14.rész

Zoey Morgan

Szomorúság. Düh. Aggodalom.

Ezek az érzések suhantak át bennem miután meghallottam,hogy a legjobb barátnőmet és a fiút aki tetszik besorozták egy katonai fogolytáborba.

Miután a cseppet sem szimpatikus Sebastian Wyatt a nevek kihúzása után elhagyta a termet amilyen gyorsan csak tudtam utána szaladtam. Nem tudtam,hogy miért teszem amit teszek csak a saját fejem után mentem.

- Álljon meg! - kiabáltam a férfi után minek hatására lefékezett és felém fordult.
- Mondjad csak aranyom. - köpte oda flegmán.
- Miért csinálja ezt? Szétszakít családokat és barátokat csak mert maguk úgy látják jónak! - tártam szét a karomat dühösen.
- Semmit sem tudtok itt ti elkényeztetett huligánok. Maradj ki a dolgokból vagy meglátod,hogy te is bekerülsz a táborba! - lépett felém egyet és erősen meglökte a vállamat mire hátra estem.
Mérgesen pislogtam Mr.Wyatt után majd a nadrágomat leporolva felálltam és visszasiettem a tornaterembe ahol szívszorító látvány fogadott. A kiválasztottak a barátaik karjaiban zokogtak vagy éppen keservesen kiabáltak. Aydenre terelődött a tekintetem aki szintén engem nézett és a fejemmel jeleztem neki,hogy kövessen az udvarra.
- Besoroztak téged Ayden. - mondtam amikor megéreztem a tenyerét a hátamon.
- Sajnálom Zoey.  
- Mégis mit? Hiszen ez nem a te hibád. - fordultam vele szembe.
- Nem azt sajnálom,hogy besoroztak. Hanem,hogy nem tettem ezt meg hamarabb. - hajolt közelebb hozzám.

A derekamra simította a kezét és magához húzva ajkait az enyémekre nyomta. Megcsókolt. Ayden Smith megcsókolt. A hajába túrva követeltem tőle,hogy jöjjön még közelebb hozzám de ez már lehetetlen volt hiszen így is teljesen össze voltunk préselődve. 

- Azóta tetszel nekem Zoey amióta Jack mutatott rólad egy képet. Amikor pedig megláttalak élőben rögtön belédszerettem. Fizikai fájdalom számomra az amikor nem vagy mellettem és a szívem szakad meg ha szenvedni látlak. Lehet,hogy önző vagyok de csak magamnak akarlak. És jól tudom,hogy ez most milyen nyálasan hangzik de nem baj hiszen ezt érzem irántad. - suttogta ajkaimra miután elváltunk.

- Szeretlek Ayden. - feleltem elhaló hangon.

A másnap túlságosan is hamar eljött ez pedig csak annyit jelentett,hogy elérkezett az utazás órája.
Az összes diák kint várakozott a bánatos szülőkkel együtt. Mindenki búcsúzkodik.
- Kiszabadítalak titeket Lennon. - szorítottam magamhoz a magát erősnek mutató lányt.
- Lehetetlen. - válaszolta.
- Számomra nincs lehetetlen. - néztem a szemébe majd elengedtem.
A következő pillanatban Jack lépett oda hozzá és egy csókot nyomott a szájára.
Én pedig Ayden mellé mentem akit megöleltem. A fejemet a mellkasába fúrtam és utat engedtem a könnyeimnek. Én ezt nem akarom.
- Ne sírj. - puszilt a hajamba Ayden.
- De elmész és itt kell hagynod. - néztem fel rá.
- Mindössze pár év. Én kitartok. - mosolygott rám.
- Szerinted én nem? - kérdeztem.
- Ismerlek így pontosan tudom,hogy te is. -bólintott.
Könnyes szemekkel vizsgáltam az arcát ami számomra teljesen tökéletes volt. Szeretem őt.
- Indulás! - lépett le egy katona a buszról ami tőlünk nem messze állt.
Újra Aydenre kaptam a tekintetemet aki egy hosszú csókot nyomott az ajkaimra majd a homlokomra is kaptam egy puszit.
Elindult. A kezét továbbra is fogtam így ahogy megindult elszakadtak a kezeink és már nem értem el. A zokogás kitört belőlem amire Jack átkarolt és ő is komoran figyelte a barátnőjét ahogy egy utolsót intve fellép a buszra ami gyors sebességgel elhajtott. Abban a pillanatban Aaron és James odajöttek hozzánk és megöleltek minket és lett belőle egy csoportos ölelés.

2 hét telt el azóta amióta elvitték Aydent és Lennont a kisvárosból. Ez mindenki számára nagyon nehéz volt. Főleg azoknak akik elmentek.
Komoly tekintettel néztem a plafonomat a szobámba és csak gondolkoztam. Azon járt a eszem,hogy miképpen tudnám őket kiszabadítani onnan.
Amint meghallottam,hogy Aaron és James megérkeztek hozzánk semmivel nem törődve rontottam át a bátyám szobájába ahol minden szem rámszegeződött.
- Ki kell hoznunk onnan őket. - jelentettem ki.
- Van terved? - érdeklődött Jack.
- Persze,hogy van. Minek nézel te engem? - nevettem fel egy picit.
Mind a három fiú elismerően mosolygott rám amíg a tervemet meséltem nekik így én is nagy élvezettel magyaráztam a dolgokat.
- Benne vagytok?
- Persze hugi. - tartotta fel a tenyerét a bátyám amire belecsaptam.
Vigyázz kiképző tábor mert jövünk!