5.rész

Lennon Morris


A barátságos mosoly mégsem volt, olyan barátságos, mikor rájöttem kihez társul. Az egyik ismeretlen alak volt az.
 - Nagy tehetséged van az íjászathoz - dicsért.
 - Köszönöm - egy halvány mosolyt eresztettem el, ami inkább hasonlított vicsorhoz - Amúgy ki vagy te és mit akarsz?
 - Én James Martin vagyok. Ha jól tudom te pedig Lennon.
 - Jól tudod. És mit akarsz?
 - Erre sétáltam. Gondoltam ha már megláttalak akkor idejövök hozzád és egyébként is akartam mondani neked valamit.
 - Elég bátor vagy hogy ilyen későn sétálgatsz az erdőben.
 - Te se vagy gyáva. Szóval tudomásom szerint te vagy Jack húgának a legjobb barátnője.
 - Így van.
 - Jobban tennéd ha nem barátkoznál vele a saját érdekedben. Sok mindenről nem tudsz és nem is fogsz tudomást szerezni. Most figyelmeztetlek először és remélem utoljára.
 - Na ide figyelj Mr. " Szállj le a legjobb barátnődről a saját érdekedben". Te meg jobban tennéd ha békén hagynál engem. Senki sem volt kíváncsi a "jó" tanácsaidra, tartsd meg magadnak - utolsó mondatom után ott hagytam a fenébe.
Biztos voltam benne, hogy Jack vette rá a fenyegetésre. Elővettem telefonom és már hívtam is. Nem akartam be menni a házba és nem akartam véletlenül sem találkozni Zoeyval. Így kihívtam Jacket a ház elé.
 - Mit akarsz ilyen későn Lennon?
 - Azt, hogy a hülye haverod James megfenyegetett. Jobb lenne ha leállítanád. Alapjáraton azt sem értem, hogy te mért vagy ilyen velem, de hogy még másokat is rám küldesz, azért hogy békén hagyjam a húgod, szánalmas vagy Jack.
 - Befejezted? Nem én küldtem rád Jamest. És igen, nem szeretném ha tovább barátkoznál Zoeyval a saj...
 - Már te is kezded? Mitől akarod ennyire megvédeni őt?
 - Saját magától.
 - Miért kéne megvé...
 - Jaj  Istenem fogd már be! - a lehető leghatásosabb módszerrel hallgatattot el. Megcsókolt.

4.rész

Zoey Morgan

Ahogy Lennon kiejtette a száján a kérdését,még jobban összezavarodtam.

Kik ők és miért zsarolnák a bátyámat és a szüleimet?

Igen,elég veszélyesnek látszanak,de nem hiszem,hogy ezt tennék.

Erre a kérdésre nem lehetett normális választ adni. Így egy kicsit kikeltem magamból. Lehet durva voltam..de Lennon is ilyen lenne a helyemben.

Teljesen tehetetlen voltam,és a helyzetemen nem könnyített az sem,hogy a barátnőm csak így kirohant a szobámból.

Nagyot sóhajtva rogytam le a földre s temettem arcomat kezeimbe. Ezt most nagyon elrontottam.

Odakint már kezdett sötétedni és ilyenkor már nem nagyon járkálhatok az utcákon.

De aggódtam Lennon miatt,és mivel a telefonját sem vette fel tudtam,hogy utána kell mennem.

Hangtalanul nyomtam le az ajtóm kilincsét s mielőtt kiléptem volna a folyosóra óvatosan szétnéztem.

De mivel nem volt senki a környéken így kiléptem.

Hangokat hallottam a konyhából. Gondolataim szerint Jack és Ayden beszélgetnek.

Ez számomra jó dolog mivel így nyugodtan vehetem fel a cipőmet és mehetek ki.

Sikeres akcióm után egy dolog jutott eszembe.

Hol keressem Őt?

Otthon biztosan nincs. Mert akkor felvette volna a telefonjukat.

Így első ötletem a kis park volt ahol régebben voltunk.

Elindultam és az emlékeinken gondolkoztam.

Mindig kint voltunk és beszélgettünk. A fiúkról,a sminkekről,a ruhákról. De Jack ilyen durva lett mint most jelenleg és nem engedett el sötétedés után sehová. Sőt mindig otthon kellett lennem és kell is.

Csalódott lettem,ahogy megpillantottam az üres parkot. Nincs itt.

Nagyot sóhajtva túrtam bele hajamba és vártam az újabb ötletet a fejemben.

Hirtelen eszembe jutott egy ötlet. Az erdő. Talán ott van.

Amikor megfordultam tengelyem körül egy hatalmasat sikítottam.

Mögöttem ugyanis ott állt Ayden.

- Ma már másodjára. - fogta be a fülét.

- Talán nem sikítoznék ha nem úgy közlekednél,mint egy szellem. - vontam vállat.

- Mit keresel ilyenkor kint? Nem lenne szabad kint lenned. - nézett órájára a fiú.

- Mintha lenne bármi akadálya,hogy kint legyek. - legyintettem.

Már épp indultam,hogy kikerülöm amikor megfogta a karomat.

- Na most pedig elkísérlek a házatokhoz. - mondta.

- Nem kell. Nagy vagyok már. - vágtam rá egy grimaszt.

- Nekem mégis csak jobb lesz a lelkiismeretem ha én viszlek el innen. Nem neked való Aberystwyth ilyen későn. - mosolyodott el.

S elindult a házunk irányába. Én pedig csak néztem utánna s valami azt súgta,hogy jobb ha követem Őt.

Olyan biztonság érzetem volt ha vele voltam.

Pedig alig ismerem még..

- Honnan tudtad hol vagyok? - kérdeztem tőle ahogy beértem.

- Hazafelé tartottam amikor megláttalak. - felelte.

- Öhm..értem. - motyogtam halkan.

Az út csendesen telt. Csak annyit tudtam meg,hogy a bátyámmal nagyon jó kapcsolatban van és hogy a szüleivel de főleg apukájával nagyon jó viszonyt ápol.

- Itt vagyunk. - jelentette ki.

- Akkor jó éjt. - intettem egyet bénán.

- Jó éjt. Még majd találkozunk. - tette zsebre kezeit.

Ahogy beértem a házba még figyeltem ahogy elmegy.

A nappaliban pedig a dühös Jackel találtam szembe magam.

- Hol voltál Zoey? - vont kérdőre.

- Sétáltam. - hajtottam le a fejemet.

- Sötétedés után? - förmedt rám.

- Igen. Semmi nem történt itt vagyok! - válaszoltam én is hasonló hangnembe.

- De történhetett volna! - kiabált.

- Aj Jack. Elegem van,hogy így féltesz! Nem vagyok kisgyerek. Hagyjatok élni kérlek! - szaladtam fel a szobámba és vágtam be hangosan az ajtót.

Elegem van az állandó aggodalomból és hogy csak én nem élhetek átlagos életet.

Mert már suli után is haza kell jönnöm. Nem mehetek el szórakozni soha.

S most még Lennon is haragszik rám,vagy nem tudom.
Minden olyan nehéz és bonyolult lett.
S a gondolataim is csak egy felé forogtak.
Ayden....

3.rész

Lennon Morris

Barátnőm háza elé érve már a legrosszabbakra számítottam. A világ veszélyeire tekintve mindig tartok magamnál egy paprikasprayt. Nem akartam tovább tétlenkedni, így az udvariassági szabályokat áthágva rontottam be a jól ismert házba. Mikor beléptem megdöbbenve álltam, mivel egyáltalán nem az a látvány fogadott, amire számítottam. Zoey az egyik ismeretlen alakkal folytatott párbeszédet, míg én vörös fejjel, paprikasprayt szorongatva álltam arra várva, hogy végre valaki megszólaljon. Hál' Istennek nem kellett sokat várnom. Még mielőtt túl kínossá vált volna a helyzet Jack megjelent és "szépen" feltessékelt minket Zoey szobájába.

-Itt valami nagyon nem stimmel-állapítottam meg-Egyáltalán mit keres itt?
-Azt mondta, hogy a bátyámat várja. Aztán felajánlotta, hogy ismerkedjünk meg és ennyi.

-És mi a neve?

-Ayden.

-Hmm....és a vezeték neve?

-Azt nem tudom.
Zoey arcomat kémleve vár következő kérdésemre, de csak leültem ágya szélére és gondolkodtam az egész kialakult helyzeten. A sok gondolkodás után végül megszólaltam.


-Mi van, ha ezek az alakok álnak mindennek a háta mögött. Lehet, hogy valamivel zsarolja Jack-at, sőt lehet hogy a szüleid viselkedése mögött is ők állnak.
-Lennon gondolkozz már egy kicsit normálisan! Mi közük lenne, ehhez az egészhez? Ne legyél hülye! Mégis miért zsarolnák a szüleimet vagy a Jack-et?
-Szóval már nem vagyok normális és hülye vagyok? Hát köszönöm! Na én megyek, szia!


Utolsó mondatom után kiviharzottam a házból vissza se nézve. Rettentően dühös voltam, de nem Zoey-ra, hanem magamra. Igaza volt. Hülye voltam.
Mindenkinek meg van a maga hobbija. Az enyém az íjászat. A veszekedés után egyből az erdőbe mentem gyakorolni, hogy levezessem a dühömet. A nyíl teljes pontossággal hasított a céltábla közepébe, amit még két éve tettem fel oda a teljes zavartalanság érdekébe. Mikor újra eltaláltam a cél közepét előszőr egy elismerő taps, majd egy hang hallatszódott a hátam mögül.
-Szép volt- mondta halvány mosollyal arcán.