20.rész

Zoey Morgan

Amikor magamhoz tértem egy ismeretlen helyen találtam magam. 

Hirtelen azt sem tudtam mi a nevem. Semmire nem emlékszem. Hogy kerültem én ide?

A kezeim és a lábaim szorosan egymáshoz voltak rögzítve és a számra egy vastag ragasztószalag volt ragasztva. A könnyek mardosták a szememet de nem engedtem utat nekik.

A látásom homályos volt és egyszerre volt melegem és egyszerre fáztam. A lázam az egekbe szökött és nem tudtam semmit sem csinálni. Teljesen tehetetlen voltam egy idegen helyen. 

- Felébredt Ayden pici hercegnője? - vágódott ki hirtelen egy ajtó mire ösztönösen összerezzentem. 

Közelebb lépett hozzám és jobban szemügyre vettem. 

Alacsony és kövér testalkat. Kopasz fej. 

- Most biztosan azon jár a kicsi fejed,hogy miért is vagy te itt. - folytatta. - Az én nevem Mr.Black és a fiúk főnöke vagyok. Jobban mondva a volt főnökük. Kiléptek az én bérgyilkos szervezetemből és én ezt nem akarom. Tudod ők voltak a legjobb embereim. Ezért vagy te itt. Egy kis motivációt adok nekik a munkához. - magyarázott nekem vigyorogva. - Ügyesen átjutottatok a határon. Eszembe se jutott volna,hogy itt vagytok de hát történt veled egy kis baleset és a kórházban mindent adminisztrálnak. 

Bérgyilkos szervezet? A barátom,a bátyám és a barátaim bérgyilkosok lennének? De már nem azok?

Ezer kérdés cikázott a fejemben és egyikre se kaptam semmi választ.
A következő pillanatban újra kinyitódott az ajtó és belépett rajta egy magas alak.
- Theo vigyázz rá! De szem elől ne merd téveszteni! - mutatott fenyegetően rám.
A fiú bólintott majd ahogy Mr.Black kisétált a szobából odasietett hozzám.
Ekkor pillantottam meg Theot. A felismerés rögtön belémhasított. Hiszen ő az unokatestvérem. A szalagot levette a számról és ijedten tette a kezét a homlokomra.
- Basszus... - szitkozódott. - Jól vagy?
- Hogy lennék jól? - kérdeztem.
- Igazad van hülye kérdése volt.
Elővett egy bicskát a farzsebéből minek hatására hátrálni kezdtem de megfogta a lábamat és a köteleket levágta róla. Ezután a kezemhez nyúlt és arról is leszedte.
- Sajnálom Zoey amit tettem. De már szóltam Jacknek,hogy merre vagyunk és úton vannak. Nem sokára ide is érnek. Most pedig kiviszlek innen. - húzott fel a földről.
A lábaim remegni kezdtek és a világ forgott velem. Minden kezdett elsötétedni.
Szó szerint Theo karjaiba borultam és csak annyit éreztem ahogy a térdeim alá nyúl és felemel.
- Nem ájulhatsz el! - indult el velem ki.
- Pedig várnak rám. - motyogtam tudatlanul.
- Igen várnak de nem ott ahol te gondolod. - beszélt hozzám kétségbeesetten.
Az időérzékemet teljesen elvesztettem és fogalmam sem volt,hogy mióta haladunk és mennyit.
A melegség teljesen elárasztott és csak a forgó világra tudtam figyelni.
Léptek ütötték meg a fülemet és félig kinyitottam a szememet.
- Zoey! - kiabált egy hang. Ayden.
Másik kezek nyúltak alám és megéreztem a szerelmem férfias illatát. Szorosan szorított magához és folyamatosan suttogott a fülembe.
- El ne merj ájulni,hallod?! Zoey kérlek tarts ki mindjárt vége ennek az egésznek. - nyomott egy puszit a hajamba.
- Végezzünk azzal a patkánnyal! - kiabált Jack.
- Visszajövök. - suttogta a fülembe Ayden.
Lerakott a puha fűre de nem hagytak egyedül mert Lennon leült mellém bár ebből nem sokat érzékeltem. A láz átrepített egy teljesen másik világba ott ahol nincs fájdalom se szenvedés.
- Zoey nem hagyhatsz itt. - sírt fel Lennon. Lennon sír?
A légzésem egyre nehezebbé vált és éreztem ahogy az agyam kezd kikapcsolni. Nem tudtam semmit.
- Nem teheted ezt! Nem veszíthetem el a legjobb barátnőmet.
- Nem veszítesz el. - dadogtam.
Kinyitottam a szememet majd rögtön be is csuktam azt. Nem volt erőm nyitva tartani.
- Fiúk! - sikított fel Lennon. - Ne! Zoey kérlek ébredj fel!
Lennon a kezét az enyémre tette és ez volt az utolsó érzés amit éreztem. A szél sűvítését hallottam a fülembe és egy nyomást éreztem a tarkómban. A szemem előtt egy pillanat alatt pergett le az életem. Láttam magamat és Jacket ahogy kint játszunk a kertben kicsiként. Ahogy Lennonal sminkeljük magunkat még idétlenül mert csak játszunk. Aztán az első találkozásomat Aydennel,a csókunkat,a gránátot...mindent.
A világ megszűnt körülöttem létezni. Minden elsötétült.

19. rész

Lennon Morris

Nagyon mérges voltam először a fiúkra, de nem vagyok egy haragtartó típus, ezért nem tudtam olyan sokáig neheztelni rájuk. Miután visszaértünk a házhoz Aaron és James vacsorával vártak minket. Le voltam nyűgözve, látszott rajtuk mennyire próbálnak Zoey kedvében járni, hogy megbocsájtson nekik. Persze én tudtam, hogy ha szándékosan tették is volna akkor se lenne mérges. Zoeynak olyan nagy szive van, ezt mindig is irígyeltem tőle. Jack és Ayden már nem bocsájtottak meg a fiúknak ilyen könnyen. Nekik a tudat, hogy a legjobb barátnőmet baleset érte sokkal jobban fájt mint Zoeynak az egész baleset.

- Ne haragoskodj már! - fordultam Jack felé.

- Hogyne haragudnék?! Egy vacsora miatt szerinted majd meggyógyul Zoey keze? - morgott rám.

- Nem! De ha a testvéred nem haragszik rájuk akkor neked sem kellene! - feletem neki.

- Majd én tudom,hogy nekem kell-e vagy.... - Jack nem tudta befejezni a mondandóját mert fölémásztam és az ajkaimat az övére nyomtam. Egy csókkal hallgatattam el mert nem akartam vele vitába keveredni. Kezét a csípőmre tette mire elváltam tőle.

- Ne szemtelenkedj! - vigyorogtam rá.

- Ne? - vonta fel fél szemöldökét majd fordított a helyzetünkön és én kerültem alulra.

- Tudom, hogy tombol benned a vágy de most nem lehet. - sóhajtottam fel fájdalmasan. Nagy sóhaj kíséretében legördült rólam és elterült az ágyon. Ezen csak felnevettem és közelebb bújtam hozzá. Gyors puszit nyomtam az arcára majd lehunytam a pilláimat és beléptem nem is olyan sokára az álmok világába.

3 hónap múlva

Kereken három hónap telt azóta amióta Angliába szöktünk. Senki nem tud rólunk semmit. Lehet azt hiszik meghaltunk vagy elképzelésem sincs. Zoey keze szinte már teljesen meggyógyult és a két fiú is megbocsájtott a másik két fiúnak. Jack volt az aki legkésőbb hiszen Zoey tudott hatni Aydenre aki a lány minden kívánságát figyeli. Egyik nap elmentünk bevásárolni, csak Zoey és Ayden maradtak a házban. Zoey nem érezte túl jól magát és Ayden természetesen felajánlotta hogy gondoskodik szerelméről. Amint visszaértünk egyből barátnőm szobája felé vettem az utat. A konyha mellett elhaladva Aydent pillantottam meg, aki éppen kaját készített. Megálltam és köszöntem neki.

- Szia.

- Szia. Visszaértetek? Mindent megvettetek?

- Igen, persze. Zoey?

- Fent alszik a szobában. Szinte mióta elmentetek alszik. Úgy gondoltam csinálok valamit mire felkel  mert még nem ebédelt. Felmennél felkölteni? Én még befejezem ezt.
Megint elindultam a szoba felé. Amikor benyitottam nem találtam senkit. Biztos a fürdőszobában van. Bekopogtam, de senki nem válaszolt. Kezdtem megijedni. Mindegyik szobába benyitottam, de sehol se volt. Lekocogtam a konyhába ahol Ayden tartózkodótt.

- Hol van Zoey? Nincs fent sehol - ekkor a többiek bejöttek, a megvásárolt cuccokkal a kezükben.

- Mi az, hogy nincs sehol? - a fiúk mind oda néztek ránk.

- Mi történt? - kérdezte Jack.

- Eltűnt Zoey! - mondta Ayden, de már rohantam kifelé az utcára, hogy Zoey keresésére induljak. Előbb kinéztem a kertbe hátha csak ki ment levegőzni, de ott se találtam sehol. Elkezdtem rohanni az utcán, mindenhol az ő arcát láttam, de igazából senki nem az ő szép és természetes arcát viselte. Azt se tudtam merre menjek csak rohantam amerre a lábam vitt. Az gondolatok cikáztak a fejemben, egyszerre árasztott el a kétségbeesés és a harag keserű íze. A lábam elkezdett remegni, olyan volt mint egy kocsonya, már majdnem feladták a szolgálatot, amikor hirtelen valaki megragadta a vállam. Jack volt az és egy papírt szorongatott a kezében.

- Elrabolták. Hagytak itt egy levelet. Lennon az a mocskok rabolták el és azt akarják, hogy visszamenjünk. Azért rabolták el, hogy megint részt vegyünk a piszkos ügyeikben. Ha nem megyünk vissza megölik.

18.rész

Zoey Morgan

A ház egyszerűen csodálatos. 

Igaz eléggé kicsi de a legfontosabb az,hogy itt biztonságban vagyunk. Senki nem sejti,hogy merre is vagyunk pontosan azt pedig főleg nem gondolják,hogy Angliában. 

Gondolatmenetemből az szakított ki,hogy Ayden közelebb húzott magához. 

- Hiányoztál. - motyogta édesen álmában.

Megforuldtam a karjai között és halvány mosollyal az arcomon figyeltem őt ahogy alszik. Az arca megtört volt, nem olyan mint a tábor előtt. Ez nagyon elszomorított hiszen nem tudom mi történt ott velük. 

Egy apró puszit nyomtam az arcára majd felkeltem az ágyról és annak reményében indultam el a nappaliba,hogy rajtam kívül valaki ébren van. A nappaliból kiszűrődő hangok alapján a két jómadár pedig nagyon is maguknál vannak.

- Te fogsz a földön aludni! - morogta Aaron.

- Te fogsz a földön aludni! - kontrázott rá James.

Megráztam a fejemet és leültem a kanapéra mire felém kapták a fejüket. James diadalittasan elvigyorodott majd felém fordult.

- Zoey drága,kérlek téged mond meg ki aludjon a földön? - mutogatott maguk között.

- Miért nem alszotok egymás mellett? - kérdeztem.

- Mert nekünk csak egy egy személyes ágy jutott. - magyarázta meg Aaron.

- Akkor Aaron aludjon a földön. - rántottam vállat.

- Miért én?! - visított fel a fiú.

- James az én lelkitársam. 

Aaron összeszűkült szemekkel méregetett majd megfogott egy pohár vizet az asztalról és elindult felém. Ijedten néztem rá és védekezően magam elé tettem a kezeimet. Most komolyan le akar engem önteni? 

James a cselekedetét látván kiverte a kezéből a poharat ami hangos csörömpöléssel csattant a földön ezer apró szilánkba végződve. Minden olyan gyorsan történt. Aaron neki ugrott Jamesnek és mivel láttam,hogy a kanapé felé zuhannak amilyen gyorsan csak tudtam felálltam de ugyanazzal a lendülettel meg is csúsztam a vizes padlón és beletenyereltem a szilánkokba. 

Fájdalmasan felsikítottam és a vérző kezemre kaptam a tekintetemet. A fiúk ijedten pillantottak rám és idegesen.

- Aaron te állat. - lökött még egy utolsót James a srácon.

Nem telt el szerintem fél perc sem mire az emeleten alvók is felébredtek és lejöttek minket megnézni.

Felváltva kapkodták a tekintetüket köztem és a fiúk között. Lennon hozzám lépett és segített felállni a földről. Megnézte a tenyeremet majd hagyta,hogy Ayden vegye át a helyét aki behúzott a fürdőszobába és megmosta a kezemet.

- Ti vadbarmok! - hasított bátyám hangja a levegőben. - Mit csináltatok?

Hallottam ahogy James remegő,bűnbánó hangon elmeséli a történteket és ezután hatalmas csönd támadt.

- Ti isten csapásai! Hogy lehettek ilyen idióták? - kiabált Lennon.

Ayden eltorzult arccal mosta le a kezemről a saját véremet és miután végzett egy zsebkendőt helyezett rá. A másik kezemet megfogva húzott vissza ahol minden szempár ránk szegeződött.

- Komolyan mondom ha ez mégegyszer előfordul én agyonverlek titeket. Tőlem üthetitek egymást ott ahol akarjátok de ha kárt mertek benne okozni csupán még véletlenül is én olyat csinálok veletek amibe még én sem merek belegondolni. - közölte a fiúkkal olyan hidegen a dolgot,hogy még nekem én is kellemetlenül éreztem magam. - Hol van itt orvos? Kórház?

- Olyan csúnya? - jött oda hozzám Jack és a kezemet a kezébe véve kezdte el tanulmányozni a sebeket. 

- Mint láthatod te is szerintem nem fog itthon magától meggyógyulni.

A kórházban hamar végeztünk ugyanis alig volt pár ember. A rendelőbe Lennon kísért be mert Ayden és Jack nem szeretik az ilyen helyeket. A kezemet öt öltéssel kellett összevarrni ami nagyon kellemetlen volt de teljesen kibírható. Egy hét múlva fogják a varratokat kivenni addig is át kell majd kötözni és ha szükséges visszamenni vele az orvoshoz. Csak engem érhetnek ilyen balesetek. 

A kocsiban elől foglaltam helyet Ayden mellett aki komoly tekintettel nézte az utat. Néha-néha a kezét a combomra tette de ezt a hátul ülő Jack hangos nem tetszéssel fejezte ki. 

Miután leparkoltunk az autóval senkit meg nem várva mentem be a házba ahol legnagyobb meglepetésemre a fiúk azonnal a nyakamba ugrottak. 

Kérdéseikkel bombázva kezdtek el tolni a konyhába ahol az asztalon vacsora várt minket és terített asztal. 

- Fiúk ezt nem kellett volna. - mosolyogtam rájuk.

- Dehogynem. Ez a legkevesebb. - legyintettek.

- Ugye tudjátok,hogy én nem haragszom rátok? - kérdeztem tőlük.

Hálásan elmosolyodtak és kihúzták nekem a széket és miután leültem be is tolták. Aaron szedett nekem az ételből és elkezdte felkockázni. 

- Úristen Aaron! Nem vagyok béna. - nevettem fel. - Ne vágd fel nekem.

Erre a mondatomra Ayden és a többiek ültek le az asztalhoz. Ayden a székével közelebb jött és egy csókot nyomott az ajkaimra. Lennon velem szembe foglalt helyet és mellette Jack ült. 

Mindenki neki látott a vacsorának és amikor végeztünk a mellettem ülő barátom a desszertért nyúlt mire Aaron tágra nyílt szemekkel nézett rá.

- Hess onnan! Az Zoey sütije. - csapkodott összevissza.

- Én megosztom vele. - bújtam közelebb hozzá mire mindenki húgatni kezdett.

Ez van ilyen a szerelem. 

A szobánkba felérve Ayden a derekamnál fogva húzott magához és ajkait az enyémekre nyomta. 

Teljesen egymásnak préselődtünk és csak levegő hiányában voltunk képesek elválni egymástól.

- Végre kettesben. - súgta ajkaimra.

- Ideje volt. - mosolyogtam rá.

Féloldalas mosolyra húzta a száját és még kaptam egy rövid csókot. 

Ezután a fürdőszobába siettem és egy gyors zuhanyt vettem. Nagyon jólesett magamat áztatni a forró vízben és lemosni magamról a mai nap piszkát. A kezem miatt csak egy kézzel tudtam hajat mosni de ezt is megoldottam nehezen.

Amint végeztem visszasiettem a szobába és bedőltem az ágyba. Ayden is elment zuhanyozni és már csak annyit észleltem,hogy bedől mellém az ágyra mert ekkor magával ragadott az álom világ.