10.rész

Zoey Morgan

Egész délután csak azon gondolkoztam,hogy mekkora idióta is vagyok pontosan. Miért kell nekem mindent túlreagálnom? Ayden végülis semmi rosszat nem mondott nekem én mégis felkaptam a vizet. Nem ennyire idióta még én sem lehetek.

Gondolataimból egy éles női sikítás ragadott ki ami nem messze tőlem jött. A pánik elhatalmasodott rajtam és csak most vettem észre,hogy tulajdonképpen besötétedett. Elakartam szaladni de a lelkiismeretem nem engedte. Segítenem kellett azon aki bajba keveredett.

Óvatosan közelítettem meg a sikátor bejáratát amikor is egy kéz megragadta a derekamat és számra tapasztotta kezét és a következő pillanatban pedig elrántott onnan.

- Shh csak én vagyok az James. - suttogta.

- Megőrültél? A szívbajt hoztad rám. - mondtam neki idegesen.

- Én őrültem meg? Te akartad magad megöletni nem én. - emelte fel védekezően a kezeit.

- Én nem akartam magam megöletni. Csak segíteni egy bajba jutottnak. - tettem csípőre a kezem.

- A nő már nem él. - felelte majd megragadta a kezem és elkezdett húzni.

Honnan tudja,hogy nem él? Annyira biztos benne. Ez pedig még nagyobb félelmet keltett bennem.

Egészen addig csendben követtem őt amíg ki nem értünk a már számomra is ismerős útra.

- Honnan tudod James? Honnan? - kérdeztem.

- Azt,hogy nem él? Onnan Zoey,hogy nem abban a világban élünk amit te hiszel. Csak mindenki megakar óvni téged. És ha Jack megtudja,hogy ennyit elmondtam neked akkor holnapra már én sem fogok élni. - felelte. - Nem beszélve Aydenről ha megtudja. - tette hozzá halkan.

- Nem mondok neki semmit. Csak mesélj nekem többet. - torpantam meg.

- Nem lehet. - mondta.

Másnap délelőtt úgy döntöttem,hogy átmegyek Lennonhoz és elmesélem neki a történteket. Benne megbízom és tudom a titkom nála titok marad.

De amikor bekopogtattam az ajtón nem ő nyitott ajtót hanem az anyukája ami még nem is lett volna furcsa de ahogy meglátott engem a mosoly lehervadt az arcáról.

- Jónapot Mrs. Morris. - mosolyogtam rá kedvesen. - Lennon itthon van?

- Igen. De nagyon beteg és nem szeretne senkit sem látni. - válaszolt.

- Beteg? Mi a baj? - kérdeztem aggódva.

- Tüdőgyulladás.

- Megmondaná neki,hogy hívjon majd fel? És,hogy gyógyuljon meg minél hamarabb.

- Persze. - bólintott és rám csukta az ajtót.

Szomorúan indultam el hazafelé. Nem értettem,hogy Lennon miért nem akar látogatókat fogadni. Hiszen amikor valamelyikünk beteg mindig elmegy hozzá a másik és ott van vele. De most egyszerűen nem kíváncsi senkire. Mrs. Morris reakciójából ítélve pedig legfőképpen rám nem kíváncsi. Hirtelen a zsebemben elkezdett rezegni a telefonom. Egy SMS-em érkezett.

"Szia! Tudnánk találkozni a park mellett? Úgy fél óra múlva? A."

Ez a kis üzenet magam sem tudom miért de megmelengette a szívemet. Jól esett.

Nem is gondolkoztam sokat már írtam is neki a választ azzal egy időben pedig indultam is a találkozó helyre.

- Szia Ayden - léptem oda hozzá szégyenlősen.

- Zoey. Látom te is hamarabb ideértél. - vakargatta meg a tarkóját.

- Igen. Figyelj tudom mit akarsz mondani. - hajtottam le a fejem.

- Tényleg? - lepődött meg.

- Hát gondolni való. Azt,hogy én vagyok a világ leghisztisebb teremténye. - nevettem fel kínosan.

- Nem pont egyre gondolunk. Én azt akartam neked mondani,hogy sajnálom a tegnapit. Lekezelő voltam és nem érdemelted meg. - nézett mélyen a szemeimbe. - Ráadásul ha James nincs jókor jó helyen még bajod is esett volna.

- Elmondta neked? - kérdeztem.

- Persze. De ne beszéljünk többet erről. - legyintett.

Óvatosan elmosolyodtam és átöleltem. Legalább ő itt van nekem akkor amikor mások nem tudnak velem lenni. Legyen szó betegségről vagy éppen fontos dolgokról. Néha elszomorított a tudat, hogy mennyire megváltozott az életem amióta Jack ezekkel a fiúkkal barátkozik. De mára már örülök mivel akkor nem ismerhettem volna meg ezt a csodás embert aki jelenleg is féltően ölel át. Szerencsésnek mondhatom magam. Azt hiszem..

2 hét múlva

Kereken 2 hét telt el azóta amióta Lennonal nem beszéltem. Hiába próbáltam elmenni hozzájuk nem tudtam. Hiába próbáltam hívni vagy kinyomott vagy egyszerűen fel sem vette nekem a telefont.

De ma már itt van iskolába így tudok majd vele beszélni. Ha ő is akar.

Bár abból ítélve,hogy rám sem néz gondolom a válasz teljesen egyértelmű. Egész nap csak egyedül ült ha pedig odaakartam menni hozzá egyszerűen csak elszaladt.

Ebédszünetben Ayden mellett foglaltam helyet aki mindenféle vicces dologgal akart felvidítani. Kevés sikerrel. Végig azt mondogatta nekem,hogy Lennon biztos csak hangulatember nem kell vele foglalkozni majd megbékél. De én ismertem őt. Lennon korántsem ilyen. Valamivel vagy nagyon megbánthattam vagy nem akar nekem elmondani valamit. Biztos ez lehet az oka.

- Kérünk minden diákot a tornaterembe! Köszönjük. - hallottuk meg a sulirádióba imádott igazgatónk hangját.

- Vajon mit akarhat? - néztem Aydenre.

- Fogalmam sincs de ha nem megyünk be nem is tudjuk meg. - mosolygott rám.

Mosolyogva bólintottam neki és elindultunk a tornaterem felé.

Rengeteg diák özönlött be a nagy terembe de mivel még az elején érkeztünk jutott hely a hátsó sorban. Jackék is követték a példánkat így én Jack és Ayden között foglaltam helyet.

Mikor minden diák megérkezett belépett az igazgató mire hatalmas csend lett. De nem volt egyedül. Egy ismeretlen férfi is szorosan a nyomába lépkedett. Nem is húzták sokáig az időt mire az ismeretlenbelekezdett a mondandójába.

- Sziasztok! Én Sebastian Wyatt vagyok. Azért jöttem el ma hozzátok, mert Doyl kormányzó megkért, hogy hívjam fel a figyelmeteket a hazánkban és más országokban lévő helyzetre. Mint tudjátok nagy áldozatok árán teremtettük meg a Földünkön a békét. Azonban mostanság egy igen csak figyelemre méltó problémával állunk szemben. Újabb háborús helyzetek alakultak ki világszerte és hazánk megóvása érdekében a kormányzó parancsára minden városból, faluból és más településből elviszünk tíz fiatalt katonának és harcolniuk kell, ha a haza védelme ezt kívja. Fele-fele arányban toborozzuk a katonákat. Lesznek lányok és fiúk. Természetesen lehet önként jelentkezni és ezzel megóvhatjátok barátaitokat, diáktársaitokat a besorozástól, viszont ha nem lesz önként jelentkező neveket fogunk húzni. Kaptok gondolkodási időt kedves tanulók. Pontosan egy hét múlva ugyan itt találkozunk. Viszlát! - közölte velünk szárazon majd amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is ment.

A teremben pedig megfagyott a levegő. Jack és Ayden mindketten rám néztek de nem tudtak sokáig figyelni mert felpattantam a helyemről és kiszaladtam az udvarra.

Az eső hirtelen szakadni kezdett de ekkor megpillantottam egy alakot..Lennon.

- Héé Lennon. Mit tettem? Miért nézel engem levegőnek? - kérdeztem tőle.

- Sajnálom Zoey. - felelte.

- Mit sajnálsz? Figyelj ha megbántottalak azt őszintén sajnálom.

- Nem miattad van ez Zoey. Miattam.

- Nem értelek.

- Nem tudom folytatni ezt tovább. A kettőnk barátságát. - fordult meg így már láthattam sajnálkozó tekintetét.

Nem tudtam mit reagálni erre a kijelentésére. A lábaim egész egyszerűen felmondták a szolgálatot és lerogytam a földre. Miért történik ma ez? Miért ilyen szörnyű ez a nap? Először a katonaság,most pedig elvesztettem a legjobb barátnőmet.

Karokat éreztem magam körül ami megakadályozta,hogy tovább gondolkodjak. Az egésznapi feszültség kijött rajtam és a könnyeim mint a zápor úgy ömlöttek. Elkeveredve az arcomon az eső hűs cseppjeivel.

- Zoey. Nem maradhatsz itt. - suttogta Ayden a fülembe.

Abban a pillanatban pedig felkapott az ölébe és úgy vitt el egészen a tornateremig ahol már csak mi ketten voltunk. 

- Mi lesz Ayden? Katonaság? Mi lesz ha kihúznak minket? Téged,Jacket,Lennont vagy engem? Mi lesz akkor velünk? 

- Figyelj rám Zoey. - szorított magához. - Hatalmas ez a suli. Annyira kevés az esélye,hogy pont minket húznak ki. Nem lesz semmi baj,érted? Rengeteg diák jár még ide rajtunk kívül. 

Lágyan eltolt magától és a szemeimbe nézett. Még levegőt is elfelejtettem venni amikor tudatosult bennem,hogy az arca milyen közel is van az enyémhez. A távolság pedig egyre csak csökkent amikor is..

- Ti meg mi a fenét csináltok? 

9.rész

Lennon Morris

Természetesen nem Jackhez mentem. Elegem volt az egész helyzetből. Úgy voltam vele míg van szabad akaratom addig azt csinálok amit szeretnék és a Jackkel való beszélgetés nem volt a terveim között. Lehet, hogy tetszik, de erre a beszélgetésre még nem álltam készen.
Az erdő felé vettem az irányt. Eljött egy pillanat mikor azt se tudtam hol vagyok és bevallom egy kicsit be is pánikoltam, pedig az erdőt úgy ismertem, mint a tenyeremet. Próbáltam kiutat találni, sikertelenül. Már lejártam a lábam, de hirtelen fényes épületek jelentek meg előttem. Valamilyen táborszerűség lehetett. Iszonyatosan nagy területen helyezkedett el, közelebb merészkedtem és ezután olyan dolgok történtek, amit reméltem, hogy sosem kell végignéznem. Két szekrénynagyságú férfi lépett ki az ajtón és egy szegényes öltözetű nőt vonszoltak maguk után. Az egyik fickó letérdeltette és a másik egyenesen az asszonyra célzott. Iszonyatos sikítás tört fel torkából. Durr. Meghalt. A szemem láttára ölték meg. Nagy erőfeszítések árán sikerült visszatartanom a feltörekvő ordítást. A kezemet a számra szorítottam, a szememből patakokban folytak a könnyek. Óvatosan visszaszaladtam az erdőbe és csak futottam ahogy a lábam bírta. Ismerős környékre értem, átszaladtam a vámhídon, hallottam a patak csobogását. Hirtelen elcsúsztam a vizes talajon és a patak medrében találtam magam. Esés közben beverhettem a fejem valamibe, mert alig értem a vízhez elveszítettem az eszméletem és csak a nagy sötétségre emlékszem.
Amikor magamhoz tértem azt se tudtam ki vagyok. Iszonyúan fájt a fejem és nagyon fáztam, mivel félig a patakban voltam. Nehezen sikerült állásba parancsolnom magam. Alig bírtam elvonszolni magam a házunkig és mikor végre megérkeztem szinte szó szerint be estem a házba. Édesanyám azonnal rohant hozzám amikor meghallotta, hogy haza értem. Kétségbe esett tekintettel mért végig, beszélt hozzám, de nem értettem mit mond. Próbálkozásom a beszédre sikertelen volt, kiszáradt a szám és egy hang se jött ki a torkomon. Még mindig a látottak hatása alatt álltam. Anya a fürdőbe vitt és a forró vizes kádba terelgetett. Egy órán keresztül aludtam nyitott szemmel a kádban, amiben a víz sajnos elég hamar kihűlt. Ezután pizsamába bújtam. Anya hozott be nekem meleg teát, nagyon jól esett a törődése. Nem kérdezett ezután semmit csak magamra hagyott, hogy tudjak aludni. Életem egyik legszörnyűbb éjszakája volt. Ha nem a köhögő roham tört rám akkor a szörnyű este emlékei fészkelték be magukat a fejembe.
Másnap anyám áthívta a háziorvosunkat, mert nem akart abba maradni a köhögésem és be is lázasodtam. Azt mondta a doki,hogy tüdőgyulladásom van és sokáig ágyban kell maradom. Természetesen nem bántam, hogy otthon kellett maradnom, sőt örültem is az ágyban maradás lehetőségének. Zoey sokszor próbált eljönni hozzám, de megkértem anyát, hogy ne engedje be őt. Nem akartam senkit sem látni, főleg őt nem. Előtte nem tudtam volna eltitkolni amit azon az este láttam, már pedig én elakartam titkolni mindenki elöl.
A lehető leghosszabb ideig próbáltam nem menni iskolába, de két hét után anya megelégelte és nagy bánatomra nem tudtam eljátszani, hogy még beteg vagyok, így kénytelen voltam suliba menni.
Egész nap sikerült elkerülni mindenkit akit elakartam. Viszont az ebészünet előtti óra utolsó felében a sulirásióba bemonták, hogy minden diákot kérnek a szünetben a tornaterembe.
A diákok nagy része már jelen volt, az utolsók között érkeztem. Körülbelül egy perc telhetett el mikor megjelent az igazgató jobbján egy ismeretlen férfival. A fickó alacsony és kövér testalkatú. Hájtól húrkázodó tokája csak úgy csüngött, a fején csak nyomokban lehetett látni hajat, a tetejében még a fogai sárgák voltak. Szájszag és dohány keverékétől bűzlött, amit az első sorban nagyon is éreztem. Elegáns öltönyt és nadrágot viselt, de a hónaljánál izzadság folt ütött át. Hányingerem volt attól az embertől. Aztán lassan a tanulók felé fordult és belekezdett mondandójába.
- Sziasztok! Én Sebastian Wyatt vagyok. Azért jöttem el ma hozzátok, mert Doyl kormányzó megkért, hogy hívjam fel a figyelmeteket a hazánkban és más országokban lévő helyzetre. Mint tudjátok nagy áldozatok árán teremtettük meg a Földünkön a békét. Azonban mostanság egy igen csak figyelemre méltó problémával állunk szemben. Újabb háborús helyzetek alakultak ki világszerte és hazán megóvása érdekében a kormányzó parancsára minden városból, faluból és más településből elviszünk tíz fiatalt katonának és harcolnik kell, ha a haza védelme ezt kívja. Fele-fele arányban toborozzuk a katonákat. Lesznek lányok és fiúk. Természetesen lehet önként jelentkezni és ezzel megóvhatjátok barátaitokat, diáktársaitokat a besorozástól, viszont ha nem lesz önként jelentkező neveket fogunk húzni. Kaptok gondolkodási időt kedves tanulók. Pontosan egy hét múlva ugyan itt találkozunk. Viszlát!
Te szentséges ég...

8.rész

Zoey Morgan

Mosolyogva ültem a kanapén és a mai délutánra gondoltam amit Aydennel töltöttem.

Egyszerűen csodálatos volt. Jobban megismertem és ha ennyi idő után mondhatom akkor azt hiszem nem közömbös számomra. Eddig is éreztem valami különleges dolgot kettőnk között de ezek után kijelenthetem, hogy jól gondoltam. De nem volt időm sokáig gondolkozni, mert hirtelen Jack vetődött le mellém idegesen.

- Jack. Veled meg mi történt? - kaptam rá a tekintetem.

- Nem akarlak terhelni. - vont vállat.

- Nem terhelsz semmivel. - ráztam a fejem. - A húgod vagyok.

- Tetszik nekem Lennon. Ma pedig bevallottam neki és lekoptatott. - sóhajtott.

Nem tudtam mit mondhatnék neki ilyen helyzetben. Szorosan megöleltem amit rögtön viszonzott.

Most mellette kell lennem. A bátyám, ha én nem támogatom akkor ki fogja?

Szombat délután van.

Türelmetlenül csengettem be Lennonék házába. Lehet, hogy mérges vagyok de vele is beszélnem kell. Az ő szemszögét is meghallgatom.

Nem telt el sok idő mire kinyílt az ajtó és ott állt a barátnőm.

- Tudom mit tettél Lennon. - kezdtem köszönés nélkül.

- Gyere be. - sóhajtott.

Tettem amit mondott. Nem lett volna jó ezt az ajtóban megbeszélni.

A cipőmet lerúgtam magamról és követtem Lennont a jól ismert úton.

- Gondolom Jack elmondta. - jelentette ki mire bólintottam. - Én nem tudom mit érzek. Egyszerűen tudod te is, hogy viselkedett velem. Nem tűnt úgy mint aki kedvel és csak úgy szerelmet vall. Nem könnyű ez nekem.

- Miért gondolod azt, hogy neki könnyű? Neki sem az. Lazának tűnik de közben én látom otthon, hogy milyen. Már régóta észrevettem, hogy tetszel neki. - feleltem higgadtan.

- Ő ezt érzi, én nem. Sajnálom. - suttogta.

- Ne mond már ezt nekem. Látom rajtad is és ne tagadd le. Ha a közelében vagy elpirulsz és dadogni kezdesz. - ráztam meg a fejem. - Legalább nekem ne tagadd Lennon.

- Igen ez így van. Van valami furcsa érzés a gyomromban olyankor. - dörzsölte meg az arcát.

- Azt úgy hívják, hogy szerelem. - mosolyodtam el halványan.

Rám kapta a tekintetét láttam rajta, hogy végre kitisztult előtte a kép. Talán most mind a ketten boldogok lehetnek. Ő is és Jack is. Ez a legnagyobb vágyam.

- Beszélj vele. - kértem izgatottan.

- Utál. - motyogta .

- Nem utál. Csak szomorú. - mondtam.

Megértően bólintott és szaggatottan kifújta a levegőt. Óvatosan megsimítottam a vállát mire átölelt.

A legjobb barátnőm és a bátyám együtt? Nem is rossz.

Lennon elment megbeszélni a dolgokat a bátyámmal. Én pedig készségesen felajánlottam, hogy elmegyek a parkba a nyugalmuk kedvéért. Belegyezett rögtön.

A parkhoz megérkezve rögtön meghallottam Ayden hangját éppen Jamesel beszélgetett. Szégyenlősen lehajtottam a fejem és elfojtottam a mosolyomat. Nem fogom most őket megzavarni.

Csendesen egy padhoz léptem és leültem rá. A szemem sarkából őket figyeltem és annyira..odaakarok hozzá menni. Miért vagyok ilyen gyáva? Miért nem merek odamenni hozzá? 

Úgy voltam vele, hogy majd ha akar odajön hozzám ezért elővettem a telefonom. Elkezdtem rajta képeket szerkeszteni és a következő pillanatban ismét felnéztem de eltűntek. 

Hova lettek? Felálltam és a keresésükre indultam, de már a fél parkot bejártam és sehol sem találtam őket.

- Zoey! Te mit keresel itt? - szólalt meg mögöttem Ayden idegesen.

- Csak erre sétáltam. - fordultam meg. 

- Értem. Nem kellene még haza menned? - kérdezte.

- Mi bajod van? Nem vagy az apám. Miért kell ennyire félteni az embert? Tudok vigyázni magamra, nem vagyok kislány. - válaszoltam idegesen.

Láttam rajta, hogy meglepődik ezért az alkalmat kihasználva otthagytam. 

Nem tudtam merre megyek de éreztem el kell onnan jönnöm.

Elegem volt...