4.rész

Zoey Morgan

Ahogy Lennon kiejtette a száján a kérdését,még jobban összezavarodtam.

Kik ők és miért zsarolnák a bátyámat és a szüleimet?

Igen,elég veszélyesnek látszanak,de nem hiszem,hogy ezt tennék.

Erre a kérdésre nem lehetett normális választ adni. Így egy kicsit kikeltem magamból. Lehet durva voltam..de Lennon is ilyen lenne a helyemben.

Teljesen tehetetlen voltam,és a helyzetemen nem könnyített az sem,hogy a barátnőm csak így kirohant a szobámból.

Nagyot sóhajtva rogytam le a földre s temettem arcomat kezeimbe. Ezt most nagyon elrontottam.

Odakint már kezdett sötétedni és ilyenkor már nem nagyon járkálhatok az utcákon.

De aggódtam Lennon miatt,és mivel a telefonját sem vette fel tudtam,hogy utána kell mennem.

Hangtalanul nyomtam le az ajtóm kilincsét s mielőtt kiléptem volna a folyosóra óvatosan szétnéztem.

De mivel nem volt senki a környéken így kiléptem.

Hangokat hallottam a konyhából. Gondolataim szerint Jack és Ayden beszélgetnek.

Ez számomra jó dolog mivel így nyugodtan vehetem fel a cipőmet és mehetek ki.

Sikeres akcióm után egy dolog jutott eszembe.

Hol keressem Őt?

Otthon biztosan nincs. Mert akkor felvette volna a telefonjukat.

Így első ötletem a kis park volt ahol régebben voltunk.

Elindultam és az emlékeinken gondolkoztam.

Mindig kint voltunk és beszélgettünk. A fiúkról,a sminkekről,a ruhákról. De Jack ilyen durva lett mint most jelenleg és nem engedett el sötétedés után sehová. Sőt mindig otthon kellett lennem és kell is.

Csalódott lettem,ahogy megpillantottam az üres parkot. Nincs itt.

Nagyot sóhajtva túrtam bele hajamba és vártam az újabb ötletet a fejemben.

Hirtelen eszembe jutott egy ötlet. Az erdő. Talán ott van.

Amikor megfordultam tengelyem körül egy hatalmasat sikítottam.

Mögöttem ugyanis ott állt Ayden.

- Ma már másodjára. - fogta be a fülét.

- Talán nem sikítoznék ha nem úgy közlekednél,mint egy szellem. - vontam vállat.

- Mit keresel ilyenkor kint? Nem lenne szabad kint lenned. - nézett órájára a fiú.

- Mintha lenne bármi akadálya,hogy kint legyek. - legyintettem.

Már épp indultam,hogy kikerülöm amikor megfogta a karomat.

- Na most pedig elkísérlek a házatokhoz. - mondta.

- Nem kell. Nagy vagyok már. - vágtam rá egy grimaszt.

- Nekem mégis csak jobb lesz a lelkiismeretem ha én viszlek el innen. Nem neked való Aberystwyth ilyen későn. - mosolyodott el.

S elindult a házunk irányába. Én pedig csak néztem utánna s valami azt súgta,hogy jobb ha követem Őt.

Olyan biztonság érzetem volt ha vele voltam.

Pedig alig ismerem még..

- Honnan tudtad hol vagyok? - kérdeztem tőle ahogy beértem.

- Hazafelé tartottam amikor megláttalak. - felelte.

- Öhm..értem. - motyogtam halkan.

Az út csendesen telt. Csak annyit tudtam meg,hogy a bátyámmal nagyon jó kapcsolatban van és hogy a szüleivel de főleg apukájával nagyon jó viszonyt ápol.

- Itt vagyunk. - jelentette ki.

- Akkor jó éjt. - intettem egyet bénán.

- Jó éjt. Még majd találkozunk. - tette zsebre kezeit.

Ahogy beértem a házba még figyeltem ahogy elmegy.

A nappaliban pedig a dühös Jackel találtam szembe magam.

- Hol voltál Zoey? - vont kérdőre.

- Sétáltam. - hajtottam le a fejemet.

- Sötétedés után? - förmedt rám.

- Igen. Semmi nem történt itt vagyok! - válaszoltam én is hasonló hangnembe.

- De történhetett volna! - kiabált.

- Aj Jack. Elegem van,hogy így féltesz! Nem vagyok kisgyerek. Hagyjatok élni kérlek! - szaladtam fel a szobámba és vágtam be hangosan az ajtót.

Elegem van az állandó aggodalomból és hogy csak én nem élhetek átlagos életet.

Mert már suli után is haza kell jönnöm. Nem mehetek el szórakozni soha.

S most még Lennon is haragszik rám,vagy nem tudom.
Minden olyan nehéz és bonyolult lett.
S a gondolataim is csak egy felé forogtak.
Ayden....

3.rész

Lennon Morris

Barátnőm háza elé érve már a legrosszabbakra számítottam. A világ veszélyeire tekintve mindig tartok magamnál egy paprikasprayt. Nem akartam tovább tétlenkedni, így az udvariassági szabályokat áthágva rontottam be a jól ismert házba. Mikor beléptem megdöbbenve álltam, mivel egyáltalán nem az a látvány fogadott, amire számítottam. Zoey az egyik ismeretlen alakkal folytatott párbeszédet, míg én vörös fejjel, paprikasprayt szorongatva álltam arra várva, hogy végre valaki megszólaljon. Hál' Istennek nem kellett sokat várnom. Még mielőtt túl kínossá vált volna a helyzet Jack megjelent és "szépen" feltessékelt minket Zoey szobájába.

-Itt valami nagyon nem stimmel-állapítottam meg-Egyáltalán mit keres itt?
-Azt mondta, hogy a bátyámat várja. Aztán felajánlotta, hogy ismerkedjünk meg és ennyi.

-És mi a neve?

-Ayden.

-Hmm....és a vezeték neve?

-Azt nem tudom.
Zoey arcomat kémleve vár következő kérdésemre, de csak leültem ágya szélére és gondolkodtam az egész kialakult helyzeten. A sok gondolkodás után végül megszólaltam.


-Mi van, ha ezek az alakok álnak mindennek a háta mögött. Lehet, hogy valamivel zsarolja Jack-at, sőt lehet hogy a szüleid viselkedése mögött is ők állnak.
-Lennon gondolkozz már egy kicsit normálisan! Mi közük lenne, ehhez az egészhez? Ne legyél hülye! Mégis miért zsarolnák a szüleimet vagy a Jack-et?
-Szóval már nem vagyok normális és hülye vagyok? Hát köszönöm! Na én megyek, szia!


Utolsó mondatom után kiviharzottam a házból vissza se nézve. Rettentően dühös voltam, de nem Zoey-ra, hanem magamra. Igaza volt. Hülye voltam.
Mindenkinek meg van a maga hobbija. Az enyém az íjászat. A veszekedés után egyből az erdőbe mentem gyakorolni, hogy levezessem a dühömet. A nyíl teljes pontossággal hasított a céltábla közepébe, amit még két éve tettem fel oda a teljes zavartalanság érdekébe. Mikor újra eltaláltam a cél közepét előszőr egy elismerő taps, majd egy hang hallatszódott a hátam mögül.
-Szép volt- mondta halvány mosollyal arcán.

2.rész

Zoey Morgan

Lennontól elbúcsúzva az irányomat hazafelé vettem.

Megígértem a bátyámnak,hogy egyedül nem megyek sehová.

Nem tudom mi ez a rendkívüli szabály,de ez Őt megnyugtatja.

Sokszor érzem azt,hogy Jack több mindent tud a múltunkról,mint én.

Nem gondolom véletlennek,hogy mindig én zavarom meg a szüleimmel folytatott párbeszédét.

Annyi kérdésem lenne feléjük. De akárhányszor felhozom ezt a témát idegesen elküldenek.

Annyira elmerültem a saját gondolataimban,hogy azt sem vettem észre,hogy már az előszobában állok.

Sóhajtva vettem le a bakancsomat és akasztottam fel a fekete sálamat a fogasra.

A szobámba felérve becsuktam az ajtót és éppen elakartam rakni a hátizsákom amikor is léptek ütötték meg a fülemet. De Jack és a szüleim sincsenek itthon.

Az ajtómhoz rohantam amit azonnal kulcsra is zártam a kulcsot pedig a zsebembe raktam.

Óvatosan a kulcslyukhoz hajoltam és kinéztem.

Elég volt a kabátot megpillantanom rögtön felismertem a tulajdonosát. Az egyik fura személy.

A mobilomat felkapva hívtam Lennont akit megkértem,hogy azonnal jöjjön ahogy csak tud.

Nem lehettem gyáva. Ki kell mennem innen és megkérdezni ezt az embert,hogy ki és mit keres a házunkba mikor csak én vagyok itthon.

A terv gyorsnak és egyszerűnek tűnt azonban mégis felsikítottam ahogy az ajtómba ott állt az említett személy.

- Ne félj Zoey. Nem akarlak bántani. - intett felém.

- Honnan lehetnék ebben olyan biztos? - kérdeztem remegő hangon.

- A bátyád haverja vagyok. A nevem Ayden. - rántott vállat.

- Hogy jutottál be a házba? Miért vagy itt? - érdeklődtem.

- Jack engedett be nem régen. Azt mondta várjam meg mert te majd jössz haza. - felelte lazán.

- Ez logikus. - bólintottam.

- Nem akarsz egy kicsit jobban megismerkedni? - vonta fel fél szemöldökét. - Ha már úgyis eljövök ide párszor,mivel jóban vagyok a testvéreddel.

- Lehet róla szó. - mondtam halkan.

Szó nélkül fordult meg s indult le a nappaliba és én szintén szó nélkül követtem Őt.

Nem tudom mit gondoljak. Csak nem lehet veszélyes ha Jack egyik barátja.

A helyzet mégis frusztráló volt,hogy ülünk egymással szemben és csak némán nézzük egymást.

Így nekem kell megtörnöm a csendet.

- És mikor ismerted meg a bátyámat? - tettem fel első kérdésem.

- Régen. - válaszolt szűkszavúan. - Hol szoktál lenni a szabadidődben?

- Ez nagyon sok mindentől függ. - válaszoltam.

- Mitől? - faggatózott.

- Kedvemtől,társaságtól.

Igazából magam sem tudom eldönteni,hogy mi lepett meg jobban. Az,hogy ilyen személyesek a kérdései. Vagy az,hogy Lennon vörös fejjel egy paprikasprayt szorongatva a következő másodpercben érkezett meg.

Értetlen arccal nézett szét majd kettőnkön akadt meg a tekintete.

- Szia. - köszöntöttem megkönnyebbülten.

- Szia Zoey. - intett felém.

- Sziasztok. - lépett be a következő pillanatban Jack is és kezet fogtott a szemben ülő személlyel.

A szemével végig mért majd egy morgással felküldött engem Lennonal az emeletre.

A barátnőmmel csendesen baktattunk fel és tudtuk,hogy rengeteg megbeszélni valónk lesz a szobámba.

Nem tudok semmit. Hogy mi ez az egész. Hogy Jack miért lett ilyen velem. És mindenkivel.

De ezt kifogom deríteni. Mert ez nem normális állapot. És a szemem előtt van még egy fontos kérdés.

Mi van akkor ha nem a három fiú tehet arról,hogy Jack ilyen lett? Más oka van? És ez az Ayden is egy hatalmas kérdőjel még.