Lennon Morris
Reggel hangos kiabálásra ébredtünk fel. Félkómásan vergődtünk ki a sátrunkból, én kis híján hasra estem a saját lábamban. A nagy hangzavar okozója Candace és Mirtil volt.
- Te ostoba! Hogy lehetsz ilyen béna, hogy megetted az arckrémemet?! Legalább ízlett neked?!
- Candace kérlek ne haragudj! Azt hittem a csipszhez hoztad mártogatósnak. Egyáltalán nem tűnt krémnek, sőt nagyon is finom volt.
- Persze, hogy finom volt. Teljesen természetes összetevőkből készült.
Irigyeltem ezeknek a lányoknak a problémáit, míg én a besorozáson idegeskedtem. Mi lesz ha valamelyikőnket kiválasztanak?
- Csajok fejezzétek be azonnal! - szólt rájuk Ayden.
- De megette a drága arckrémemet. Követelem, hogy vegyél nekem egy másikat!
- Szerintem ezt a beszélgetést hagyjátok későbbre, miután hazaértünk annyit veszekedtek amennyit akartok. Különben is reggeli után indulunk haza - mondta mindenkinek Jack.
A száraz ételt komótosan fogyasztottuk el miközben sztorizgattunk és Aaron disznó vicceit hallgattuk, amik egyáltalán nem voltak jó. Ezután sikeresen lebontottuk a sátrat, majd nagy nehezen sikerült elindulnunk. A csoport végén Zoey és Ayden folytattak bizalmas beszélgetés miközben mi Jackvel kézenfogva haladtunk a sor elején. Végre egy kicsit tudtunk beszélgetni a többiektől távolabb. A kezdeti nehézségek ellenére úgy éreztem, hogy ő az a fiú akinek bármit elmondhatok, de nyugtalanított a titkolózása előttem miközben én mindent el mondok neki. A kiruccanás alatt nem akartam felhozni a témát, sőt a besorozásig semmi rossz témával nem akartam előállni, inkább kiélveztem a pillantott, hogy a vállára hajthatom a fejem és egyszerűen érezhetem édes illatát. A hazaút kellemesen telt bár Candace és Mirtil sipítozását távolról hallottuk.
Nem számítottam rá kiskoromban hogy valaha is megtalálom a boldogságot. Úgy gondoltam mindig meg tudok majd egyedül állni a saját lábamon és ha egy barátom se lesz akkor is erős maradok. Ez volt a varázserőm, a képességem. Boldugolok egyedül. De megváltozott minden. Nem vagyok benne biztos volna-e jó életem a barátaim, a családom és Jack nélkül... Azon a napon az életem összeomlani látszott, de nem csak egyedül az enyém.
Reggel gyomorgörccsel ébredtem. A sorozás napja szokatlanul rosszul kezdődött, nem csak a borús idő miatt, hanem Zoey máskor életvidám kedve is szomorúra váltott.
- Mi lesz ha valakit közülünk visznek el? - aggodalmaskodott legjobb barátnőm.
Egész nap nem tudtam figyelni az órákon. A matekórán Mr. Gray kérdezett tőlem valamit, de még az óra anyagáról se volt semmi fogalmam, persze az osztály többsége ezt jókedvűen fogadta. Aztán végül ötödik óra után mindenkit a tornaterembe szólítottak mindenkit. Zoey és Jack között ültem, mindketten erősen szorították a kezem.
Sebastian Wyatt újra feltűnt a színen és szokásos arogáns stílusával belekezdett mondandójába.
- Üdvözöllek újra benneteket diákok! Bizonyára tudjátok miért találkozunk megint. Szóval nem is szaporítanám tovább a szó. Kezdjük a sorsolás!
Már négy fiú neve elhangzott, különösebben egyikőjüket sem ismertem. Már alig bírtam idegekkel mire kihúzták az utolsó fiú nevet.
- És az utolsó férfi aki bátran szolgálhatja hazáját nem más mint Ayden Smith.
Zoey keze megmerevedett a szorításban. Az alattun két sorral ülő Ayden állkapcsa is megfeszült.
Ezután feszült csendben folytatódott a sorsolás. Mellettem halk szipogás hallatszott. Nyugtatásképpen erősebben szorítottam, amivel sikerült egy nem túl őszinte mosolyt varázsolnom az arcára. Annyira lefoglalt Zoey nyugtatása, hogy meglepődtem amikor a nevemet hallottam. Egy fél perc kellett mire tudatosult benne, hogy éppen akkor soroztak be. Megszűnt körülöttem a világ. Mi lesz most velem, az életemmel? A sorsolás vége után szélvészként rohantam ki az iskolából és rohantam az erdőbe ahogy csak a lábam bírta. Már annyira messze jártam, de egyszer csak megbotlott a lábam valamiben, a fejem bevertem egy kőbe és elsötétült a világ.
Legközelebb amikor magamhoz tértem ugyanott hevertem, ahol elestem. Még világos volt, a lábam felé fordultam mert iszonyúan sajgott. A látványra ami fogadott nem voltam felkészülve, egy fiatal fiú holtteste terült el mellettem és most nem tudtam visszatartani a sikítást...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése