbocsájtok. Tudod hogy nem tudnék rád haragudni. És ha nem szeretnéd elmondani nekem, akkor nem fogom kényszeríteni, de ha készen állsz rá én itt leszek neked. - mosolyodtam el halványan.

- Nem érdemlek meg egy ilyen jó barátnőt.

Hirtelen hozzám lépett és nagy erővel megölelt. Kissé meglepett a gesztusa de azonnal visszaöleltem.

- Ezzel nem vitatkozom - vigyorogtam folyamatosan.

Mindketten hangosan felnevettünk majd kis idő múlva elengedtük egymást.

- Zoey,ma délután Jack megcsókolt... - hajtotta le Lennon a fejét szégyenlősen.

- Tényleg? Na és összejöttetek végre? - kezdtem el ugrálni mint egy öt éves.

- Azt hiszem igen. - mosolygott rám.

- Na végre! Azt hittem már soha nem fogtok összejönni. - ugrottam a nyakába.

Egész délután Lennonal és Jackkel voltam. Sugárzott róluk a boldogság ami engem is boldoggá tett. Nem gondoltam volna,hogy mások örömének is lehet ennyire örülni. De most rájöttem,hogy lehet.

- Jack mi ez a megvilágosult fej? - nyögtem fel miután Jack sejtelmesen húzogatta a szemöldökét.

- Holnap elkellene menni sátorozni.

- Mikor és hova? Holnap iskola van. - nézett rá Lennon.

- Az iskola miatt nem kell aggódni. Szerzek igazolást mindenkinek. Délelőtt indulnánk és az erdőbe mennénk.

- Kik? - érdeklődtem.

- Ayden,James,Aaron,te,Lennon és én. - felelte.

Ayden nevére egy nagyot dobbant a szivem és megszakítottam a bátyámmal a szemkontaktust.

Zavartan körbenéztem és a telefonomért nyúltam.

- Benne vagyok. Menjünk. - mondtam.

- Király. Akkor mindent leszervezek. - állt fel Jack a helyéről.

Amint Jack elhagyta a helyiséget Lennon gyanakvóan kezdett el méregetni mire küldtem felé egy nagy mosolyt és elmélyedtem a telefonomba.

- Nem igaz,hogy ez az Ayden állandóan késik. - mérgelődött James kora délelőtt.

- Vitatkoznék de ezzel egyetértek. - kuncogtam.

- Jack,hogy jött ez az ötlet? - nézett Aaron az említett személyre.

- Mostanában sok volt a konfliktus barátok között és családon belül is. Nem mellesleg itt van ez a katonai besorozás. Nem tudhatjuk,hogy kiket visznek el. Jó lenne egy kis időt együtt tölteni. - mosolyodott el keserűen.

A következő pillanatban pedig meghallottunk egy éles női kacajt ami a világ legidegesítőbb személyétől jött. Candace Ford. Kiskorunk óta vagyunk ellenségek egymással. Természetesen Lennon is rettentően gyűlöli és egy kiskanál vízben is megtudná fojtani. Mellette lépkedett a legjobb barátnője Mirtill Peterson. Szorosan őket pedig Ayden követte.

- Nem úgy volt,hogy csak hatan megyünk? Ezek mit keresnek itt? - csattant fel Lennon idegesen.

- Azt én is szeretném tudni. - tettem csípőre a kezem.

- Ne haragudjatok a késésért. De akadt egy kis problémám. - mutatott lihegve Ayden a két lányra.

- Ezt te kis problémának hívod? - kérdeztem mire mindenki felnevetett.

- Jajj Zoey ne légy ilyen. Hidd el remekül szórakozunk majd mi így együtt. - válaszolt költői kérdésemre Candace és fújt egy buborékot a rágójával.

Hitetlenül megforgattam a szemem és tekintetemet Aydenre vezettem aki annyit suttogott nekem,hogy "sajnálom".

- De mégis miért jöttek veled Ayden? - törte meg a csendet Lennon.

- Candace az...unokatesóm.

Az erdőbe kiérve eluralkodott rajtam a nyugalom. A madarak szépen énekeltek és minden olyan békés volt. Lassan lépkedtem a többiek mögött és hallgattam a beszélgetésüket.

De nekem most nem igazán volt kedvem társalogni. Jól esett őket hallgatni.

- Zoey olyan csendes vagy. - várt meg Ayden.

- Jól esik csendben lenni. - adtam választ neki.

- Én sem akarom,hogy itt legyenek Candacék. Nem vagyunk jóban egymással.

- Nem vagytok jóban? Honnan tudta meg akkor?

- A szüleink nincsenek haragban. És az az ötletük támadt,hogy ez majd közelebb hoz minket egymáshoz és szóltak Candace szüleinek akik beleegyeztek.

- És miért nem vagytok jóban?

- Csak nézz rá. Nem szeretem a kényeskedő lányokat,akiknek semmi nem érték. Ott van például Mirtill. Szerinted barátok? Candace csak azért van vele,hogy kihasználja.

- Igazad van. Kiskorunk óta vagyunk ellenségek.

- Komolyan?

- Komolyan. Mindig is örömét lelte abban ha engem és Lennont piszkálhatott. - sóhajtottam fel.

- Ez a hely jó lesz. - kiáltott fel Jack hangosan.

Lennon elengedte Jack kezét és odajött hozzám,hogy állítsuk fel a sátrat.

Csak tulajdonképpen egyikünk sem tudott sátrat verni.

Ennek ellenére sikerült a fiúk segítségével.

- Mirtill gyerünk már nem igaz még ezt sem tudod megcsinálni. - sipákolt a "hercegnő".

- Talán ha segítenél neki gyorsabban menne. - morogta Aaron.

- Én? Neki segíteni? Normális vagy? Letörik a körmöm. Elég nagy kihívás,hogy a földön aludjak.

- Akkor minek jöttél Candace? - kérdezte mérgesen Lennon.

- Az a buli nem buli ahol én nem vagyok jelen. - legyintett.

- Ahol te jelen vagy az maga a pokol. - húztam el a szám.

- Pacsi. - tartotta a tenyerét Lennon mire belecsaptam.

Candace dühösen nézett ránk amikor Mirtillhez léptünk és segítettünk neki abban amiben ő nem.

Be kell vallanom,hogy Mirtill is egy nagyon idegesítő személyiség de nem gonosz. És ez egy jó pont.

Szerintem vele nem lenne baj igazából ha kikerülne Candace karmai közül.

- Ennél még én is jobban csinálom. - puffogott.

- Tényleg? Akkor csináld. - szólalt meg Mirtill idegesen. - Vagyis kérlek.

- Ne beszélj velem így! - háborodott fel.

- Megérdemled. - kelt a lány védelmére Jack.

Jack kijelentésére Candace elővette a telefonját és elkezdett játszani rajta. Köszi a segítséget.

A délelőtt és a délután hamar elrepült és nagyon jól éreztük magunkat. Addig amíg Candace és Mirtill a sátrukban pihentek. 

Már csak azt vettük észre,hogy a tábor tűznél ülünk és énekelgetünk.

Mosolyogva néztem végig a többieken. Jack és Lennon egymás kezét szorongatva csókolóztak ami senkit sem zavart mert aranyosak voltak együtt. James és Aaron azzal szórakoztak,hogy ki mennyi ideig tudja a kezét a tűz fölött tartani. Candace éppen veszekedett Mirtillel mert nem hozott neki "normális táplálékot" mert ő nem eszik azt amit mi. Ez lehangoló. Ayden pedig mellettem ülve meredt a tábor tűzre és gondolkozott.

- Mi jár a fejedben? - bújtam oda hozzá mire a kezét átlendítette a vállamon.

- Azon,hogy most olyan jó minden. - mosolygott rám.

- Szerintem is. Bárcsak örökké tartana ez a pillanat. 

Ezután nem beszéltünk többet hanem élveztük egymás közelségét és illatát.

Tényleg olyan jó lenne ha ez a pillanat örökké tartana. Nem sokszor voltunk még Aydennel ilyen közel egymáshoz. Csak tegnap amit Aaron szerencsésen megzavart...

11. rész

Lennon Morris

Még mielőtt átgondolhattam volna mit is mondok a szavak csak úgy kicsúsztak a számon. Zoey arcán hitetlenséget és szomorúságot véltem felfedezni. El kellett onnan rohannom. Neki nem tudnék hazudni, Ő az egyetlen ember aki képes belátni akár a lelkem legsötétebb sarkaiba. A mondandóm talál legnagyobb igazsága az, hogy bennem van a hiba. Tudom nem lesz könnyebb ha titkolom, de nem akartam, hogy mások lelkét is nyomja a dolog. Talán a bűntudat játszott velem kegyetlen tréfát. A tudat, hogy esetleg tudtam volna segíteni annak a nőnek, talán emiatt nem akartam senki tudtára hozni, mert féltem a kritikák miatt. Egy gyáva nyomorult vagy Lennon. Azzal próbáltam magam nyugtatni, hogy ha közbeavatkozom nem értem volna el semmit, csak magamat is megöletem.
Hazaérve rögtön felrohantam a szobámba, de alig hogy ledobtam magam az ágyra elkezdtek dörömbölni az ajtómon. Nagy nehezen összeszedtem magam és levánszorogtam.
Egy dühös Jackkel találtam szembe magam. Ahogy kinyitottam az ajtót már rontott is befele, bevágta maga után és karon ragadva bevonszolt a nappalinkba.
 - Most már elegem van Lennon! Azt még elviselem, hogy engemet lekoppintottál, de hogy még a húgom érzelmeit is a sárba tiporod.
 - Na álljon meg a menet! Először is. Nem is tudom hány alkalommal próbáltad meg elérni, hogy ne barátkozzunk egymással és most kérdőre mered vonni a döntésemet miszerint már nem vagyunk barátok? Hogy mersz velem ilyen hangnemben beszélni? Szinte kiskorunk óta ismerjük egymást és azóta már kaptam tőled épp elég hideget-meleget. Elegem van már az állandó hangulat ingadozásaidból. Sose tudok rajtad kiigazodni. Évek óta ezt a játékot űzzük egymással. Te nem unod egy kicsit?
 - Képzeld el már nekem is nagyon elegem van. Kibaszottul nem érdekel, hogy mit mondtam korábban. Rájöttem azzal nem védhetem meg ha nem barátkozik másokkal. Rád igen is szüksége van, eddig te tartottad benne a lelket. Nehéz beismernem, de sose voltam olyan jó testvére, amilyen te jó barátja voltál. Én csak meg akarom védeni, mert szeretem, ahogy téged is szeretlek. - ezt most jól hallottam? Komolyan azt mondta szeret?
Látva ledöbbent arcomat elégedetten elmosolyodott.
 - Jól hallottad te bolond! - nevetett fel - Csak túl vak voltál észrevenni és túl makacs elfogadni. Még akkor se voltál képes elfogadni mikor először vallottam be. Na mi az? Elvitte a cica a ....
Már nem volt ideje befejezni a mondat, mert nagy lendülettel a nyakába ugrottam és ajkaimat rögtön az övére tapasztottam. Szenvedélyes csókolózásba kezdtünk, alig kaptam levegőt. A kezeimet szorosan a nyaka köré kulcsoltam és soha többé nem akartam elengedni. Végül nagy nehezen elszakadtunk egymástól. A homlokainkat egymásnak döntöttük és úgy beszélt hozzám.
 - Mióta vártam már erre... - mondta mélyen a szemembe nézve.
 - Miért bonyolult ennyire minden? Bárcsak mindez hamarabb történt volna. Itt van ez a hülye besorozás és a tetejébe Zoeyval is összevesztem. Most te vagy az egyetlen biztos pont az életemben, kérlek ne hagyj el!
 - Eszem ágában sincs elhagyni téged. Szeretlek.
 - Én is szeretlek - mondtam.
Ezután lassan oda hajolt és lassan megcsókolt. Ez a csók más volt, sokkal gyengédebb mint az előző. Elvesztünk egymás érintéseiben, azt se tudtam hirtelen hol vagyok. Lassan ledőltünk a kanapénkra és a csók után a fejemet a mellkasának döntöttem. Hallgattam szíve ritmusát, minden egyes lélegzetvételére figyeltem. Sokáig nem szólaltunk meg, csak élveztük egymás társaságát.
- És most mit fogunk csinálni? - kérdeztem.
- Először is nem gondolkozunk azon, hogy mi lesz, hanem élvezzük a pillanatot. Másodszor pedig kérlek beszélnél Zoeyval? Szeretném ha újra barátok lennétek. Ugye megígéred nekem, hogy kibékültök?
- Ezt megígérhetem.
Jackkel megérkeztünk a házukhoz. Kinyitotta az ajtót miközben rá pillantott és egy ragyogó mosolyt küldött felém. Beléptünk a házunkba és levettük fekete bakancsainkat. A nappalijuk felé tartottunk, ahol találkoztunk Jack anyukájával.
- Jó napot Mrs. Morgan! Hogy halad a festményével? - érdeklődtem.
- Szia Lennon! Köszönöm, hogy kérdezted, szerintem holnap sikerül befejeznem - mosolygott rám kedvesen.
- Anya mi most felmegyünk - szólalt meg Jack.
- Menjetek csak nyugodtan.
Jack karon ragadott és már a lépcsőn haladtunk fölfelé. Amikor felértünk szembe fordult velem és a szemembe nézett.
- Kérlek beszéljétek meg! Szüksége van rád.
Lassan bólintottam és Zoey szobájának ajtaja elé léptem majd bekopogtam. Hallottam ahogy felkel az ágyához, de nem vártam meg amíg az ajtóhoz ért, hanem benyitottam. Zoey döbbent tekintettel meredt rám. A beállt csendet én szakítottam meg.
- Szia! Szerintem beszélnünk kéne.
- Hát eddig nem igazán akartál velem beszélni.
- Figyelj Zoey! Én nagyon sajnálom. Nem akartam veled összeveszni, de akkor azt tűnt a leghejesebbnek. Olyan dolgoknak voltam a szemtanúi amikről azt gondoltam, hogy sose kell látnom. Erről nem akarok beszélni senkivel. Féltem, hogy előtted nem tudnám titokban tartani, hisz te vagy az egyetlen ember aki elől nem tudnám elrejteni az igazságot. Kérlek bocsájts meg nekem! Te vagy a legjobb barátom, tudom hogy én vagyok a világ legnagyobb seggfeje.
- Tényleg nagy seggfej voltál, de megbocsájtok. Tudod hogy nem tudnék rád haragudni. És ha nem szeretnéd elmondani nekem, akkor nem fogom kényszeríteni, de ha készen állsz rá én itt leszek neked.
- Nem érdemlek meg egy ilyen jó barátnőt.
A karjai közé vetettem magam és szorosan megöleltem.
- Ezzel nem vitatkozom - mondta, majd mindketten hangosan felnevettünk.

10.rész

Zoey Morgan

Egész délután csak azon gondolkoztam,hogy mekkora idióta is vagyok pontosan. Miért kell nekem mindent túlreagálnom? Ayden végülis semmi rosszat nem mondott nekem én mégis felkaptam a vizet. Nem ennyire idióta még én sem lehetek.

Gondolataimból egy éles női sikítás ragadott ki ami nem messze tőlem jött. A pánik elhatalmasodott rajtam és csak most vettem észre,hogy tulajdonképpen besötétedett. Elakartam szaladni de a lelkiismeretem nem engedte. Segítenem kellett azon aki bajba keveredett.

Óvatosan közelítettem meg a sikátor bejáratát amikor is egy kéz megragadta a derekamat és számra tapasztotta kezét és a következő pillanatban pedig elrántott onnan.

- Shh csak én vagyok az James. - suttogta.

- Megőrültél? A szívbajt hoztad rám. - mondtam neki idegesen.

- Én őrültem meg? Te akartad magad megöletni nem én. - emelte fel védekezően a kezeit.

- Én nem akartam magam megöletni. Csak segíteni egy bajba jutottnak. - tettem csípőre a kezem.

- A nő már nem él. - felelte majd megragadta a kezem és elkezdett húzni.

Honnan tudja,hogy nem él? Annyira biztos benne. Ez pedig még nagyobb félelmet keltett bennem.

Egészen addig csendben követtem őt amíg ki nem értünk a már számomra is ismerős útra.

- Honnan tudod James? Honnan? - kérdeztem.

- Azt,hogy nem él? Onnan Zoey,hogy nem abban a világban élünk amit te hiszel. Csak mindenki megakar óvni téged. És ha Jack megtudja,hogy ennyit elmondtam neked akkor holnapra már én sem fogok élni. - felelte. - Nem beszélve Aydenről ha megtudja. - tette hozzá halkan.

- Nem mondok neki semmit. Csak mesélj nekem többet. - torpantam meg.

- Nem lehet. - mondta.

Másnap délelőtt úgy döntöttem,hogy átmegyek Lennonhoz és elmesélem neki a történteket. Benne megbízom és tudom a titkom nála titok marad.

De amikor bekopogtattam az ajtón nem ő nyitott ajtót hanem az anyukája ami még nem is lett volna furcsa de ahogy meglátott engem a mosoly lehervadt az arcáról.

- Jónapot Mrs. Morris. - mosolyogtam rá kedvesen. - Lennon itthon van?

- Igen. De nagyon beteg és nem szeretne senkit sem látni. - válaszolt.

- Beteg? Mi a baj? - kérdeztem aggódva.

- Tüdőgyulladás.

- Megmondaná neki,hogy hívjon majd fel? És,hogy gyógyuljon meg minél hamarabb.

- Persze. - bólintott és rám csukta az ajtót.

Szomorúan indultam el hazafelé. Nem értettem,hogy Lennon miért nem akar látogatókat fogadni. Hiszen amikor valamelyikünk beteg mindig elmegy hozzá a másik és ott van vele. De most egyszerűen nem kíváncsi senkire. Mrs. Morris reakciójából ítélve pedig legfőképpen rám nem kíváncsi. Hirtelen a zsebemben elkezdett rezegni a telefonom. Egy SMS-em érkezett.

"Szia! Tudnánk találkozni a park mellett? Úgy fél óra múlva? A."

Ez a kis üzenet magam sem tudom miért de megmelengette a szívemet. Jól esett.

Nem is gondolkoztam sokat már írtam is neki a választ azzal egy időben pedig indultam is a találkozó helyre.

- Szia Ayden - léptem oda hozzá szégyenlősen.

- Zoey. Látom te is hamarabb ideértél. - vakargatta meg a tarkóját.

- Igen. Figyelj tudom mit akarsz mondani. - hajtottam le a fejem.

- Tényleg? - lepődött meg.

- Hát gondolni való. Azt,hogy én vagyok a világ leghisztisebb teremténye. - nevettem fel kínosan.

- Nem pont egyre gondolunk. Én azt akartam neked mondani,hogy sajnálom a tegnapit. Lekezelő voltam és nem érdemelted meg. - nézett mélyen a szemeimbe. - Ráadásul ha James nincs jókor jó helyen még bajod is esett volna.

- Elmondta neked? - kérdeztem.

- Persze. De ne beszéljünk többet erről. - legyintett.

Óvatosan elmosolyodtam és átöleltem. Legalább ő itt van nekem akkor amikor mások nem tudnak velem lenni. Legyen szó betegségről vagy éppen fontos dolgokról. Néha elszomorított a tudat, hogy mennyire megváltozott az életem amióta Jack ezekkel a fiúkkal barátkozik. De mára már örülök mivel akkor nem ismerhettem volna meg ezt a csodás embert aki jelenleg is féltően ölel át. Szerencsésnek mondhatom magam. Azt hiszem..

2 hét múlva

Kereken 2 hét telt el azóta amióta Lennonal nem beszéltem. Hiába próbáltam elmenni hozzájuk nem tudtam. Hiába próbáltam hívni vagy kinyomott vagy egyszerűen fel sem vette nekem a telefont.

De ma már itt van iskolába így tudok majd vele beszélni. Ha ő is akar.

Bár abból ítélve,hogy rám sem néz gondolom a válasz teljesen egyértelmű. Egész nap csak egyedül ült ha pedig odaakartam menni hozzá egyszerűen csak elszaladt.

Ebédszünetben Ayden mellett foglaltam helyet aki mindenféle vicces dologgal akart felvidítani. Kevés sikerrel. Végig azt mondogatta nekem,hogy Lennon biztos csak hangulatember nem kell vele foglalkozni majd megbékél. De én ismertem őt. Lennon korántsem ilyen. Valamivel vagy nagyon megbánthattam vagy nem akar nekem elmondani valamit. Biztos ez lehet az oka.

- Kérünk minden diákot a tornaterembe! Köszönjük. - hallottuk meg a sulirádióba imádott igazgatónk hangját.

- Vajon mit akarhat? - néztem Aydenre.

- Fogalmam sincs de ha nem megyünk be nem is tudjuk meg. - mosolygott rám.

Mosolyogva bólintottam neki és elindultunk a tornaterem felé.

Rengeteg diák özönlött be a nagy terembe de mivel még az elején érkeztünk jutott hely a hátsó sorban. Jackék is követték a példánkat így én Jack és Ayden között foglaltam helyet.

Mikor minden diák megérkezett belépett az igazgató mire hatalmas csend lett. De nem volt egyedül. Egy ismeretlen férfi is szorosan a nyomába lépkedett. Nem is húzták sokáig az időt mire az ismeretlenbelekezdett a mondandójába.

- Sziasztok! Én Sebastian Wyatt vagyok. Azért jöttem el ma hozzátok, mert Doyl kormányzó megkért, hogy hívjam fel a figyelmeteket a hazánkban és más országokban lévő helyzetre. Mint tudjátok nagy áldozatok árán teremtettük meg a Földünkön a békét. Azonban mostanság egy igen csak figyelemre méltó problémával állunk szemben. Újabb háborús helyzetek alakultak ki világszerte és hazánk megóvása érdekében a kormányzó parancsára minden városból, faluból és más településből elviszünk tíz fiatalt katonának és harcolniuk kell, ha a haza védelme ezt kívja. Fele-fele arányban toborozzuk a katonákat. Lesznek lányok és fiúk. Természetesen lehet önként jelentkezni és ezzel megóvhatjátok barátaitokat, diáktársaitokat a besorozástól, viszont ha nem lesz önként jelentkező neveket fogunk húzni. Kaptok gondolkodási időt kedves tanulók. Pontosan egy hét múlva ugyan itt találkozunk. Viszlát! - közölte velünk szárazon majd amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is ment.

A teremben pedig megfagyott a levegő. Jack és Ayden mindketten rám néztek de nem tudtak sokáig figyelni mert felpattantam a helyemről és kiszaladtam az udvarra.

Az eső hirtelen szakadni kezdett de ekkor megpillantottam egy alakot..Lennon.

- Héé Lennon. Mit tettem? Miért nézel engem levegőnek? - kérdeztem tőle.

- Sajnálom Zoey. - felelte.

- Mit sajnálsz? Figyelj ha megbántottalak azt őszintén sajnálom.

- Nem miattad van ez Zoey. Miattam.

- Nem értelek.

- Nem tudom folytatni ezt tovább. A kettőnk barátságát. - fordult meg így már láthattam sajnálkozó tekintetét.

Nem tudtam mit reagálni erre a kijelentésére. A lábaim egész egyszerűen felmondták a szolgálatot és lerogytam a földre. Miért történik ma ez? Miért ilyen szörnyű ez a nap? Először a katonaság,most pedig elvesztettem a legjobb barátnőmet.

Karokat éreztem magam körül ami megakadályozta,hogy tovább gondolkodjak. Az egésznapi feszültség kijött rajtam és a könnyeim mint a zápor úgy ömlöttek. Elkeveredve az arcomon az eső hűs cseppjeivel.

- Zoey. Nem maradhatsz itt. - suttogta Ayden a fülembe.

Abban a pillanatban pedig felkapott az ölébe és úgy vitt el egészen a tornateremig ahol már csak mi ketten voltunk. 

- Mi lesz Ayden? Katonaság? Mi lesz ha kihúznak minket? Téged,Jacket,Lennont vagy engem? Mi lesz akkor velünk? 

- Figyelj rám Zoey. - szorított magához. - Hatalmas ez a suli. Annyira kevés az esélye,hogy pont minket húznak ki. Nem lesz semmi baj,érted? Rengeteg diák jár még ide rajtunk kívül. 

Lágyan eltolt magától és a szemeimbe nézett. Még levegőt is elfelejtettem venni amikor tudatosult bennem,hogy az arca milyen közel is van az enyémhez. A távolság pedig egyre csak csökkent amikor is..

- Ti meg mi a fenét csináltok? 

9.rész

Lennon Morris

Természetesen nem Jackhez mentem. Elegem volt az egész helyzetből. Úgy voltam vele míg van szabad akaratom addig azt csinálok amit szeretnék és a Jackkel való beszélgetés nem volt a terveim között. Lehet, hogy tetszik, de erre a beszélgetésre még nem álltam készen.
Az erdő felé vettem az irányt. Eljött egy pillanat mikor azt se tudtam hol vagyok és bevallom egy kicsit be is pánikoltam, pedig az erdőt úgy ismertem, mint a tenyeremet. Próbáltam kiutat találni, sikertelenül. Már lejártam a lábam, de hirtelen fényes épületek jelentek meg előttem. Valamilyen táborszerűség lehetett. Iszonyatosan nagy területen helyezkedett el, közelebb merészkedtem és ezután olyan dolgok történtek, amit reméltem, hogy sosem kell végignéznem. Két szekrénynagyságú férfi lépett ki az ajtón és egy szegényes öltözetű nőt vonszoltak maguk után. Az egyik fickó letérdeltette és a másik egyenesen az asszonyra célzott. Iszonyatos sikítás tört fel torkából. Durr. Meghalt. A szemem láttára ölték meg. Nagy erőfeszítések árán sikerült visszatartanom a feltörekvő ordítást. A kezemet a számra szorítottam, a szememből patakokban folytak a könnyek. Óvatosan visszaszaladtam az erdőbe és csak futottam ahogy a lábam bírta. Ismerős környékre értem, átszaladtam a vámhídon, hallottam a patak csobogását. Hirtelen elcsúsztam a vizes talajon és a patak medrében találtam magam. Esés közben beverhettem a fejem valamibe, mert alig értem a vízhez elveszítettem az eszméletem és csak a nagy sötétségre emlékszem.
Amikor magamhoz tértem azt se tudtam ki vagyok. Iszonyúan fájt a fejem és nagyon fáztam, mivel félig a patakban voltam. Nehezen sikerült állásba parancsolnom magam. Alig bírtam elvonszolni magam a házunkig és mikor végre megérkeztem szinte szó szerint be estem a házba. Édesanyám azonnal rohant hozzám amikor meghallotta, hogy haza értem. Kétségbe esett tekintettel mért végig, beszélt hozzám, de nem értettem mit mond. Próbálkozásom a beszédre sikertelen volt, kiszáradt a szám és egy hang se jött ki a torkomon. Még mindig a látottak hatása alatt álltam. Anya a fürdőbe vitt és a forró vizes kádba terelgetett. Egy órán keresztül aludtam nyitott szemmel a kádban, amiben a víz sajnos elég hamar kihűlt. Ezután pizsamába bújtam. Anya hozott be nekem meleg teát, nagyon jól esett a törődése. Nem kérdezett ezután semmit csak magamra hagyott, hogy tudjak aludni. Életem egyik legszörnyűbb éjszakája volt. Ha nem a köhögő roham tört rám akkor a szörnyű este emlékei fészkelték be magukat a fejembe.
Másnap anyám áthívta a háziorvosunkat, mert nem akart abba maradni a köhögésem és be is lázasodtam. Azt mondta a doki,hogy tüdőgyulladásom van és sokáig ágyban kell maradom. Természetesen nem bántam, hogy otthon kellett maradnom, sőt örültem is az ágyban maradás lehetőségének. Zoey sokszor próbált eljönni hozzám, de megkértem anyát, hogy ne engedje be őt. Nem akartam senkit sem látni, főleg őt nem. Előtte nem tudtam volna eltitkolni amit azon az este láttam, már pedig én elakartam titkolni mindenki elöl.
A lehető leghosszabb ideig próbáltam nem menni iskolába, de két hét után anya megelégelte és nagy bánatomra nem tudtam eljátszani, hogy még beteg vagyok, így kénytelen voltam suliba menni.
Egész nap sikerült elkerülni mindenkit akit elakartam. Viszont az ebészünet előtti óra utolsó felében a sulirásióba bemonták, hogy minden diákot kérnek a szünetben a tornaterembe.
A diákok nagy része már jelen volt, az utolsók között érkeztem. Körülbelül egy perc telhetett el mikor megjelent az igazgató jobbján egy ismeretlen férfival. A fickó alacsony és kövér testalkatú. Hájtól húrkázodó tokája csak úgy csüngött, a fején csak nyomokban lehetett látni hajat, a tetejében még a fogai sárgák voltak. Szájszag és dohány keverékétől bűzlött, amit az első sorban nagyon is éreztem. Elegáns öltönyt és nadrágot viselt, de a hónaljánál izzadság folt ütött át. Hányingerem volt attól az embertől. Aztán lassan a tanulók felé fordult és belekezdett mondandójába.
- Sziasztok! Én Sebastian Wyatt vagyok. Azért jöttem el ma hozzátok, mert Doyl kormányzó megkért, hogy hívjam fel a figyelmeteket a hazánkban és más országokban lévő helyzetre. Mint tudjátok nagy áldozatok árán teremtettük meg a Földünkön a békét. Azonban mostanság egy igen csak figyelemre méltó problémával állunk szemben. Újabb háborús helyzetek alakultak ki világszerte és hazán megóvása érdekében a kormányzó parancsára minden városból, faluból és más településből elviszünk tíz fiatalt katonának és harcolnik kell, ha a haza védelme ezt kívja. Fele-fele arányban toborozzuk a katonákat. Lesznek lányok és fiúk. Természetesen lehet önként jelentkezni és ezzel megóvhatjátok barátaitokat, diáktársaitokat a besorozástól, viszont ha nem lesz önként jelentkező neveket fogunk húzni. Kaptok gondolkodási időt kedves tanulók. Pontosan egy hét múlva ugyan itt találkozunk. Viszlát!
Te szentséges ég...