2016. október 11., kedd

18.rész

Zoey Morgan

A ház egyszerűen csodálatos. 
Igaz eléggé kicsi de a legfontosabb az,hogy itt biztonságban vagyunk. Senki nem sejti,hogy merre is vagyunk pontosan azt pedig főleg nem gondolják,hogy Angliában. 
Gondolatmenetemből az szakított ki,hogy Ayden közelebb húzott magához. 
- Hiányoztál. - motyogta édesen álmában.
Megforuldtam a karjai között és halvány mosollyal az arcomon figyeltem őt ahogy alszik. Az arca megtört volt, nem olyan mint a tábor előtt. Ez nagyon elszomorított hiszen nem tudom mi történt ott velük. 
Egy apró puszit nyomtam az arcára majd felkeltem az ágyról és annak reményében indultam el a nappaliba,hogy rajtam kívül valaki ébren van. A nappaliból kiszűrődő hangok alapján a két jómadár pedig nagyon is maguknál vannak.
- Te fogsz a földön aludni! - morogta Aaron.
- Te fogsz a földön aludni! - kontrázott rá James.
Megráztam a fejemet és leültem a kanapéra mire felém kapták a fejüket. James diadalittasan elvigyorodott majd felém fordult.
- Zoey drága,kérlek téged mond meg ki aludjon a földön? - mutogatott maguk között.
- Miért nem alszotok egymás mellett? - kérdeztem.
- Mert nekünk csak egy egy személyes ágy jutott. - magyarázta meg Aaron.
- Akkor Aaron aludjon a földön. - rántottam vállat.
- Miért én?! - visított fel a fiú.
- James az én lelkitársam. 
Aaron összeszűkült szemekkel méregetett majd megfogott egy pohár vizet az asztalról és elindult felém. Ijedten néztem rá és védekezően magam elé tettem a kezeimet. Most komolyan le akar engem önteni? 
James a cselekedetét látván kiverte a kezéből a poharat ami hangos csörömpöléssel csattant a földön ezer apró szilánkba végződve. Minden olyan gyorsan történt. Aaron neki ugrott Jamesnek és mivel láttam,hogy a kanapé felé zuhannak amilyen gyorsan csak tudtam felálltam de ugyanazzal a lendülettel meg is csúsztam a vizes padlón és beletenyereltem a szilánkokba. 
Fájdalmasan felsikítottam és a vérző kezemre kaptam a tekintetemet. A fiúk ijedten pillantottak rám és idegesen.
- Aaron te állat. - lökött még egy utolsót James a srácon.
Nem telt el szerintem fél perc sem mire az emeleten alvók is felébredtek és lejöttek minket megnézni.
Felváltva kapkodták a tekintetüket köztem és a fiúk között. Lennon hozzám lépett és segített felállni a földről. Megnézte a tenyeremet majd hagyta,hogy Ayden vegye át a helyét aki behúzott a fürdőszobába és megmosta a kezemet.
- Ti vadbarmok! - hasított bátyám hangja a levegőben. - Mit csináltatok?
Hallottam ahogy James remegő,bűnbánó hangon elmeséli a történteket és ezután hatalmas csönd támadt.
- Ti isten csapásai! Hogy lehettek ilyen idióták? - kiabált Lennon.
Ayden eltorzult arccal mosta le a kezemről a saját véremet és miután végzett egy zsebkendőt helyezett rá. A másik kezemet megfogva húzott vissza ahol minden szempár ránk szegeződött.
- Komolyan mondom ha ez mégegyszer előfordul én agyonverlek titeket. Tőlem üthetitek egymást ott ahol akarjátok de ha kárt mertek benne okozni csupán még véletlenül is én olyat csinálok veletek amibe még én sem merek belegondolni. - közölte a fiúkkal olyan hidegen a dolgot,hogy még nekem én is kellemetlenül éreztem magam. - Hol van itt orvos? Kórház?
- Olyan csúnya? - jött oda hozzám Jack és a kezemet a kezébe véve kezdte el tanulmányozni a sebeket. 
- Mint láthatod te is szerintem nem fog itthon magától meggyógyulni.

A kórházban hamar végeztünk ugyanis alig volt pár ember. A rendelőbe Lennon kísért be mert Ayden és Jack nem szeretik az ilyen helyeket. A kezemet öt öltéssel kellett összevarrni ami nagyon kellemetlen volt de teljesen kibírható. Egy hét múlva fogják a varratokat kivenni addig is át kell majd kötözni és ha szükséges visszamenni vele az orvoshoz. Csak engem érhetnek ilyen balesetek. 
A kocsiban elől foglaltam helyet Ayden mellett aki komoly tekintettel nézte az utat. Néha-néha a kezét a combomra tette de ezt a hátul ülő Jack hangos nem tetszéssel fejezte ki. 
Miután leparkoltunk az autóval senkit meg nem várva mentem be a házba ahol legnagyobb meglepetésemre a fiúk azonnal a nyakamba ugrottak. 
Kérdéseikkel bombázva kezdtek el tolni a konyhába ahol az asztalon vacsora várt minket és terített asztal. 
- Fiúk ezt nem kellett volna. - mosolyogtam rájuk.
- Dehogynem. Ez a legkevesebb. - legyintettek.
- Ugye tudjátok,hogy én nem haragszom rátok? - kérdeztem tőlük.
Hálásan elmosolyodtak és kihúzták nekem a széket és miután leültem be is tolták. Aaron szedett nekem az ételből és elkezdte felkockázni. 
- Úristen Aaron! Nem vagyok béna. - nevettem fel. - Ne vágd fel nekem.
Erre a mondatomra Ayden és a többiek ültek le az asztalhoz. Ayden a székével közelebb jött és egy csókot nyomott az ajkaimra. Lennon velem szembe foglalt helyet és mellette Jack ült. 
Mindenki neki látott a vacsorának és amikor végeztünk a mellettem ülő barátom a desszertért nyúlt mire Aaron tágra nyílt szemekkel nézett rá.
- Hess onnan! Az Zoey sütije. - csapkodott összevissza.
- Én megosztom vele. - bújtam közelebb hozzá mire mindenki húgatni kezdett.
Ez van ilyen a szerelem. 

A szobánkba felérve Ayden a derekamnál fogva húzott magához és ajkait az enyémekre nyomta. 
Teljesen egymásnak préselődtünk és csak levegő hiányában voltunk képesek elválni egymástól.
- Végre kettesben. - súgta ajkaimra.
- Ideje volt. - mosolyogtam rá.
Féloldalas mosolyra húzta a száját és még kaptam egy rövid csókot. 
Ezután a fürdőszobába siettem és egy gyors zuhanyt vettem. Nagyon jólesett magamat áztatni a forró vízben és lemosni magamról a mai nap piszkát. A kezem miatt csak egy kézzel tudtam hajat mosni de ezt is megoldottam nehezen.
Amint végeztem visszasiettem a szobába és bedőltem az ágyba. Ayden is elment zuhanyozni és már csak annyit észleltem,hogy bedől mellém az ágyra mert ekkor magával ragadott az álom világ.


2016. október 10., hétfő

17. rész

Lennon Morris

Hosszú idő óta végre rendesen fel tudtam lélegezni. A kocsi felé rohanva azon gondolkodtam, hogy mikor fog végre felrobbanni az egész kóceráj. Bepattantunk a járműbe és amilyen gyorsan csak tudtunk elmentünk onnan. Mindenki nagyon feszült volt, Jack vezetett, mert a másik három fiú képtelen volt rá. Bár Jack is nagyon ideges volt, a keze szó szerint remegett a kormányon. Egyszer csak hátrafordultam Zoeyhoz. Nagyon foglalkoztatott valami a szöktetéssel kapcsolatban.
- Miért nem robbant fel a gránát?
- Mert az egész egy kamu volt. Nem volt igazi a gránát - szólalt meg a kormánynál Jack.
- Micsoda?! És erről mi miért nem tudtunk? - háborodott fel mögöttem James.
- Azt akartuk Jackkel, hogy hihető legyen az egész, ezért nem szóltunk - mondta Zoey fáradtan. Szép arca sápadt és koszos. Megviselte ez az egész helyzet.
 - És most mi lesz? Hova megyünk egyâltalán, mert hogy haza nem mehetünk az biztos - érdeklődtem a többiektől. Jack egy pillanatra rám nézett.
- Angliába megyünk - közölte velem. Ezer meg ezer gondolat futott végig az agyamon. Anglia? Hogy kelünk át a falon? Találkozok még a szüleimmel? És ha sikerül átjutni onnan hova tovább? Jack a kezét a lábamra simította és gyengéden megszorította. Rápillantottam, arcán láttam hogy ideges viszont az is tükröződött tökéletes arcán, hogy nem terv nélkül vág neki ennek az őrültségnek.
Újra a hátul ülő társaságra néztem akik halkan suttogtak és feltűnt, hogy Ayden egy pillanatra sem engedi el Zoey kezét.
- Akkor mindent a terv szerint kell csinálnunk. Nem kezdünk el őrül módjára szaladgálni. Ugye Zoey? - szólalt meg James.
- Miért én? - kapott a szívéhez legjobb barátnőm.
- Nem is tudom. - röhögött fel. - Maradhat a mi titkunk.
Zoey dühösen méregette a mellette ülő fiút. Nem lennék most James helyébe.
Őszintén szólva már nagyon hiányzott számomra az örökös civakodásuk. Ez az a társaság ahol mindig feltöltődöm energiával és akármilyen rossz is a napom mindig sikerül mosolyt csalniuk az arcomra. Ez az én csapatom, a családom. Ők majd segítenek nekem elfeledni azokat a szörnyű emlékeket amiket a táborban szereztem.
- Nekem nem kellene tudnom a tervről? - eszméltem fel bambulásomból.
- A lányok csak maradjanak ki ebből. - nyújtott át egy pisztolyt Aaron Aydennek.
- Igen? Akkor te mégis miért veszel részt benne? - oltottam le egy pillanat alatt.
A beszólásomat Jack és Zoey hangos nevetéssel jutalmazta míg a másik kettő fiú csak halkan kuncogott. Bár a durcás Aaron ott ült hátul így nem csodálkozom ezen.

Az út borzalmasan hosszú volt így bevallom őszintén el is aludtam a felénél. Egyszerűen csak jó volt úgy aludni, hogy tudtam nem kell semmitől sem félnem. Jack biztonságot nyújtott nekem csak a puszta jelenlétével is. Az is nyugalommal árasztott el, hogy kivilágosodott tehát reggel van.
Ahogy kinyitottam a szemem pedig az ő mosolygós arcával találtam szembe magam. Egy lágy csókot nyomtam az ajkaira és közelebb húzódtam hozzá.
- Annyira jó érzés, hogy újra itt vagy. - motyogta.
- Hol vagyunk? - kérdeztem.
- A faltól nem messze. - válaszolta. - Csak megálltunk pihenni.
- Nem kellene indulni? - húzódtam el tőle és idegesen kiszálltam az autóból.
- Ne aggódj. - követte mozdulatomat majd egy puszit nyomott a homlokomra.
Ezután pedig egyedül maradtam így szemeimmel Zoeyt kezdtem el keresni akit elég hamar meg is találtam. A tájat kémlelte így kihasználva ezt a ritka pillanatot mögé osontam és nagy lendülettel a hátára ugrottam. Az egyensúlyát elvesztette így mindketten a földön kötöttünk ki sikítás és nevetés kíséretében.
- Ismerős a helyzet Zoey! - kiabálta James.
- Esküszöm, hogy megfojtalak még a mai nap folyamán. - kiabálta vissza a barátnőm.
Értetlenül néztem rájuk majd figyelmesen hallgattam Zoeyt aki elmesélte miről is van szó. Miket meg nem tesz értem. Ő egy igaz barát..
Amikor feltápászkodtam a földről Jackhez sétáltam ugyanis Ayden Zoeyhoz sietett így nem akartam őket zavarni.
- Mi a terv? - kérdeztem Jacket.
- Neked a testvéremmel kell maradnod. Én és a fiúk elintézzük az őröket a falnál ti pedig ha jelet adunk elindultok kocsival értünk. - húzott közelebb magához.
- De Jack...mi nem tudunk vezetni. - mutattam rá a dolgokra.
- Tévedés. Zoey tud vezetni ugyanis megtanítottam neki pár dolgot amíg ti távol voltatok. - vigyorgott rám majd csókot nyomott a számra.
Bólintottam egyet majd elhúzódtam tőle mert a terv kezdetét vette.
Bepattantam Zoey mellé az autóba és lassan indultunk meg a fiúk után akik gyalog vágtak neki az útnak.
- Aggódom. - suttogta Zoey amikor megálltunk.
- Nem lesz semmi baj. - nyugtattam őt is és magamat is. Csak küldjék már azt az átkozott jelet.
Kis idő elteltével az égen egy éles fény tűnt fel és Zoey már rá is lépett a gázpedálra. A fiúk körülbelül 5 méterre voltak tőlük, de nem voltak egyedül. Egy dühös férfi szaladt utánnuk pisztollyal a kezében. Nem is gondolkodtam, mikor felkaptam egy fegyvert, kipattantam a kocsiból és lábonlőttem a fickót. Mindenki csodálkozva meredt rám.
- Ez igen kisanyám! - füttyentett James, kissé bicegve közeledett a kocsihoz.
- Azért valamire csak hasznos volt az a tábor, de mi történt veled? - kérdeztem.
- Egy golyó súrolta a lábam, de jól vagyok.
- Akkor mindenki jól van? Induhatunk? - hajolt ki Zoey a kocsi ablakán. Mindenki bólintott és elindultunk.
A fiúk beültek hátra és egy szempillantás alatt kerültünk a fal másik oldalára.
A jármű sebesen száguldott és biztos vagyok benne, hogy átléptük a sebesség határt de ott abban a pillanatban ez senkit sem zavart.
Viszont egy dolgot nem tudok kiverni a fejemből. A fiúk mit csináltak az őrökkel? Nem merem nekik feltenni ezt a kérdést. Félek a választól.

- Megérkeztünk! - jelentette ki Zoey mosolyogva.
- El sem hiszem. - nyújtottam ki végtagjaimat.
Szinte egyszerre ugrottunk ki a kocsiból és mosolyogva figyeltem ahogy Ayden Zoeyt magához húzza és egy puszit nyom a hajába. Annyira aranyosak együtt.
A házba beérve csodálkozva néztem körbe. Nem nagy lakás de otthonos.
- Figyelem! Három szoba van. Én Lennonal alszom míg Zoey Aydennel. De figyelmeztetlek ha rosszat hallok megfosztalak attól a bizonyos szerszámodtól mint egy jó testvér. - nézett fenyegetően Aydenre. - Nos fiúk...ti pedig együtt.
- Mi?! - visított fel Aaron.
James idegbeteg módjára kezdett el rohangálni a nappaliba a hírt meghallva és én mint egy remek legjobb barátnő észrevétlenül kiraktam a lábamat így pontosan Zoey előtt esett el.
- De ismerős szituáció. - pacsizott le velem Zoey.
- Ez most fájt. - kelt fel James nyögdécselve a fölről.
Miután kiröhögtük magunkat boldogan indult el mindenki a szobájába és már beakartam csukni az ajtót,hogy Jackel lehessek de Zoey két utazótáskát tett le elém.
- A tiéd és a bátyámé. Tudod én is tudom használni a nagy fát. - kacsintott majd besietett Ayden mellé a szobájába.
A szoba ajtót becsuktam magunk után miután bepakoltam a táskákat és levetődtem Jack mellé az ágyra.
Szorosan magához húzott és belélegeztem férfias illatát. Így nyomott el mindkettőnket az álom. Békében és nyugalomban.



2016. szeptember 23., péntek

16.rész

Zoey Morgan

Fájdalom.
Ez az egy érzelem van bennem amióta az életemből két fontos személy is kilépett. 
Nem tudom feldolgozni ezt az egész helyzetet. Azt,hogy nem beszélhetek Lennonal akkor amikor én akarok és nem csókolhatom meg Aydent akkor amikor én akarom. Egyszerűen borzalmas számomra ez az egész.
Egyedül Jack az aki egy kis lelket tud önteni belém. Mindketten ugyanazon megyünk át. Elvesztette a legjobb barátját és a szerelmét. Erősnek mutatja magát mindenki előtt de én látom,hogy hiányzik neki Lennon.
Sűrűn hallom ahogy álmában a nevét mondogatja és nem is önmaga. Tényleg szereti Lennont.
Aaron és James is nehezen viseli a dolgot hiszen a mi kis csapatunk csonka lett. Amikor találkozunk sem olyan minden mint régen. Négyen nem tudunk olyan jót beszélgetni és mindenkinek csak a tervemen jár az esze. Megszakad a szívem. Candacet és Mirtillt is besorozták a katonai táborba a diákok nagy örömére.
Hiszen most ők is megtudják milyen az amikor valakit megaláznak. Itt nem ők lesznek a menő,gazdag lányok akiktől mindenki fél. Ugyanolyan besorozott katonák ők is.

- Nem sokára ott vagyunk! - jelentette ki Aaron aki éppen vezetett.
- Még mindig nem értem,hogy honnan tudtátok megszerezni a pontos címet. - mosolyogtam rájuk.
- Vannak kapcsolataink! - vigyorgott rám Jack.
- 2 hónapig szenvedtél Zoey drága. - bökött oldalba James minek hatására felsikítottam.
- Ne bántsd a testvéremet te fiú. - kelt a védelmemre Jack.
Hirtelen a kocsi lefékezett és nem messze tőlünk megpillantottam egy hatalmas épületet amit egy magas drótkerítés vett körül. Megérkeztünk.
A kocsiból szinte azonnal kipattantam de nem tudtam sokat haladni ugyanis Aaron teste az utamat állta. 
- Mi a baj? - néztem fel rá.
- Tudom jól,hogy mióta várod ezt de nem csinálhatsz hülyeséget. - intett le. - James veled megy.
- Miért én? Ha valami baja esik akkor Jack és Ayden is a fejemet veszi! - ijedt meg James.
- Te vagy a legerősebb közöttünk. - felelte Jack.
- Na meg a leghelyesebb. - túrt bele a hajába mire Jack tarkón csapta.
Fájdalmasan felszisszent majd mellém állt és a tervem alapján elindultunk. 
A hatalmas kapuhoz érve Aaron elővette a hangtompítós pisztolyát és a lakatot egy laza mozdulattal szétlőtte. Elismerően néztem rá de nem volt időm sokáig bámulni őt mert James már húzott is maga után egyenesen az épülethez ahol a falnak simultunk.
- Látod azt a kis házat? Nekem oda be kell néznem! - suttogtam neki.
- Nem kell benézned. - válaszolt némán.
Megráztam a fejemet de amint megláttam Lennont ahogy felül abban a házban egyszerűen nem volt többé maradásom. 
Eszeveszetten kezdtem el futni felé és igazán meglepett ahogy valaki hátulról a földre taszított. 
- Szép darab vagy mondhatom. - jelent meg felettem egy nagy darab fickó.
- Az lehet, de nem magának. - hallottam meg James hangját és a fegyverét elővette amivel már le is ütötte. 
A földről felsegített majd ijedten forgatott körbe valami sérülést keresve rajtam de nem látott semmit ugyanis nem sérültem meg.
- Menjünk már! - rángattam meg a karját és az ablakhoz húztam. 
Amint bepillantást nyertem a helységbe boldogan kopogtattam be az ablakon mire Lennon meglepetten nézett vissza rám és a szemét dörzsölgetve pislogott. Itt vagyunk Lennon nem álmodsz.
- Gyere! - súgta James mire az ajtóhoz rohantam és már Lennon karjaiba is vetődtem.
- Tényleg eljöttél! - nevetett fel és erősen magához szorított.
- Megígértem. - húzódtam el tőle. 
- Na induljunk meg lányok. - rontotta el a pillanatot James ezért Lenonnal meglehetősen csúnyán néztünk rá. 
A kis épületből kilépve még boldogabb lettem mint eddig voltam. A mosolyom csak még szélesebb lett amikor Ayden alakját láttam közeledni Jack és Aaron oldalán. 
- Haver. - ütögette meg a hátát Aaron amire Ayden is felnézett. A tekintetét egyből rám szegezte és láttam rajta a megkönnyebbülést.
Aranyosan elmosolyodott és a lépteit megszaporázva lépett oda hozzám és az ölelésébe vont. Ajkait rögtön az enyémekre nyomta és csak azután váltunk el egymástól miután elfogyott a levegőnk. 
- Remélem nem csak álmodom. - simított végig hosszú hajamon.
- Nem,nem álmodsz.
A pillanatunkat egy hangos kiabálás szakította félbe minek hatására összerezzentem. Elhúzódtam Aydentől és picit taszítottam rajta,hogy meneküljön de ő megfogta a kezemet és húzni kezdett maga után. 
A kapu előtt pár méterre azonban valaki hátulról megfogta a derekamat és elszakított tőle. 
Lebuktunk.
- Itt maradtok. Mind a hatan! - kiabálta az a katona aki először is a földre terített. 
- Te pedig Smith ne merj közelebb jönni mert nem érdekel,hogy ki ő lelövöm. - üvöltött Mr.Wyatt mellőlem minek hatására Ayden szemében a félelem csillant meg. 
A lábamat felemeltem és egy jól irányzott mozdulattal tökön rúgtam a mögöttem álló személyt és a kabátomból elővettem egy gránátot.
- Senki ne mozduljon! - kiáltottam.
Mr.Wyatt ijedten nézett rám majd egy kézmozdulattal jelezte a katonáknak,hogy ne jöjjenek közelebb. 
- Ha eldobod te is meghalsz Morgan. Ne légy hülye. - mondta nyugodt hangon. 
- És ha képes vagyok feláldozni magam értük? - hátráltam óvatosan. - Mi most elmegyünk innen maga pedig nem fog semmit tenni.
- Amikor a választás után utánam jöttél is láttam,hogy nem fogod könnyen feladni. Nem mentek sehová! Nincs visszaút!
- Indítsd a kocsit Aaron! - fordultam hátra. - Ayden te pedig menj ki a többiekhez. - mutattam Jackre.
Mindannyiuk arcán döbbenetet és féltést láttam. Féltek,hogy mi lesz. 
- Nem hagylak itt! - simította kezét a derekamra Ayden. 
- Jaj de aranyosak vagytok..felrobbantok együtt? - gúnyolódott Mr.Wyatt.
- Itt egyedül maga fog felrobbanni a dühtől,hogy megszökünk erről a helyről! - vicsorgott rá Ayden.
A kocsi zúgását ahogy meghallottam kihúztam a gránát kihúzó szálát és eldobtam. Mindenki elsietett az ellenkező irányba majd lehasaltak a fölre azt gondolván hiába futnak egyszerűen innen nincs menekvés.
Ugyan ebben a pillanatban Ayden maga előtt tolni kezdett és rohantunk.
Ha tudnák az igazat.....