14.rész

Zoey Morgan

Szomorúság. Düh. Aggodalom.

Ezek az érzések suhantak át bennem miután meghallottam,hogy a legjobb barátnőmet és a fiút aki tetszik besorozták egy katonai fogolytáborba.

Miután a cseppet sem szimpatikus Sebastian Wyatt a nevek kihúzása után elhagyta a termet amilyen gyorsan csak tudtam utána szaladtam. Nem tudtam,hogy miért teszem amit teszek csak a saját fejem után mentem.

- Álljon meg! - kiabáltam a férfi után minek hatására lefékezett és felém fordult.
- Mondjad csak aranyom. - köpte oda flegmán.
- Miért csinálja ezt? Szétszakít családokat és barátokat csak mert maguk úgy látják jónak! - tártam szét a karomat dühösen.
- Semmit sem tudtok itt ti elkényeztetett huligánok. Maradj ki a dolgokból vagy meglátod,hogy te is bekerülsz a táborba! - lépett felém egyet és erősen meglökte a vállamat mire hátra estem.
Mérgesen pislogtam Mr.Wyatt után majd a nadrágomat leporolva felálltam és visszasiettem a tornaterembe ahol szívszorító látvány fogadott. A kiválasztottak a barátaik karjaiban zokogtak vagy éppen keservesen kiabáltak. Aydenre terelődött a tekintetem aki szintén engem nézett és a fejemmel jeleztem neki,hogy kövessen az udvarra.
- Besoroztak téged Ayden. - mondtam amikor megéreztem a tenyerét a hátamon.
- Sajnálom Zoey.  
- Mégis mit? Hiszen ez nem a te hibád. - fordultam vele szembe.
- Nem azt sajnálom,hogy besoroztak. Hanem,hogy nem tettem ezt meg hamarabb. - hajolt közelebb hozzám.

A derekamra simította a kezét és magához húzva ajkait az enyémekre nyomta. Megcsókolt. Ayden Smith megcsókolt. A hajába túrva követeltem tőle,hogy jöjjön még közelebb hozzám de ez már lehetetlen volt hiszen így is teljesen össze voltunk préselődve. 

- Azóta tetszel nekem Zoey amióta Jack mutatott rólad egy képet. Amikor pedig megláttalak élőben rögtön belédszerettem. Fizikai fájdalom számomra az amikor nem vagy mellettem és a szívem szakad meg ha szenvedni látlak. Lehet,hogy önző vagyok de csak magamnak akarlak. És jól tudom,hogy ez most milyen nyálasan hangzik de nem baj hiszen ezt érzem irántad. - suttogta ajkaimra miután elváltunk.

- Szeretlek Ayden. - feleltem elhaló hangon.

A másnap túlságosan is hamar eljött ez pedig csak annyit jelentett,hogy elérkezett az utazás órája.
Az összes diák kint várakozott a bánatos szülőkkel együtt. Mindenki búcsúzkodik.
- Kiszabadítalak titeket Lennon. - szorítottam magamhoz a magát erősnek mutató lányt.
- Lehetetlen. - válaszolta.
- Számomra nincs lehetetlen. - néztem a szemébe majd elengedtem.
A következő pillanatban Jack lépett oda hozzá és egy csókot nyomott a szájára.
Én pedig Ayden mellé mentem akit megöleltem. A fejemet a mellkasába fúrtam és utat engedtem a könnyeimnek. Én ezt nem akarom.
- Ne sírj. - puszilt a hajamba Ayden.
- De elmész és itt kell hagynod. - néztem fel rá.
- Mindössze pár év. Én kitartok. - mosolygott rám.
- Szerinted én nem? - kérdeztem.
- Ismerlek így pontosan tudom,hogy te is. -bólintott.
Könnyes szemekkel vizsgáltam az arcát ami számomra teljesen tökéletes volt. Szeretem őt.
- Indulás! - lépett le egy katona a buszról ami tőlünk nem messze állt.
Újra Aydenre kaptam a tekintetemet aki egy hosszú csókot nyomott az ajkaimra majd a homlokomra is kaptam egy puszit.
Elindult. A kezét továbbra is fogtam így ahogy megindult elszakadtak a kezeink és már nem értem el. A zokogás kitört belőlem amire Jack átkarolt és ő is komoran figyelte a barátnőjét ahogy egy utolsót intve fellép a buszra ami gyors sebességgel elhajtott. Abban a pillanatban Aaron és James odajöttek hozzánk és megöleltek minket és lett belőle egy csoportos ölelés.

2 hét telt el azóta amióta elvitték Aydent és Lennont a kisvárosból. Ez mindenki számára nagyon nehéz volt. Főleg azoknak akik elmentek.
Komoly tekintettel néztem a plafonomat a szobámba és csak gondolkoztam. Azon járt a eszem,hogy miképpen tudnám őket kiszabadítani onnan.
Amint meghallottam,hogy Aaron és James megérkeztek hozzánk semmivel nem törődve rontottam át a bátyám szobájába ahol minden szem rámszegeződött.
- Ki kell hoznunk onnan őket. - jelentettem ki.
- Van terved? - érdeklődött Jack.
- Persze,hogy van. Minek nézel te engem? - nevettem fel egy picit.
Mind a három fiú elismerően mosolygott rám amíg a tervemet meséltem nekik így én is nagy élvezettel magyaráztam a dolgokat.
- Benne vagytok?
- Persze hugi. - tartotta fel a tenyerét a bátyám amire belecsaptam.
Vigyázz kiképző tábor mert jövünk!

13. rész

Lennon Morris

Reggel hangos kiabálásra ébredtünk fel. Félkómásan vergődtünk ki a sátrunkból, én kis híján hasra estem a saját lábamban. A nagy hangzavar okozója Candace és Mirtil volt.

 - Te ostoba! Hogy lehetsz ilyen béna, hogy megetted az arckrémemet?! Legalább ízlett neked?!

 - Candace kérlek ne haragudj! Azt hittem a csipszhez hoztad mártogatósnak. Egyáltalán nem tűnt krémnek, sőt nagyon is finom volt.

 - Persze, hogy finom volt. Teljesen természetes összetevőkből készült.

Irigyeltem ezeknek a lányoknak a problémáit, míg én a besorozáson idegeskedtem. Mi lesz ha valamelyikőnket kiválasztanak?

 - Csajok fejezzétek be azonnal! - szólt rájuk Ayden.

 - De megette a drága arckrémemet. Követelem, hogy vegyél nekem egy másikat!

 - Szerintem ezt a beszélgetést hagyjátok későbbre, miután hazaértünk annyit veszekedtek amennyit akartok. Különben is reggeli után indulunk haza - mondta mindenkinek Jack.

A száraz ételt komótosan fogyasztottuk el miközben sztorizgattunk és Aaron disznó vicceit hallgattuk, amik egyáltalán nem voltak jó. Ezután sikeresen lebontottuk a sátrat, majd nagy nehezen sikerült elindulnunk. A csoport végén Zoey és Ayden folytattak bizalmas beszélgetés miközben mi Jackvel kézenfogva haladtunk a sor elején. Végre egy kicsit tudtunk beszélgetni a többiektől távolabb. A kezdeti nehézségek ellenére úgy éreztem, hogy ő az a fiú akinek bármit elmondhatok, de nyugtalanított a titkolózása előttem miközben én mindent el mondok neki. A kiruccanás alatt nem akartam felhozni a témát, sőt a besorozásig semmi rossz témával nem akartam előállni, inkább kiélveztem a pillantott, hogy a vállára hajthatom a fejem és egyszerűen érezhetem édes illatát. A hazaút kellemesen telt bár Candace és Mirtil sipítozását távolról hallottuk.

Nem számítottam rá kiskoromban hogy valaha is megtalálom a boldogságot. Úgy gondoltam mindig meg tudok majd egyedül állni a saját lábamon és ha egy barátom se lesz akkor is erős maradok. Ez volt a varázserőm, a képességem. Boldugolok egyedül. De megváltozott minden. Nem vagyok benne biztos volna-e jó életem a barátaim, a családom és Jack nélkül... Azon a napon az életem összeomlani látszott, de nem csak egyedül az enyém.

Reggel gyomorgörccsel ébredtem. A sorozás napja szokatlanul rosszul kezdődött, nem csak a borús idő miatt, hanem Zoey máskor életvidám kedve is szomorúra váltott.

  - Mi lesz ha valakit közülünk visznek el? - aggodalmaskodott legjobb barátnőm.

Egész nap nem tudtam figyelni az órákon. A matekórán Mr. Gray kérdezett tőlem valamit, de még az óra anyagáról se volt semmi fogalmam, persze az osztály többsége ezt jókedvűen fogadta. Aztán végül ötödik óra után mindenkit a tornaterembe szólítottak mindenkit. Zoey és Jack között ültem, mindketten erősen szorították a kezem.

Sebastian Wyatt újra feltűnt a színen és szokásos arogáns stílusával belekezdett mondandójába.

 - Üdvözöllek újra benneteket diákok!  Bizonyára tudjátok miért találkozunk megint. Szóval nem is szaporítanám tovább a szó. Kezdjük a sorsolás!

Már négy fiú neve elhangzott, különösebben egyikőjüket sem ismertem. Már alig bírtam idegekkel mire kihúzták az utolsó fiú nevet.

 - És az utolsó férfi aki bátran szolgálhatja hazáját nem más mint Ayden Smith.

Zoey keze megmerevedett a szorításban. Az alattun két sorral ülő Ayden állkapcsa is megfeszült.

Ezután feszült csendben folytatódott a sorsolás. Mellettem halk szipogás hallatszott. Nyugtatásképpen erősebben szorítottam, amivel sikerült egy nem túl őszinte mosolyt varázsolnom az arcára. Annyira lefoglalt Zoey nyugtatása, hogy meglepődtem amikor a nevemet hallottam. Egy fél perc kellett mire tudatosult benne, hogy éppen akkor soroztak be. Megszűnt körülöttem a világ. Mi lesz most velem, az életemmel? A sorsolás vége után szélvészként rohantam ki az iskolából és rohantam az erdőbe ahogy csak a lábam bírta. Már annyira messze jártam, de egyszer csak megbotlott a lábam valamiben, a fejem bevertem egy kőbe és elsötétült a világ.

Legközelebb amikor magamhoz tértem ugyanott hevertem, ahol elestem. Még világos volt, a lábam felé fordultam mert iszonyúan sajgott. A látványra ami fogadott nem voltam felkészülve, egy fiatal fiú holtteste terült el mellettem és most nem tudtam visszatartani a sikítást...

12.rész

Zoey Morgan

- Ti meg mi a fenét csináltok? - szólalt meg egy nagyon ismerős hang.

- Aaron? Mi semmit sem csinálunk! - pattant fel Ayden mellőlem.

- Komolyan? Nekem nem úgy tűnt. - dőlt neki Aaron a falnak.

Kínosan pillantottam a két fiúra akik farkasszemet néztek egymással. Lehet csak nekem tűnt úgy de mintha vibrálna közöttük a levegő. Pedig barátok. Jobban mondva eddig úgy gondoltam.

A szám szélét rágva gondolkoztam,hogy ezt a kellemetlen csendet hogyan is kellene feloldani. De semmi nem jutott eszembe.

- Maguk mit csinálnak itt? - lépett be az igazgató hirtelen.

- Éppen indulni készültünk. - felelte Ayden.

- Menjenek is mivel órán kívül a tornaterembe tartózkodni tilos. Bár magukat ez nem érdekli. Annyi szabályt áthágtak már ebben az iskolában,hogy a két kezem nem elég arra,hogy megszámoljam. Most pedig induljanak meg. - tapsolt kettőt.

A férfi mereven nézte minden mozdulatunkat,majd ahogy kiértünk a teremből hangosan becsapta annak ajtaját. Összerezzentem a hangos zajra majd ránéztem Aydenre aki szintén engem nézett.

- Beszélnünk kellene Ayden. - mondta Aaron halkan.

- Beszéljünk akkor.

- Akkor én hagylak titeket beszélgetni. Holnap találkozunk. - mosolyogtam erőltetetten a két fiúra.

Hosszú léptekkel indultam meg a suli kijárata felé és elindultam haza. Az esőben..egyedül.

Amint hazaértem köszöntem a szüleimnek akik épp a nappaliban csináltak valamit és már rohantam is fel a szobámba. Elfeküdtem az ágyamon és elkezdtem a plafont bámulni.

Legszívesebben ordítottam,sikítottam volna,hogy ez a nap már nem is lehetne rosszabb. Elveszítettem a legjobb barátnőmet,katonai besorozás van az iskolában és nem tudom mi lett volna ha Aaron nem jön be a tornaterembe. Lehet megcsókolt volna Ayden?

Gondolatmenetemet egy halk kopogás zavarta meg ami arra késztetett,hogy felálljak az ágyamról. Amikor kinyílt az ajtó pedig Lennon jött be rajta. Ezután pedig beállt a csend.

- Szia! Szerintem beszélnünk kéne. - kezdte.

- Hát eddig nem igazán akartál velem beszélni.

- Figyelj Zoey! Én nagyon sajnálom. Nem akartam veled összeveszni, de akkor azt tűnt a leghejesebbnek. Olyan dolgoknak voltam a szemtanúi amikről azt gondoltam, hogy sose kell látnom. Erről nem akarok beszélni senkivel. Féltem, hogy előtted nem tudnám titokban tartani, hisz te vagy az egyetlen ember aki elől nem tudnám elrejteni az igazságot. Kérlek bocsájts meg nekem! Te vagy a legjobb barátom, tudom hogy én vagyok a világ legnagyobb seggfeje.

- Tényleg nagy seggfej voltál, de megbocsájtok. Tudod hogy nem tudnék rád haragudni. És ha nem szeretnéd elmondani nekem, akkor nem fogom kényszeríteni, de ha készen állsz rá én itt leszek neked. - mosolyodtam el halványan.

- Nem érdemlek meg egy ilyen jó barátnőt.

Hirtelen hozzám lépett és nagy erővel megölelt. Kissé meglepett a gesztusa de azonnal visszaöleltem.

- Ezzel nem vitatkozom - vigyorogtam folyamatosan.

Mindketten hangosan felnevettünk majd kis idő múlva elengedtük egymást.

- Zoey,ma délután Jack megcsókolt... - hajtotta le Lennon a fejét szégyenlősen.

- Tényleg? Na és összejöttetek végre? - kezdtem el ugrálni mint egy öt éves.

- Azt hiszem igen. - mosolygott rám.

- Na végre! Azt hittem már soha nem fogtok összejönni. - ugrottam a nyakába.

Egész délután Lennonal és Jackkel voltam. Sugárzott róluk a boldogság ami engem is boldoggá tett. Nem gondoltam volna,hogy mások örömének is lehet ennyire örülni. De most rájöttem,hogy lehet.

- Jack mi ez a megvilágosult fej? - nyögtem fel miután Jack sejtelmesen húzogatta a szemöldökét.

- Holnap elkellene menni sátorozni.

- Mikor és hova? Holnap iskola van. - nézett rá Lennon.

- Az iskola miatt nem kell aggódni. Szerzek igazolást mindenkinek. Délelőtt indulnánk és az erdőbe mennénk.

- Kik? - érdeklődtem.

- Ayden,James,Aaron,te,Lennon és én. - felelte.

Ayden nevére egy nagyot dobbant a szivem és megszakítottam a bátyámmal a szemkontaktust.

Zavartan körbenéztem és a telefonomért nyúltam.

- Benne vagyok. Menjünk. - mondtam.

- Király. Akkor mindent leszervezek. - állt fel Jack a helyéről.

Amint Jack elhagyta a helyiséget Lennon gyanakvóan kezdett el méregetni mire küldtem felé egy nagy mosolyt és elmélyedtem a telefonomba.

- Nem igaz,hogy ez az Ayden állandóan késik. - mérgelődött James kora délelőtt.

- Vitatkoznék de ezzel egyetértek. - kuncogtam.

- Jack,hogy jött ez az ötlet? - nézett Aaron az említett személyre.

- Mostanában sok volt a konfliktus barátok között és családon belül is. Nem mellesleg itt van ez a katonai besorozás. Nem tudhatjuk,hogy kiket visznek el. Jó lenne egy kis időt együtt tölteni. - mosolyodott el keserűen.

A következő pillanatban pedig meghallottunk egy éles női kacajt ami a világ legidegesítőbb személyétől jött. Candace Ford. Kiskorunk óta vagyunk ellenségek egymással. Természetesen Lennon is rettentően gyűlöli és egy kiskanál vízben is megtudná fojtani. Mellette lépkedett a legjobb barátnője Mirtill Peterson. Szorosan őket pedig Ayden követte.

- Nem úgy volt,hogy csak hatan megyünk? Ezek mit keresnek itt? - csattant fel Lennon idegesen.

- Azt én is szeretném tudni. - tettem csípőre a kezem.

- Ne haragudjatok a késésért. De akadt egy kis problémám. - mutatott lihegve Ayden a két lányra.

- Ezt te kis problémának hívod? - kérdeztem mire mindenki felnevetett.

- Jajj Zoey ne légy ilyen. Hidd el remekül szórakozunk majd mi így együtt. - válaszolt költői kérdésemre Candace és fújt egy buborékot a rágójával.

Hitetlenül megforgattam a szemem és tekintetemet Aydenre vezettem aki annyit suttogott nekem,hogy "sajnálom".

- De mégis miért jöttek veled Ayden? - törte meg a csendet Lennon.

- Candace az...unokatesóm.

Az erdőbe kiérve eluralkodott rajtam a nyugalom. A madarak szépen énekeltek és minden olyan békés volt. Lassan lépkedtem a többiek mögött és hallgattam a beszélgetésüket.

De nekem most nem igazán volt kedvem társalogni. Jól esett őket hallgatni.

- Zoey olyan csendes vagy. - várt meg Ayden.

- Jól esik csendben lenni. - adtam választ neki.

- Én sem akarom,hogy itt legyenek Candacék. Nem vagyunk jóban egymással.

- Nem vagytok jóban? Honnan tudta meg akkor?

- A szüleink nincsenek haragban. És az az ötletük támadt,hogy ez majd közelebb hoz minket egymáshoz és szóltak Candace szüleinek akik beleegyeztek.

- És miért nem vagytok jóban?

- Csak nézz rá. Nem szeretem a kényeskedő lányokat,akiknek semmi nem érték. Ott van például Mirtill. Szerinted barátok? Candace csak azért van vele,hogy kihasználja.

- Igazad van. Kiskorunk óta vagyunk ellenségek.

- Komolyan?

- Komolyan. Mindig is örömét lelte abban ha engem és Lennont piszkálhatott. - sóhajtottam fel.

- Ez a hely jó lesz. - kiáltott fel Jack hangosan.

Lennon elengedte Jack kezét és odajött hozzám,hogy állítsuk fel a sátrat.

Csak tulajdonképpen egyikünk sem tudott sátrat verni.

Ennek ellenére sikerült a fiúk segítségével.

- Mirtill gyerünk már nem igaz még ezt sem tudod megcsinálni. - sipákolt a "hercegnő".

- Talán ha segítenél neki gyorsabban menne. - morogta Aaron.

- Én? Neki segíteni? Normális vagy? Letörik a körmöm. Elég nagy kihívás,hogy a földön aludjak.

- Akkor minek jöttél Candace? - kérdezte mérgesen Lennon.

- Az a buli nem buli ahol én nem vagyok jelen. - legyintett.

- Ahol te jelen vagy az maga a pokol. - húztam el a szám.

- Pacsi. - tartotta a tenyerét Lennon mire belecsaptam.

Candace dühösen nézett ránk amikor Mirtillhez léptünk és segítettünk neki abban amiben ő nem.

Be kell vallanom,hogy Mirtill is egy nagyon idegesítő személyiség de nem gonosz. És ez egy jó pont.

Szerintem vele nem lenne baj igazából ha kikerülne Candace karmai közül.

- Ennél még én is jobban csinálom. - puffogott.

- Tényleg? Akkor csináld. - szólalt meg Mirtill idegesen. - Vagyis kérlek.

- Ne beszélj velem így! - háborodott fel.

- Megérdemled. - kelt a lány védelmére Jack.

Jack kijelentésére Candace elővette a telefonját és elkezdett játszani rajta. Köszi a segítséget.

A délelőtt és a délután hamar elrepült és nagyon jól éreztük magunkat. Addig amíg Candace és Mirtill a sátrukban pihentek. 

Már csak azt vettük észre,hogy a tábor tűznél ülünk és énekelgetünk.

Mosolyogva néztem végig a többieken. Jack és Lennon egymás kezét szorongatva csókolóztak ami senkit sem zavart mert aranyosak voltak együtt. James és Aaron azzal szórakoztak,hogy ki mennyi ideig tudja a kezét a tűz fölött tartani. Candace éppen veszekedett Mirtillel mert nem hozott neki "normális táplálékot" mert ő nem eszik azt amit mi. Ez lehangoló. Ayden pedig mellettem ülve meredt a tábor tűzre és gondolkozott.

- Mi jár a fejedben? - bújtam oda hozzá mire a kezét átlendítette a vállamon.

- Azon,hogy most olyan jó minden. - mosolygott rám.

- Szerintem is. Bárcsak örökké tartana ez a pillanat. 

Ezután nem beszéltünk többet hanem élveztük egymás közelségét és illatát.

Tényleg olyan jó lenne ha ez a pillanat örökké tartana. Nem sokszor voltunk még Aydennel ilyen közel egymáshoz. Csak tegnap amit Aaron szerencsésen megzavart...