22.rész

Zoey Morgan

Emlékképek villantak be arról a szörnyű napról amikor Mr.Black elrabolt.

Lennon elmesélt nekem mindent,hogy a hasamon találtak egy mély sebet amiről ezidáig fogalmam sem volt,hogy került oda.

*Amikor kiértünk az épületből Theo letett a lábaimra. Mr.Black közeledett felénk.

- Bújj el. - suttogta az unokatestvérem.

- Hová? - kérdeztem kétségbeesetten.

- A bokrok közé. - mutatott egy irányba.

Nehezen de odavánszorogtam a mentséget adó ágakhoz és elbújtam. De a láz annyira elhatalmasodott rajtam,hogy nem vettem észre a mögöttem álló férfit aki betapasztotta a számat és a késével egy mély sebet ejtett a hasamon. De fájdalmat nem éreztem.*

Rémülten ültem fel az ágyamon és a mellettem fekvő Aydenre néztem. Békésen aludt.

Az óra még hajnali két órát mutatott tehát mindenki alszik.

Feltápászkodtam a meleg ágyból és a fürdőszobába vánszorogtam. Az arcomat hideg vízzel megmostam és ahogy belenéztem a tükörbe megláttam a mögöttem nem messze álló Aydent.

- Máskor szólj ha kijössz. - ölelt át.

- Csak ide jöttem. Nem akartalak felébreszteni. - mondtam.

- Akármikor ébressz fel. Tudod,hogy megijedtem? Nem akarom,hogy még egyszer csak így kigyere.

A kezemet megfogva vezetett vissza a szobánkba és az ágyban maga felé fordított.

- Tudom,hogy szereztem a hasamon lévő vágást. - fúrtam a fejemet a mellkasába.

- Elmeséled?

Óvatosan megráztam a fejemet mert még nem álltam készen elmondani neki.

- Soha többé nem engedem,hogy bárki akár egy ujjal is hozzád érjen. Megvédelek mindentől és mindenkitől. - törölte le az arcomról a könnycseppeket amik makacsul előtörtek.

Egy puszit nyomott a hajamba és a hátamat addig simogatta amíg el nem nyomott az álom.

Másnap a fiúk kora reggel elmentek így Lennonal folytattam bizalmas beszélgetést és bolondoztunk mint két kisgyerek. Bár azonban ez nem tartott olyan sokáig mert egy hatalmas csattanás jelezte nekünk,hogy társaságunk akadt.

A bejárati ajtóhoz siettünk és megpillantottuk ott Mr.Wyattot. A félelem felülkerekedett rajtam. Lennonra néztem akinek az arcán hasonló érzelmek futottak végig.

A férfi gonoszul elvigyorodott majd becsukta maga mögött az ajtót és belépett.

- Távozzon! - mondta magabiztosan Lennon.

- Ugyan lányok. Hiszen annyi minden történt az elmúlt hónapokban. Van mit mesélnem. - ült le a kanapéra.

- De nekünk nincs időnk erre. - tártam szét a karomat.

- Nekem sem lett volna időm arra,hogy a gyerekes poénod miatt hasaljak perceket a földön.

Mosolyra húztam a számat ezt meghallva de a következő percben Lennonhoz siettem mert Mr.Wyatt a talajra lökte.

- Kirúgtak az állásomból miattatok! Van mit letörlesztenetek! - kiabált.

- Nem mi tehetünk róla,hogy ilyen béna katona! - szállt szembe vele Lennon.

- Megölték a barátaitok a féltestvéremet erről már csak ti tehettek! - ordított.

Szétnéztem a szobában hátha találok valami használható fegyvert de semmit nem láttam.

Felálltam a földről és Lennont is felsegítettem aki Mr.Wyatt elé lépett és egy csattanós pofont adott az arcára.

A férfi vérben forgó szemekkel meredt a lányra és a nyakára tapasztotta a kezét. Lennon próbálta lefejteni a kezeit magáról de túl erős volt.

Ijedtemben felsikítottam majd egy képkeretet felkapva Mr.Wyatt mögé léptem és a fején széttörtem.

Azonnal elengedte a fuldokló legjobb barátnőmet majd a falnak lökött és a pisztolyát elővéve a homlokomnak nyomta.

- Utolsó kívánság?! - kérdezte.

- Forduljon fel...

Összeszorítottam a szemem és vártam a halálom pillanatát viszont csak egy lövést hallottam és éreztem ahogy a pisztoly csöve már nincs a fejemnél.

Kinyitottam a szememet és Lennon állt előttem a gyilkos fegyverrel.

- Jól vagy? - öleltem át.

- Megmentettél. - suttogta.

- Te is megmentettél engem Lennon. - feleltem.

A bejárati ajtó kinyílt és Aydennék jöttek be rajta.

Tekintetüket a mozdulatlan testre vezették majd ránk és a Lennon kezében lévő fegyverre.

- Mi történt itt? - érdeklődött James.

- Igazi csata. - válaszoltam. - Bocsi a képért. - mutattam fel a maradványokat.

James a szívéhez kapott majd Lennont is én engem is egyszerre az ölelésébe vont míg a többiek csak sokkoltan néztek.

James a következő pillanatban összeborzolta a hajamat mire tarkón csaptam.

- Az anyád úristenit James! - morogtam.

Jack Lennonhoz lépett és az ölelésébe húzta és megcsókolta.

A földön lévő testre néztem és valahogy megnyugodtam. Talán nincs több veszély.

- Minden rendben? - ölelt át fél kézzel Ayden.

- Persze. Vagyis gondolom. - mondtam.

Ajkait az enyémre nyomta és teljesen szembe fordított magával. A derekamra tette a kezeit és a végén Aaron köhögésére váltunk el.

- Itt szinglik is vannak. - mutatott magára és Jamesre.

- Nem tűnt fel. - mosolygott rá Lennon.

- Ez fájt. - legyezte magát drámaian.

- Ezzel itt mi legyen? - bökött James a holttestre.

Mr.Wyattra néztem aki az egyik kezét felemelve Jamesre célzott.

- Vigyázz! - kiáltottam fel.

James lenézett a férfire de már késő volt és a fegyver elsült. Egyenesen James gyomrába repült a golyó. A másik pillanatban még egy lövést lehetett hallani Lennon felől  de semmivel nem törődve James mellé térdeltem.

- James nekem te vagy a legjobb barátom kérlek tarts ki! - kezdtem el könnyezni.

- Mindig is te leszel a törékeny kabalám. - beszélt hozzám fájdalmasan.

- Ne beszélj úgy mint aki meghal. Kérlek. - könyörögtem.

- Vigyétek kórházba én ezt elintézem! - Aaron hangja kemény volt. - Utána megyek!

Az autó út rettenetesen lassan telt és az sem segített hogy James eszméletét vesztette.

A kórházban azonnal a műtőbe vitték a fiút és én egyedül Ayden karjaiban találtam megnyugvást.

Lennon folyamatosan magát hibáztatta,hogy rosszul célzott és mindannyian elmondtuk neki ez nem az ő hibája. Mindenki aggódott.

Nem halhat meg. James erős. Ő a csapat lelke aki mindenből viccet tud csinálni.

Tudom,hogy túléli...muszáj.