Lennon Morris
Még mielőtt átgondolhattam volna mit is mondok a szavak csak úgy kicsúsztak a számon. Zoey arcán hitetlenséget és szomorúságot véltem felfedezni. El kellett onnan rohannom. Neki nem tudnék hazudni, Ő az egyetlen ember aki képes belátni akár a lelkem legsötétebb sarkaiba. A mondandóm talál legnagyobb igazsága az, hogy bennem van a hiba. Tudom nem lesz könnyebb ha titkolom, de nem akartam, hogy mások lelkét is nyomja a dolog. Talán a bűntudat játszott velem kegyetlen tréfát. A tudat, hogy esetleg tudtam volna segíteni annak a nőnek, talán emiatt nem akartam senki tudtára hozni, mert féltem a kritikák miatt. Egy gyáva nyomorult vagy Lennon. Azzal próbáltam magam nyugtatni, hogy ha közbeavatkozom nem értem volna el semmit, csak magamat is megöletem.
Hazaérve rögtön felrohantam a szobámba, de alig hogy ledobtam magam az ágyra elkezdtek dörömbölni az ajtómon. Nagy nehezen összeszedtem magam és levánszorogtam.
Egy dühös Jackkel találtam szembe magam. Ahogy kinyitottam az ajtót már rontott is befele, bevágta maga után és karon ragadva bevonszolt a nappalinkba.
- Most már elegem van Lennon! Azt még elviselem, hogy engemet lekoppintottál, de hogy még a húgom érzelmeit is a sárba tiporod.
- Na álljon meg a menet! Először is. Nem is tudom hány alkalommal próbáltad meg elérni, hogy ne barátkozzunk egymással és most kérdőre mered vonni a döntésemet miszerint már nem vagyunk barátok? Hogy mersz velem ilyen hangnemben beszélni? Szinte kiskorunk óta ismerjük egymást és azóta már kaptam tőled épp elég hideget-meleget. Elegem van már az állandó hangulat ingadozásaidból. Sose tudok rajtad kiigazodni. Évek óta ezt a játékot űzzük egymással. Te nem unod egy kicsit?
- Képzeld el már nekem is nagyon elegem van. Kibaszottul nem érdekel, hogy mit mondtam korábban. Rájöttem azzal nem védhetem meg ha nem barátkozik másokkal. Rád igen is szüksége van, eddig te tartottad benne a lelket. Nehéz beismernem, de sose voltam olyan jó testvére, amilyen te jó barátja voltál. Én csak meg akarom védeni, mert szeretem, ahogy téged is szeretlek. - ezt most jól hallottam? Komolyan azt mondta szeret?
Látva ledöbbent arcomat elégedetten elmosolyodott.
- Jól hallottad te bolond! - nevetett fel - Csak túl vak voltál észrevenni és túl makacs elfogadni. Még akkor se voltál képes elfogadni mikor először vallottam be. Na mi az? Elvitte a cica a ....
Már nem volt ideje befejezni a mondat, mert nagy lendülettel a nyakába ugrottam és ajkaimat rögtön az övére tapasztottam. Szenvedélyes csókolózásba kezdtünk, alig kaptam levegőt. A kezeimet szorosan a nyaka köré kulcsoltam és soha többé nem akartam elengedni. Végül nagy nehezen elszakadtunk egymástól. A homlokainkat egymásnak döntöttük és úgy beszélt hozzám.
- Mióta vártam már erre... - mondta mélyen a szemembe nézve.
- Miért bonyolult ennyire minden? Bárcsak mindez hamarabb történt volna. Itt van ez a hülye besorozás és a tetejébe Zoeyval is összevesztem. Most te vagy az egyetlen biztos pont az életemben, kérlek ne hagyj el!
- Eszem ágában sincs elhagyni téged. Szeretlek.
- Én is szeretlek - mondtam.
Ezután lassan oda hajolt és lassan megcsókolt. Ez a csók más volt, sokkal gyengédebb mint az előző. Elvesztünk egymás érintéseiben, azt se tudtam hirtelen hol vagyok. Lassan ledőltünk a kanapénkra és a csók után a fejemet a mellkasának döntöttem. Hallgattam szíve ritmusát, minden egyes lélegzetvételére figyeltem. Sokáig nem szólaltunk meg, csak élveztük egymás társaságát.
- És most mit fogunk csinálni? - kérdeztem.
- Először is nem gondolkozunk azon, hogy mi lesz, hanem élvezzük a pillanatot. Másodszor pedig kérlek beszélnél Zoeyval? Szeretném ha újra barátok lennétek. Ugye megígéred nekem, hogy kibékültök?
- Ezt megígérhetem.
Jackkel megérkeztünk a házukhoz. Kinyitotta az ajtót miközben rá pillantott és egy ragyogó mosolyt küldött felém. Beléptünk a házunkba és levettük fekete bakancsainkat. A nappalijuk felé tartottunk, ahol találkoztunk Jack anyukájával.
- Jó napot Mrs. Morgan! Hogy halad a festményével? - érdeklődtem.
- Szia Lennon! Köszönöm, hogy kérdezted, szerintem holnap sikerül befejeznem - mosolygott rám kedvesen.
- Anya mi most felmegyünk - szólalt meg Jack.
- Menjetek csak nyugodtan.
Jack karon ragadott és már a lépcsőn haladtunk fölfelé. Amikor felértünk szembe fordult velem és a szemembe nézett.
- Kérlek beszéljétek meg! Szüksége van rád.
Lassan bólintottam és Zoey szobájának ajtaja elé léptem majd bekopogtam. Hallottam ahogy felkel az ágyához, de nem vártam meg amíg az ajtóhoz ért, hanem benyitottam. Zoey döbbent tekintettel meredt rám. A beállt csendet én szakítottam meg.
- Szia! Szerintem beszélnünk kéne.
- Hát eddig nem igazán akartál velem beszélni.
- Figyelj Zoey! Én nagyon sajnálom. Nem akartam veled összeveszni, de akkor azt tűnt a leghejesebbnek. Olyan dolgoknak voltam a szemtanúi amikről azt gondoltam, hogy sose kell látnom. Erről nem akarok beszélni senkivel. Féltem, hogy előtted nem tudnám titokban tartani, hisz te vagy az egyetlen ember aki elől nem tudnám elrejteni az igazságot. Kérlek bocsájts meg nekem! Te vagy a legjobb barátom, tudom hogy én vagyok a világ legnagyobb seggfeje.
- Tényleg nagy seggfej voltál, de megbocsájtok. Tudod hogy nem tudnék rád haragudni. És ha nem szeretnéd elmondani nekem, akkor nem fogom kényszeríteni, de ha készen állsz rá én itt leszek neked.
- Nem érdemlek meg egy ilyen jó barátnőt.
A karjai közé vetettem magam és szorosan megöleltem.
- Ezzel nem vitatkozom - mondta, majd mindketten hangosan felnevettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése